Filmvilág blog

Kísértetsztori, mobillal

Teaser

2011. január 19. - Baski Sándor

Az első mobiltelefonnal forgatott egészestés filmet 2005-ben mutatták be, ez a módszer tehát a legkevésbé sem számít újdonságnak. (Szilágyi Andor figyelmét az említett alkotás nyilván elkerülte, mert a tavalyi Filmszemlén vetített Előttünk az élet című dolgozatát „A világ első mobiltelefonkamerás mozifilmje”-ként hirdette.) Eddig azonban többnyire amatőr filmesek nyúltak ehhez az eszközhöz, anyagi okok miatt, illetve extra publicitást remélve. Park Chan-wookot (Oldboy, Szomjúság) nyilván más motiválta, amikor új, 30 perces rövidfilmjét teljes egészében egy iPhone 4-gyel forgatta le, médiaművész testvére segítségével, mindössze 130 ezer dollárból. Ezzel együtt tisztában van vele, hogy a technika csak másodlagos: "Az okostelefonnal forgatott film generálhat némi érdeklődést, de hosszú távon a történet és a színészek miatt lesz maradandó a film." (forrás: [origo]) A Night Fishing című film, amelyet a koreai mozik január végén mutatnak be, egy halászról szól, aki egy halott nőt fog ki a vízből. Előzetes és werkfilm a tovább után. (Utóbbihoz nincs angol felirat.)


A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr472594742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása