2004 óta immár hatodik alkalommal rendezték meg a DIGI 24 című filmes játékot. A verseny lényege, hogy a benevezett stáboknak 24 óra alatt kell leforgatniuk egy maximum háromperces filmet, digitális kamerával vagy mobiltelefonnal. A műfaj és a téma szabadon választott, de van néhány előre meghatározott helyszín vagy motívum, amelynek szerepelnie kell a filmben. Az idei versenyt Pécsen rendezték az V. Moveast Filmfesztivál  keretében, 23 stáb nevezett, a kötelező helyszínek pedig a Magas Ház, az Uránia Mozi, a Dóm tér, a TV torony, illetve Prof. Karl Bardosh előadása voltak. (Utóbbi talán nem volt a legszerencsésebb választás, mert a 23 operatőr, illetve a többi stábtag ki-be járkált a teremből, így meglehetősen nehéz volt Bardosh mondandójára koncentrálnia annak, aki tényleg az előadás kedvéért érkezett.)

A zsűri, amit szintén Bardosh vezetett, egyöntetűen a Kilenc című filmet tartotta a legjobbnak. A paksi filmesek munkájával nagy valószínűséggel nem fogunk a különböző rövidfilmes mustrák díjazottjai között találkozni, nem is ezzel a céllal készült, de a feladatát hibátlanul teljesítette. Akad benne néhány ügyesebb beállítás, szerencsés a zenehasználat, a történet végére pedig még egy csavar is marad.

2009. október 8. és 11. között rendezték meg Pécsett a sokadik névváltoztatás után ezúttal CinePécsként futó filmfesztivált, amelynek versenyprogramját a régió elsőfilmjeiből válogatják. Egy hét helyett csak négy nap állt a filmbarátok rendelkezésére, és a szervezés újfent hagyott kívánnivalókat maga után, az összkép azonban nem rossz, legalábbis a díjakért mérkőző alkotások átlagszínvonala nőtt tavalyhoz képet. A Filmvilág Blog gyorsan összeszokó kritikuskommandója (Baski Sándor, Klacsán Csaba, Orosdy Dániel és a tiszteletbeli FV-bloggerré kinevezett Nagy V. Gergő) igyekezett minél több alkotást megtekinteni és megvitatni. Az alábbi összefoglaló 11+1 szubjektív beszámolót tartalmaz, fő szerzője Orosdy Dániel, akit egy hajnali 10 órakor vetített produkció kapcsán Baski Sándor segített ki.

Nem indított túl erősen a versenyprogram a Fekete ruhásokkal, amely részben a tavalyi Élők és holtak tematikáját vitte tovább: változatos problémákkal megvert katonacsapat küzd a délszláv háború poklában. A nem túl eredeti, mégis jó lehetőségeket rejtő alapötlet sajnos semmilyen mértékben sem ihlette meg az író-rendező párost (Goran Devic és Zvonimir Juric). 75 perces művük többé-kevésbé inkoherens zagyvaság az alacsony költségvetést kifogásként használó kameramunkával és vágással, gyenge színészi játékkal. Rejtély, mivel érdemelte ki a Duna Televízió különdíját, vagy egyáltalán miért kapott korábban bármit bármiért is (pl. Pulában rendezői elismerést).

Mindenki jól tudja, hogy a kereskedelmi tévék szívük szerint még az időjárást is az éppen Drakulával közösülő Paris Hiltonnal mondatnák be, úgyhogy a Hal a tortán eheti fordulata és metaüzenete (rabolni, sikkasztani, sőt tán még ölni is cool) mérhetetlenül gusztustalan ugyan, de semmiképpen sem meglepő.











– Megszurkáltad? – kérdezi Tasnádi Péter, miközben rábök a készülő húsra. – Bár mondjuk én ezért legutóbb 3 évet ültem – teszi hozzá kedélyesen.

"És ezt így hogy?" - kérdezhetnénk Tornóczky Anitával.

Alexandre Astruc francia filmteoretikus 1948-ban fogalmazta meg híres kamera-töltőtoll elméletét, amely szerint a film legfőbb szerzője a rendező, aki – ideális esetben – éppen úgy használja a kameráját, mint az író a tollát. Karl Bardosh, azaz Bárdosh Károly professzor, aki az idei CinePécs Fesztiválon MOBIL VIDEO FORRADALOM címmel tartott előadást, kölcsönvette és továbbfejlesztette ezt az elméletet. Szerinte a toll, ami mindannyiunk zsebében ott lapul, ma a mobiltelefon, segítségével bárkiből rendező lehet. A szerzőiség így még inkább érvényesül, hiszen a kameratoll szó szerint az alkotó kezében van, és az alkotói folyamat többi részét is maximálisan kontrollálni tudja, mivel a felvett anyagot, azonnal meg is vághatja saját kezűleg, ugyanazon a készüléken, és a kész anyag egyből forgalmazható is a (mobil)internet segítségével.

Nem csak én vettem észre már, hogy egyszerűen letűnt a kora a főcímeknek. A The End feliratról már ne is beszéljünk. A filmek manapság in medias res kezdődnek, a végefőcím pedig vagy a film tényleges címével kezd, vagy a producer/rendező nevével. Kicsit úgy hangzik ez, mintha ellene lennék ezeknek a praktikáknak - pedig nem, de amint megláttam ezt a hatalmas gyűjtést, ahol egy jótét lélek évtizedekre szedve gyűjtött össze képeket a filmek címéről és az esetleges Vége feliratokból, egyből nosztalgiázni lett kedvem.

Van-e még szükség kritikusokra, mi a feladatuk, milyen a jó kritika? Ezeket a kérdéseket már a blogon is érintettük (lásd a Kinek van szüksége kritikusokra és az Ebert kis szabálykönyve című bejegyzésünket), akit ennél is mélyebben érdekel a téma, látogasson el a Goethe Intézet filmkritikusi napjaira október 14 és 16 között. Az első nap Oliver Baumgarten német kritikus tart előadást a filmkritika németországi helyzetéről, 16-án pedig Filmkritika és promóció címmel kerekasztal-beszélgetés lesz Libor Anita (filmhu), Stöhr Lóránt, Dudás Viktor (Vox), Oliver Baumgarten és Varga Balázs filmtörténész részvételével. 15-én tizenöt előzetesen kiválasztott pályakezdő filmkritikus egész napos angol nyelvű workshopon vehet részt. (Ez a foglalkozás ugyan zártkörű, de később olvasható lesz róla egy beszámoló a blogon.) Részletek, elérhetőségek a tovább után.

Tekintettel arra, hogy a Filmvilág blog szerzőinek jó része kihelyezett műszakot tartott a CinePécs fesztiválon, a heti tévéajánló kivételesen "csökkentett módban" látja el nemes feladatát.

H É T F Ő

Micsoda éjszaka!
Vetítik: Filmmúzeum - 21:00

Ha eljönnek a Bomberek
Rock 'n' Roll akciófilm Walter Hilltől.
Vetítik: TV2 - 01:00

K E D D

Költői szerelem
Vetítik: RTL Klub - 14:20

Azonosítás
Vetítik: Duna - 20:30

Durr, durr és csók
Vetítik: RTL Klub - 21:20