ÚJ ÉRZÉKENYSÉG
Xantus János személyiségében és művészetében volt valami romantikus lobogás, aminek megkésettségét pontosan érezte a Kádár-korszak szürke végjátékában, ezért azt (új) érzékenyen, azaz ironikusan ellenpontozta – eltüntetni, legyőzni, elfojtani a felfokozott személyiséget és személyességet (egyfajta ellenállásként és korkritikaként) azonban nem tudta és nem akarta.

Gelencsér Gábor: Eszkimó fiú (Xantus János)     
Kozma György: Xantológia  (Versek Xantus Jánosról)      
Gránicz Maja: Időtlen érzékenység (Bódy Gábor angyalai)                  
NEKROLÓG
Benke Attila: Bűnös apák, bűnhődő fiúk (Sopsits Árpád – 1952–2025)

MAGYAR IRODALOM
Sághy Miklós: Petőfi Sándor alakváltozatai (Föltámadott a tenger és Most vagy soha!)   
Baski Sándor: Vizsgamunka (Hunyadi)      
Szarka Judit: Nem hallod, Mama? (József Attila filmen)               
Tóth-Gyóllai Orsolya: „Több ezer Dargay-rajz lapul a fiókok mélyén” (Beszélgetés a Csongor és Tünde alkotóival)                  

Új adásunkban kielemezzük a Netflix toplistavezető minisorozatát, a Kamaszokat, a szintén komoly morális dilemmákat boncolgató új magyar filmet, a Minden Rendbent, és folytatjuk a David Lynch-sorozatunkat Kék bársonnyal. Szóba kerül többek közt, hogy

• indokolt-e a szürkeség a Minden Rendbenben,
• mit tennénk mi Hajdu Szabolcs karakterének helyében,
• több-e parasztvakításnál a Kamaszok egysnittes megoldása,
• mire vezethető vissza a sorozat óriási népszerűsége,
• miért nem lehet hinni a Kék bársony szinopszisának,
• és hogyan öregedett a szex & erőszak benne?

Menetrend:

Till Attila Pánik című filmjét vetítik a Filmrendezők klubja március 24-i eseményén a Művész moziban. A vetítést követő mesterkurzuson a film rendezőjével Kocsis Ágnes beszélget.

 Szinopszis:

Jegyvásárlás: https://muveszmozi.hu/filmek/filmrendezok-klubja-till-attila-panik

A Joy Division komor posztpunk zenéjéhez tökéletesen passzoló fotóin már rajta volt Corbijn védjegye.

A popsztárok halálának körülményeit még a mindennapjaiknál is jobban ismerjük. Pontos információkkal rendelkezünk arról, kit vitt el az alkohol, kit a drog vagy az AIDS. Sorolni tudjuk az öngyilkosokat, és akiket mások öltek meg. Tudjuk, hogy az átlagosnál többen zuhantak le közülük repülőgéppel vagy haltak meg szállodai szobában, ahogy azt is, hogy sokan távoztak teljesen hétköznapi módon, ágyban, párnák közt, csak róluk kevesebbet hallunk.

Ian Curtis, a Joy Division énekese 1980. május 18-án este a legenda szerint a Stroszeket nézte a tévében, és Iggy Pop The Idiot című lemezét hallgatta, majd rendszeresen jelentkező epilepsziás rosszullétéből eszmélve olyan erős kilátástalanság-érzés lett úrrá rajta, hogy felakasztotta magát a konyhában. Az írásos megemlékezések – feltehetőleg a sokatmondónak vélt popkulturális adalékok miatt – általában a fenti részletességgel ismertetik a szomorú eseményt, és úgy tűnik, a filmek is ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz. A Joy Division lemezeit kiadó hibbant médiamogul, Tony Wilson életét bemutató Non-stop party arcokban Ian Curtis ugyan csak mellékszereplő volt, Michael Winterbottom rendező mégis pontosan rekonstruálta a jelenetet, hosszan mutatva Herzog filmjének záró képsorát a tévéképernyőn. A Curtisre fókuszáló új életrajzi film azonban még akkurátusabb: a kamera alaposan szemügyre veszi az Iggy Pop-lemezborítót, és a tévében a Stroszek egyik emblematikus jelenetében épp a címszereplő látható – ennél pontosabb csak akkor lehetne a tájékoztatás, ha a film főcímét is mutatnák vagy legalább az aznapi oldalt a tévéújságból.

Új adásunkban folytatjuk a David Lynch-sorozatunkat a Dűnével, megemlékezünk Gene Hackmanről a Coppola-féle Magánbeszélgetéssel, elővesszük az idén 35 éves Tremorst, és foglalkozunk egy friss bemutatóval is (Mickey 17). Szóba kerül többek közt, hogy

• tényleg a Dűne ihlette-e a Tremorst,
• mennyire Lynch-film a Dűne,
• mitől aktuális és mitől nem a Magánbeszélgetés,
• melyik Bong Joon-ho legjobb angol nyelvű filmje,
• és érdemes-e magyarul nézni a Mickey 17-et.

DAVID LYNCH VILÁGA
Azt mondani, hogy Lynch nélkül más lenne az amerikai vagy akár az egyetemes filmművészet – kevés; de még az sem tesz igazságot, ha a vizuális kultúra egészét említjük. Nélküle más lenne a 20-21. századok fordulójának gondolkodása, énképe, öntudata, és mindenképpen szegényebb lenne a kollektív képzeletbeli.

Gyenge Zsolt: Traumák mestere (David Lynch 1946-2025)                      
Nemes Z. Márió: Lynch-árvák (Twin Peaks)                     
Lichter Péter: A katódsugárcső molylepkéi (Lynch és az avantgárd)       
Zalán Márk: Más hely, más szabályok (Lynch reklámfilmjei)       
Lynch-mozaik (26 szerző – 26 mondat)                 

MAGYAR VALÓSÁG 
A kortárs magyar (kis)film új távlatokat nyit, miközben perfektebbek, fáradságmentesen befogadhatók a történetek: jobbára szerelmekről, párkapcsolati válságokról és generációközi krízisekről, a nemzedékek közötti kommunikáció nehézségeiről szólnak – közös nevezőjük a magány.