Az első mobiltelefonnal forgatott egészestés filmet 2005-ben mutatták be, ez a módszer tehát a legkevésbé sem számít újdonságnak. (Szilágyi Andor figyelmét az említett alkotás nyilván elkerülte, mert a tavalyi Filmszemlén vetített Előttünk az élet című dolgozatát „A világ első mobiltelefonkamerás mozifilmje”-ként hirdette.) Eddig azonban többnyire amatőr filmesek nyúltak ehhez az eszközhöz, anyagi okok miatt, illetve extra publicitást remélve. Park Chan-wookot (Oldboy, Szomjúság) nyilván más motiválta, amikor új, 30 perces rövidfilmjét teljes egészében egy iPhone 4-gyel forgatta le, médiaművész testvére segítségével, mindössze 130 ezer dollárból. Ezzel együtt tisztában van vele, hogy a technika csak másodlagos: "Az okostelefonnal forgatott film generálhat némi érdeklődést, de hosszú távon a történet és a színészek miatt lesz maradandó a film." (forrás: [origo]) A Night Fishing című film, amelyet a koreai mozik január végén mutatnak be, egy halászról szól, aki egy halott nőt fog ki a vízből. Előzetes és werkfilm a tovább után. (Utóbbihoz nincs angol felirat.)

Breathless - amerikai, 1983. Rendezte: Jim McBride. Írta: François Truffaut története nyomán L. M. Kit Carson, Jim McBride. Kép: Richard H. Kline. Zene: Jack Nitzsche. Szereplők: Richard Gere (Jesse Lujack), Valérie Kaprisky (Monica Poiccard). 97 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

Már 1983-ban sem bírt különösebb hírértékkel, ha egy európai filmsikerből amerikai remake készült, Jim McBride vállalkozását nyugodtan nevezhetjük mégis példátlannak. A rendező ugyanis nem vígjátékot, thrillert vagy más zsánerfilmet adaptált, hanem a francia új hullám egyik alapművét, a Kifulladásigot. Az eredeti legfontosabb elemeit megőrző történet Párizs helyett Los Angeles-ben játszódik, Belmondo szerepében az akkor még karrierje elején tartó Richard Gere-t, Jean Seberg-ében a szintén francia Valérie Kaprisky-t láthatjuk. A különös film – talán nem meglepő módon –, sem a kritika, sem a közönség köreiben nem aratott sikert.

HÉTFŐ

Háborús zóna
Ez valójában a B-kategóriás kultrendező (Démon, Q, Kannibál bébi-sorozat) és A-kategóriás forgatókönyvíró (A hét mesterlövész visszatér, A fülke, Mobil) Larry Cohen Original Gangstas című újkori blaxploitation opusza a grindhouse jeles alakjaival a főszerepben (Fred Williamson, Jim Brown, Pam Grier, Richard Roundtree, Robert Forster és Wings Hauser).
Vetítik: Hálózat - 21:00

Őrület
Roman Polanski hatásos thrillere Harrison Forddal.
Vetítik: Viasat3 - 00:55

Állj, határ!
Tony Richardson elismert filmdrámája Jack Nicholson, Harvey Keitel, Valerie Perrine, Warren Oates és Elpidia Carrillo főszereplésével. A forgatókönyv szerzői David Freeman, Walon Green (A félelem ára, A vad banda) és Deric Washburn (A szarvasvadász).
Vetítik: TV2 - 01:20

Nincsen nekem vágyam semmi
Mundruczó Kornél díjnyertes filmdrámája.
Vetítik: Duna II. Autonómia - 03:15

Werner Herzog korábban többször elítélően nyilatkozott a 3D-s filmekről, végül mégis kipróbálta a technikát. A Cave of Forgotten Dreams című dokumentumfilmjében a Franciaországban található Chauvet-barlangba kalauzolja el a nézőket – itt találhatóak azok a 30 ezer éve keletkezett barlangrajzok, amelyeket csak 1994-ben fedeztek fel.
A kétdimenziós falrajzok bemutatásához talán nem ez a technika a legideálisabb, pláne, hogy a forgatás során kézikamerákat használtak, így erős a gyanú, hogy a rendező elsősorban marketingfogásnak használta a 3D-t - nem ő lenne az első. Az elgondolás tulajdonképpen nem  rossz: egy hagyományos dokufilmre, amelyben néhány szakértő körbejár egy félhomályos barlangot, kevesen lennének kíváncsiak.  Előzetes a tovább után.

Másfél éve bemutattunk 10 olyan filmet, amelyek méltatlanul kimaradtak a magyar mozi- (és/vagy DVD-)forgalmazásból. Újabb tíz filmmel folytatjuk a sort, a mostani listában akad japán, koreai, kínai, dán, görög, francia és amerikai produkció – kísérleti filmtől vígjátékon át a drámáig minden műfaj. Van olyan film is, amelynek hazai bemutatójában talán a mostani események ellenére is reménykedhetünk még, és van olyan, amellyel biztosan nem találkozhatunk moziban, de jó, ha tudunk róla, hogy létezik.

Departures (Yojiro Takita, 2008)

A legjobb külföldi produkció Oscar-díjáért 2009-ben is öt film versenyzett. Négyet közülük azóta nálunk is bemutattak; név szerint: Revans, Az osztály, Libanoni keringő, A Baader-Meinhof csoport. Az ázsiai filmek mostoha hazai forgalmazási helyzetére jellemző, hogy pont az Oscar szobrot végül megkapó japán drámával nem találkozhatott a magyar néző, mind a mai napig.
Yojiro Takita dolgozatának kiindulópontja egy jól ismert filmes toposz: az életét zsákutcába navigáló főhős a nagyvárosból (ezúttal: Tokyóból) visszatér a gyökereihez, azaz gyerekkorának színhelyére, ahol számot vet múltjával és újrafogalmazza önmagát. Daigo, a fiatal csellista kénytelen feleségével hazaköltözni az egykori, üresen álló szülői házba, és kétkezi munkát vállalni. Nokanshi lesz belőle, azaz egy olyan személy, aki a gyászoló család jelenlétében szertartásszerűen megmossa, felöltözteti és megszépíti az elhunytakat, egyszóval felkészíti őket a temetésre. Daigo eleinte maga is viszolyog a munkától, később azonban annak ellenére sem hagyja ott új hivatását, hogy felesége épp a „szégyenteljes foglalkozása” miatt költözik külön tőle.

RUBBER – Quentin Dupieux-t korábban Mr. Oizo-ként ismerhették azok, akik jártasak valamennyire az elektronikus zene világában, de a Flat Beat trackjének felhasználásával (Dupieux által) forgatott ’99-es Levi’s reklám szélesebb közönséghez is eljutott (nálunk is vetítették). Mr. Oizo filmrendezőként is a kísérletezés és a szokatlan megoldások híve: a szürreális és abszurd Rubber főhőse egy öntudatra ébredő, agresszív gumiabroncs, „aki” telekinetikus úton gyilkolássza az útjába kerülő állatokat és embereket. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Abszurd alapötletétől függetlenül a Rubber mégsem sokkal több kifacsart országúti thrillernél, ahol a fantom szerepét egy pszichotikus autóalkatrész játssza, a kortárs francia horrorban fellelhető ideologikus töltet – a feminizmustól (Mártírok) a poszt-kolonializmusig (Vinyan/Az elveszett lelkek) – helyére pedig az önreflexivitás és az irónia műfajtestet szétmaró lúgja került. (Sepsi László kritikája a januári Filmvilágban olvasható.)

ZÖLD DARÁZS – A Green Hornet az egyik legrégebbi amerikai maszkos szuperhős-figura. Karrierjét 1936-ban kezdte a rádióban, de megjárta már a mozikat, a tévét és természetesen képregény is készült belőle. A 66-os tévéváltozat talán a legismertebb, köszönhetően Bruce Lee-nek, aki Kato-t, a főhős segítőjét alakította. A legújabb változatot a tervek szerint a kínai és hongkongi film egyik legnagyobb sztárja, Stephen Chow (Shaolin foci, A pofonok földje) rendezte volna, a helyére végül Michel Gondry érkezett, a főszerepet pedig az eddig csak komikusként jeleskedő Seth Rogen kapta meg. A főgonoszt a Becstelen Brigantyk Landa ezredese, Christoph Waltz alakítja. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: Túlzás lenne a Zöld darázst jó, vagy bármilyen módon sikeres filmnek hívni, de azokban a ritka pillanatokban, amikor összeér az Apatow-iskola kimondott-kimondatlan homoszexuális brománca és Michel Gondry egészen gyerekes ötletei (a halálnemek nagyrésze mintha a Tex Avery-életműből lett volna átemelve), akkor tényleg szórakoztató. A többi harsány zaj és felesleges 3D. (Klág Dávid)

BOONMEE BÁCSI, AKI KÉPES VISSZAEMLÉKEZNI KORÁBBI ÉLETEIRE – Az idei Cannes-i Filmfesztivál fődíjas filmje a legismertebb thaiföldi filmestől. „A súlyos beteg Boonmee bácsi szerettei körében szeretné eltölteni utolsó napjait egy csendes vidéki házban, ahol felesége szelleme is meglátogatja, valamint rég elveszettnek hitt fia is tiszteletét teszi, igaz, nem emberi alakban.” [előzetes]

A budapesti artmozik vezetői 2010. év végi közgyűlésükön egyhangúan megállapították, hogy néhány hónapnál tovább nem futja a működési költségeikből – foglalta össze Pataki Ági, a Budapesti Artmozi Egyesület újonnan megválasztott elnöke. Mint az a sajtóban is jónéhány hónapja nyomon követhető, a Magyar Mozgókép Közalapítvány zárolta támogatásait, már a korábban aláírt támogatási szerződésekre sem folyósít pénzt, illetve új támogatási szerződéseket egyáltalán nem köt, pályázati kiírásokat nem tesz közzé.

Ez a budapesti artmozik működését rendkívül érzékenyen érintette, hiszen számukra semmilyen más központi forrásból nincs biztosítva támogatás – így már 2010. májusa óta tologatják alapvető fenntartási költségeik – rezsi és bérek – kifizetését. A vidéki kis mozik jelentős önkormányzati támogatásban részesülnek, így bár őket is rosszul érinti az MMK-források megszűnése, nem maradtak teljesen magukra problémáikkal. A budapesti artmoziknak évi 500.000 látogatójuk van, az ebből befolyó nettó jegybevétel azonban csak felerészben marad a pénztárakban, hiszen a mozikban látható filmek vetítésének jogdíjköltségét ebből állják.

Összehasonlításképp: a Budapesti Operett Színház, bár egymaga 375.000 nézővel büszkélkedhet egy év alatt, 2,4 mrd forintnyi fővárosi támogatásban részesül. Az artmozik, amelyek az értékes nemzeti filmeket, és a legmagasabb színvonalú európai filmeket juttatják el a nézőkhöz, a mozivezetők szerint ugyanolyan magas szintű kulturális célt szolgálnak, mint a könyvtárak, színházak, múzeumok, és ennek megfelelően kellene részesülniük központi és/vagy önkormányzati támogatásban is. Mintegy 160 millió forintos külön keret (ami a fenti példa alapján elenyésző egy színház éves támogatásához képest) elegendő lenne a kilenc mozi számára a lélegzetvételhez a 2010-es év elmaradt támogatásait kompenzálandó.

Az MMK utódintézményének felállásáig – ha egyáltalán lesz ilyen, hiszen erről egyelőre semmilyen hír nem tudható – elengedhetetlen volna az elmaradt támogatások legalább részbeni pótlása rendkívüli keretből, illetve a jövőbeni pályázati lehetőségek ésszerűbb átgondolása, egyeztetése. Mindennek hiányában a mozipiacon egyetlen alternatíva marad a fővárosban: a multiplex mozik kizárólagossága, ami enyhén szólva rémisztő jövőkép a valódi értékeket közvetítő filmek közönségének és a most felnövő, még bizonytalan ízléssel bíró fiatalok tömegeinek számára.