Shinya Tsukamoto, valamely rejtélyes okból kifolyólag, jó ötletnek vélte újraforgatni a Tetsuót, saját ’89-es keltezésű experimentális cyberpunk-kultfilmjét. Az új verzió, amely ugyan angol nyelvű, de szintúgy Japánban játszódik (a történet főhőse félig japán, félig amerikai), elkészült, tavaly Velencében már be is mutatták. A közelgő japán premier örömére a rendező a trailer mellé egy új jelenetet is a nagyközönség elé tárt, néhány werkfotó kíséretében. Azok számára, akik még nem hallottak az eredeti Tetsuóról, álljon itt egy részlet Teszár Dávid Tsukamoto-portréjából (így talán könnyebb „megérteni” a videóban látható képsorokat).

A Tetsuo – Vasember (1989) a cyberpunk-tematika elmaradhatatlan példája, a rendező legtöbbet idézett mozgóképe, a Filmvilág hasábjain is többször felemlegetett underground-klasszikus. Egy japán hivatalnok (sarariman – Tomorowo Taguchi) fém-hús hibriddé alakulásának, majd ellenfelével, a – Tsukamoto játszotta – fémfetisisztával vívott gigantikus küzdelmének lehetünk szemtanúi, amelynek végén megtörténik a fúzió, s a szemétkupachoz hasonlító robosztus amorf fémszörny derűsen kezd neki Tokió lerombolásának. Experimentális jellegű, fekete-fehér no-budget darab, 67 percnyi tömény szürreál, a Radírfejhez mérhető súlyos agymenés. Különös kegyetlenséggel elkövetett vizuális attak, maga a mozgóképre hangszerelt borzalomszimfónia. Utazás a pokol legmélyebb bugyraiba, nem kifejezetten az európai néző ingerküszöbéhez méretezett élőszereplős anime. Agyontuningolt és hipergyors, ultraagresszív konvenciógyilkos film a legveszélyesebb fajtából. A kiborgizáció és az emberen felülkerekedő technológia fájdalmasan plasztikus megjelenítése, az elgépiesedés elemi erejű allegóriája. Az indusztriális mozihoz dresszingként indusztriális muzsika járul, ami akárcsak a hús és a fém, organikus egységet alkot a képpel. Az audioterror elkövetője a már említett Ishikawa, pusztán a soundtrack meghallgatásával közel kerülhetünk az idegrohamhoz. Tsukamoto rendkívüli vizualitása már első nagyjátékfilmjében megmutatkozik: a védjegyévé váló ideges kézikamera-használat és a végletekig felgyorsított stop-motion animáció olyan hatást eredményez, amely kevéssé verbalizálható.

H É T F Ő

BMX Banditák
A Tarantino-kedvenc Brian Trenchard-Smith talán legismertebb filmje, benne egy emlékezetes korai Nicole Kidman-alakítással. Operatőr: az Oscar-díjas John Seale. Biciklireklámnak sem utolsó.
Vetítik: RTL Klub - 10:20

Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony
Maár Gyula tévéfilmje. Főszereplők: Törőcsik Mari és Madaras József. Fényképezte: Koltai Lajos.
Vetítik: M2 - 12:55

Mezítláb a parkban
Gene Saks klasszikus romantikus komédiája Neil Simon világsikert aratott színdarabja nyomán. Avagy amikor még nem sajtreszelőre emlékeztetett Robert Redford arcbőre és Jane Fondának nem derogált egy kapitalista produkcióban szerepelni. Sic transit.
Vetítik: M1 - 17:40

A királynő
Stephen Frears  nagysikerű, díjnyertes filmje II. Erzsébet (Helen Mirren Oscart érdemlő alakítása) és Tony Blair (Michael Sheen) kapcsolatáról.
Vetítik: M1 - 20:00

Őrület
Roman Polanski hatásos thrillere Harrison Ford főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:20

Átlagemberek
Robert Redford több Oscart besöprő drámája egy válságban lévő családról. Minden szempontból kimagaslóan jó film, különösen a színészi játék erős (Donald Sutherland, Mary Tyler Moore, Timothy Hutton, Judd Hirsch...).
Vetítik: M1 - 21:50

A tegnap véget ért Cannes-i Filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát Apichatpong Weerasethakul filmje, a Loong Boonmee raleuk chat kapta, amely a tovább után látható előzetes alapján a thaiföldi mester Trópusi betegség című filmjére hasonlít leginkább, már ami a helyszínt (dzsungel) és a fantasztikum beemelését illeti. A "főhős" a címben is szereplő Uncle Boonmee, aki érzi, hogy hamarosan meg fog halni, ezért családjával hazaviteti magát, ahol visszaidézi előző életeit, miközben elhunyt szeretteinek szellemei is megjelennek.

Néhány mondat a mifelénk kevéssé ismert rendezőről Teszár Dávid Filmvilágban megjelent portrécikkéből ollózva:

Az 1970-es születésű, eredetileg építész végzettségű Apichatpong Weerasethakul minden idők egyetlen olyan thaiföldi szerzői filmese, akinek nemhogy jól cseng a neve az A-kategóriás fesztiválokon, de a Cahiers du Cinémától a Sight and Soundon át a Village Voice-ig egységesen leborulnak előtte az ítészek. Nagyjátékfilmjei egytől egyig eredeti és invenciózus alkotások, amelyek átlagos thaiföldi emberek hétköznapi életéről szólnak, egyáltalán nem hétköznapi módon. (...) Weerasethakul az ellentétek, az éles kontrasztok művésze, vonatkozzon ez bár a filmtípusra vagy az elbeszélésbeli és tematikai jellegzetességekre. (...) Szigorúan epizodikus felépítésű, drámai csúcspontokat nélkülöző, „eseménytelen” művei jókora fityiszt mutatnak a hagyományos történetmesélő filmnek: a bámulatos kreativitással megáldott, örökösen kísérletező kedvű Weerasethakul azok közül való, akik még hisznek a képek atmoszférateremtő erejében.

Egyszerűen nem tudok leszakadni a jelenleg dolgozó legjobb dán rendezőről. A májusi Filmvilágban megjelent róla egy hosszabb portrém, a Valhalla Rising című filmjével már a blogon is foglalkoztam, most már csak rá kellene vennem magam, hogy végre nézzem meg azt a filmet és kritikát is írjak ide. Refn az egyik kedvenc rendezőm, nem is értem, miért nem kerestem rá soha a nevére a youtube-on és írtam mögé, hogy music video. Egy értékelhető találat ugyanis létezik.

Még 1997-ben, az első Pusher után rendezett a stílusosan Bleeder nevű zenekarnak egy videoklipet (Refn második, 1999-es filmjének is Bleeder a címe), ami igazából inkább röhejes, mint művészileg értékelhető, de ha nagyon hunyorítunk, bele lehet beszélni, hogy már itt is látszik a korai életművének stílusa, a kinetikus kézikamerázás, az erős színezés és az erőszak, sőt, az elmegyógyintézet már a tavalyi Bronsont is előrevetíti. De nem ám, a Psycho Power inkább kuriózumnak számít, mint kiforrott művészi teljesítménynek, de rajongóknak érdemes megnézni.

Mindezidáig Guy Ritchie Take It To The Next Level című opusza számított a legjobb futball témájú reklámfilmnek (meg is említem a júniusi Filmvilágban a „focifilmekről” szóló írásomban, példaképp a játék intenzitásának ügyes visszaadására), de Alejandro González Iñarritu-nak sikerült überelnie a brit kollégát. A háromperces kisfilm látványos, pörgős és humoros, szinte gájricsisebb Guy Ritchie-nél, már ami a gyorsmontázsokat illeti. A stílusban ugyan nem nagyon lehet a mexikói rendező kézjegyeit felfedezni, a téma viszont rímel némileg a Bábel globalista minden-mindennel-összefügg-típusú megközelítésére (mellesleg a Korcs szerelmek és a 21 gramm is azt boncolgatta, milyen kölcsönhatásai lehetnek egy karambolnak, a különbség, hogy az ütközés itt a pályán belül történik, a tragédia pedig csak a rémálom része).

A film legszellemesebb húzása, hogy nem csak a mérkőzésekből villantja fel az úgy nevezett „sorsdöntő” pillanatokat, hanem láthatjuk ennek lehetséges következményeit is a játékosok – a Nike legnagyobb sztárjai: Rooney, C. Ronaldo, Drogba, Ronaldinho, Cannavaro – megelevenedő fantáziájában, mint a „megdicsőülés” és az „elkárhozás” lehetséges alternatíváit. A futball már nem sport, hanem globális médiaesemény, ahol siker és kudarc milliók életét befolyásolja, a játékosok pedig nem (csak) sportolók, hanem médiasztárok. Közhely? Az. De ezt képekben ilyen hatásosan és tömören – lásd: az újszülött-osztályon a „Wayne”-csuklócédulákat, vagy ahogyan Ronaldinhós biciklicsel mémmé válik a YouTube-tól a grundig – még nem sikerült bemutatni, sem reklám-, sem játékfilmben.
 

TÚL JÓ NŐ A CSAJOM – A legújabb hollywoodi lúzervígjáték alapszituációja a címéből kiolvasható, a poénok jellegére pedig az írók előző dolgozatából (Szextúra) lehet következtetni.

A Filmvilág kritikusa szerint: A Túl jó nő a csajom alapjáraton Apatow-féle kisrealista komédia lenne, ha eltekintett volna az inkább germán humort preferáló célcsoporttól és poénjai nem tévednének altáji területekre. (Alföldi Nóra kritikája a Filmvilág májusi számában olvasható.)

A SIVATAG VIRÁGA – Sherry Horman filmje az egykori szomáliai szupermodell, Waris Dirie önéletírásából készült, aki hazájából 13 évesen elmenekülve lett a kifutók sztárja, később pedig az ENSZ különleges megbízottjaként – és mint maga is érintett – a női körülmetélés Afrikában honos barbár gyakorlata ellen próbált küzdeni. A főhőst Liya Kebede, etióp modell alakítja, angliai barátnőjét pedig Sally Hawkins (Hajrá boldogság!).

A Filmvilág kritikusa szerint: Horman filmje eltökélt és politikailag korrekt. A nőiségétől megfosztott díva tragédiája olyan hatásos felütés, hogy mellette még a kicsit esetlenül megírt rút kiskacsa sztori is megbocsátható. (Barkóczi Janka kritikája a Filmvilág májusi számában olvasható.)

PERZSIA HERCEGE – AZ IDŐ HOMOKJA – A PC hőskorának egyik klasszikus kalandjátékából a tapasztalt brit rendező, Mike Newell (Négy esküvő és egy temetés, Fedőneve: Donnie Brasco, Harry Potter és a Tűz Serlege) készített adaptációt Jake Gyllenhaal főszereplésével. A történet alapjául természetesen nem a játék legelső, még meglehetősen kezdetleges változata szolgált, hanem a 2006-os The Sands of Time. További szereplők: Gemma Arterton, Ben Kingsley, Alfred Molina.

Gone in 60 Seconds – amerikai, 1974. Rendezte és írta: H. B. Halicki. Kép: Scott Lloyd-Davies, Jack Vacek. Szereplők: H. B. Halicki (Maindrian Pace), Marion Busia (Pumpkin Chase), Jerry Daugirda (Eugene Chase), James McIntyre (Stanley Chase), Geroge Cole (Atlee Jackson). 105 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

A Tolvajtempó egyike a hetvenes évek legfontosabb autósüldözős filmjeinek, persze nem csavaros története vagy kiemelkedő színészi alakításai miatt (sajnos egyik sem mondható el róla), hanem professzionális módon levezényelt 36 perces hajszájának köszönhetően. A játékidő végére időzített üldözés nemcsak hossza, de az életveszélyes kaszkadőrmunka és a több mint kilencven megroncsolódott autó miatt is nagy sikert vívott ki a rajongók körében. A főszereplőt alakító H. B. „Toby” Halicki egyben a film rendezője és forgatókönyvírója is volt, és még a legnyaktörőbb kaszkadőrmutatványokat is elvállalta a verdahajsza sikeressége érdekében. A „Car Crash King”-ként elhíresült Halicki eredetileg ingatlanokkal és autójavítással foglalkozott, és nagyszámú kocsigyűjteményt is birtokolt, melyekből első rendezéséhez, a Tolvajtempóhoz számos darabot felhasznált. A sikert már csak két rendezés követhette, mivel 1989-ben életét vesztette a Tolvajtempó második részének forgatásakor.