Filmvilág blog

Moziklip 25.: Nicolas Winding Refn

A dán døg

2010. május 21. - klág

Egyszerűen nem tudok leszakadni a jelenleg dolgozó legjobb dán rendezőről. A májusi Filmvilágban megjelent róla egy hosszabb portrém, a Valhalla Rising című filmjével már a blogon is foglalkoztam, most már csak rá kellene vennem magam, hogy végre nézzem meg azt a filmet és kritikát is írjak ide. Refn az egyik kedvenc rendezőm, nem is értem, miért nem kerestem rá soha a nevére a youtube-on és írtam mögé, hogy music video. Egy értékelhető találat ugyanis létezik.

Még 1997-ben, az első Pusher után rendezett a stílusosan Bleeder nevű zenekarnak egy videoklipet (Refn második, 1999-es filmjének is Bleeder a címe), ami igazából inkább röhejes, mint művészileg értékelhető, de ha nagyon hunyorítunk, bele lehet beszélni, hogy már itt is látszik a korai életművének stílusa, a kinetikus kézikamerázás, az erős színezés és az erőszak, sőt, az elmegyógyintézet már a tavalyi Bronsont is előrevetíti. De nem ám, a Psycho Power inkább kuriózumnak számít, mint kiforrott művészi teljesítménynek, de rajongóknak érdemes megnézni.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr592021113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása