Filmvilág blog

Sajtóközl.: Vége a budapesti artmoziknak?

FIN?

2011. január 11. - filmvilág

A budapesti artmozik vezetői 2010. év végi közgyűlésükön egyhangúan megállapították, hogy néhány hónapnál tovább nem futja a működési költségeikből – foglalta össze Pataki Ági, a Budapesti Artmozi Egyesület újonnan megválasztott elnöke. Mint az a sajtóban is jónéhány hónapja nyomon követhető, a Magyar Mozgókép Közalapítvány zárolta támogatásait, már a korábban aláírt támogatási szerződésekre sem folyósít pénzt, illetve új támogatási szerződéseket egyáltalán nem köt, pályázati kiírásokat nem tesz közzé.

Ez a budapesti artmozik működését rendkívül érzékenyen érintette, hiszen számukra semmilyen más központi forrásból nincs biztosítva támogatás – így már 2010. májusa óta tologatják alapvető fenntartási költségeik – rezsi és bérek – kifizetését. A vidéki kis mozik jelentős önkormányzati támogatásban részesülnek, így bár őket is rosszul érinti az MMK-források megszűnése, nem maradtak teljesen magukra problémáikkal. A budapesti artmoziknak évi 500.000 látogatójuk van, az ebből befolyó nettó jegybevétel azonban csak felerészben marad a pénztárakban, hiszen a mozikban látható filmek vetítésének jogdíjköltségét ebből állják.

Összehasonlításképp: a Budapesti Operett Színház, bár egymaga 375.000 nézővel büszkélkedhet egy év alatt, 2,4 mrd forintnyi fővárosi támogatásban részesül. Az artmozik, amelyek az értékes nemzeti filmeket, és a legmagasabb színvonalú európai filmeket juttatják el a nézőkhöz, a mozivezetők szerint ugyanolyan magas szintű kulturális célt szolgálnak, mint a könyvtárak, színházak, múzeumok, és ennek megfelelően kellene részesülniük központi és/vagy önkormányzati támogatásban is. Mintegy 160 millió forintos külön keret (ami a fenti példa alapján elenyésző egy színház éves támogatásához képest) elegendő lenne a kilenc mozi számára a lélegzetvételhez a 2010-es év elmaradt támogatásait kompenzálandó.

Az MMK utódintézményének felállásáig – ha egyáltalán lesz ilyen, hiszen erről egyelőre semmilyen hír nem tudható – elengedhetetlen volna az elmaradt támogatások legalább részbeni pótlása rendkívüli keretből, illetve a jövőbeni pályázati lehetőségek ésszerűbb átgondolása, egyeztetése. Mindennek hiányában a mozipiacon egyetlen alternatíva marad a fővárosban: a multiplex mozik kizárólagossága, ami enyhén szólva rémisztő jövőkép a valódi értékeket közvetítő filmek közönségének és a most felnövő, még bizonytalan ízléssel bíró fiatalok tömegeinek számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr132577349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bigchange 2011.01.11. 20:36:58

átlagosan több mint ezren járnak operettbe NAPONTA???

Kavics 2011.01.11. 21:19:52

Van még art mozi? Nem lettek kiszervezve? Művész és a Puskin van már csak, nem?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.11. 21:53:16

@bigchange: Napi két előadással számolva, igen. Nézz el egyszer este hét előtt a Nagymező utcába... Panem et cirsenses kell még mindig a népnek.

@Kavics: Toldi, Cirko, Kino, Odeon, Tabán, Művész. Puskin. Uránia is elvileg, bár az a nemzeti filmszínház. Sőt, még az Európa is megy, bár úgy tudom, fullosan magánüzemeltetésben.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.11. 21:57:08

A probléma ebben az az aránytalanság, hogy míg ha valami kommersz, tehát nyereségtermmelő műfaj, akkor az operett az az. Ehhez képest van túldotálva, és ehhez képest vannak az artmozik pedig szégyenteljesen elhanyagolva.

0k- · http://ekezet.com/ 2011.01.11. 22:50:49

szerintem teljesen mindegy, hogy a mozi árt vagy nem árt, akármilyen, de a filmeket vetíteni kell. látni kell, be kell mutatni őket. nagy álmom, hogy a lehető legtöbb magyar film kerüljön fel a torrent hálózatra. a jogdíj, a szellemi tulajdon anakronisztikus dolgok, vö:
itcafe.hu/hir/godard_torrent_szerzoi_jog.html
ebben a keretben a mozi arra jó, hogy sokkal nagyobb vetítőfelületet biztosít, mint amit otthon elérhet az ember. ugyanakkor a kivetítők és egyéb házimozi technológiák fejlődésével a moziélmény egyre inkább otthon is elérhetővé válik. a film mindig a technológiai fejlődés által volt meghatározott. lehet, hogy a mozi egy elavult dolog?

Anphalas 2011.01.15. 21:22:47

"a multiplex mozik kizárólagossága, ami enyhén szólva rémisztő jövőkép a valódi értékeket közvetítő filmek közönségének és a most felnövő, még bizonytalan ízléssel bíró fiatalok tömegeinek számára."

Azért ez egy elég merész szöveg, még akkor is, ha egyébként egyetértek az artmozi-hálózat fenntartásával és állami dotálásával.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2011.01.16. 13:16:50

@Anphalas: Hasonlóan gondolom én is. A cikk egy kicsit fekete-fehér képet fest a problémáról, azzal együtt, hogy inkább egyetértek vele, mint sem.

0k- · http://ekezet.com/ 2011.01.19. 21:13:37

szóval az egy dolog, h kevesebb pénzt kapnak a művészmozik, de egy másik meg, h miért nincsenek nézők? ha a nézőtér harmada foglalt az már csoda. miért?

Huber Zoltán 2011.01.21. 21:31:02

Én is egyetértek az állami dotáció szükségességével, ezzel együtt nem lehet, hogy egyszerűen sok a hét (+2) art-mozi? Amúgy meg nem ártana invenciózusabb marketing (mint amikor filmforgalmazásra lehetett jelentkezni amatőrként) + kisérőprogramokat, egyéb dolgokat is össze lehetne szervezni a filmekkel.
Tudom persze, ehhez meg lóvé kell - de a fentebb közzétett halálvíziókkal mindig az a bajom, hogy feltett kézzel születnek...
süti beállítások módosítása