Alexandre Astruc francia filmteoretikus 1948-ban fogalmazta meg híres kamera-töltőtoll elméletét, amely szerint a film legfőbb szerzője a rendező, aki – ideális esetben – éppen úgy használja a kameráját, mint az író a tollát. Karl Bardosh, azaz Bárdosh Károly professzor, aki az idei CinePécs Fesztiválon MOBIL VIDEO FORRADALOM címmel tartott előadást, kölcsönvette és továbbfejlesztette ezt az elméletet. Szerinte a toll, ami mindannyiunk zsebében ott lapul, ma a mobiltelefon, segítségével bárkiből rendező lehet. A szerzőiség így még inkább érvényesül, hiszen a kameratoll szó szerint az alkotó kezében van, és az alkotói folyamat többi részét is maximálisan kontrollálni tudja, mivel a felvett anyagot, azonnal meg is vághatja saját kezűleg, ugyanazon a készüléken, és a kész anyag egyből forgalmazható is a (mobil)internet segítségével.

K a r l   B a r d o s h Rendező, író, producer, szerkesztő, a New York University professzora. Sok úttörő kezdeményezés fűződik a nevéhez: televíziós filmesztétikai oktatási sorozat indítása (még Magyarországon, 1967-ben), verses zenés videók készítése Allen Ginsberggel (1984). Rendezett díjnyertes rövidfilmet (Iron and Horse, 1976 – operatőr: Zsigmond Vilmos), és az első amerikai dokumentumfilmet Bollywoodról (1992). Ő indította el a Magyar Amerikai Televíziót 1978-ban, amely még ma is működik a Time Warner Cable TV programjában. Ő tervezte az első Virtuális Emlékhelyet az interneten (AltaVista, 1998), és ő rendezte a legelső többkamerás internetes közvetítést a Microsoft számára (Backstage at the Tony Awards, 1997). 2007-ben jelent meg a Digital Video című könyve a Penguin kiadó The Complete Idiot’s Guide sorozatában, jelenleg pedig Cell Phone Cinema címmel tart kurzusokat a New York-i egyetemen, amelyből könyv is készül.

Előadásában Bardosh először a magát a „mobil video” kifejezést definiálta, amely nála nem csak a kamerás mobilokat, de minden egyéb kisméretű, hordozható felvevőt is jelöl, kezdve a digitális kameráktól a mozgókép rögzítésére is alkalmas fényképezőgépekig. Eloszlatott néhány népszerű tévhitet is, például azt, hogy a mobilkamera használatával szükségszerűen rossz felbontású, csak kisképernyőn megtekinthető anyagot tudunk rögzíteni. A digitális kamerák piacán egyfelől megjelentek a profi és a konzumer kategóriák mellett az úgy nevezett prozumer (prosumer) készülékek, amelyek minőségükben nem, vagy alig maradnak el a profi kamerákétól, de mégis megfizethető(bb)ek. Ugyanakkor a kamerás mobilok fejlődése is eljutott odáig, hogy immár igazi HD-ben (!) képesek videót rögzíteni (Bardosh a 12 megapixeles Samsung HD Omniát hozta fel példának), amit már nyugodtan át lehet írni 35MM-re, de sok készüléken TV OUT kimenet is van, illetve a jövőben képesek lesznek a projektorokhoz hasonlóan kivetíteni a képeket, így tényleg nem kell miniatűr képernyőkön rongálni a szemünket.

A mobillal készített egészestés filmek egyébként már nem számítanak újdonságnak, Bardosh a 2005-ben forgatott Újabb beszélgetések a szerelemrőlt emelte ki, amely az első olyan nagyfilm, amelyet ezzel a technikával rögzítettek. Az olasz rendezőpáros Pasolini Beszélgetések a szerelemről című dokuját gondolta újra, ők is a szerelem és szex tárgykörében kérdezgették az utca emberét, aki – ezt már én teszem hozzá – valószínűleg könnyebben megnyílt egy mobilfelvevő optikája előtt.

A profik persze ezután is profi kamerákkal fognak forgatni (szerencsére), de a médium demokratizálódásának következtében bárki képalkotásra adhatja a fejét, ráadásul egyből meg is tudja szerkeszteni, majd forgalmazhatja is ugyanazzal a készülékkel. (Itt persze nem csupán a fikcióról van szó, elég az iráni választások után kialakult helyzetre gondolni, ahol az egyik meggyilkolt tüntetőről készült mobilfelvétel bejárta az egész világot. Bővebben erről: Szilágyi Anna - Csivitelő forradalom, Filmvilág, 2009 szeptember.) A film ezáltal közelebb kerül a printkultúrához, azaz olyan lesz, mint az irodalom: művelésére bárkinek megvan a lehetősége. Bár a teoretikusok szerint a film eddig is nyelv volt, ezentúl szó szerint az lesz, hiszen bárki használni tudja, éppen olyan könnyen, mint a saját anyanyelvét.

De szükség van-e arra, hogy boldog-boldogtalan filmet forgasson, és hogyan lehet az elképesztő mennyiségű képanyagból az értékesebbeket kibányászni (a közönség egyik aktívabb tagja, ezt úgy fogalmazta meg, hogy „több a kolbász, mint a kerítés”). Bardosh erre megint az irodalom példáját vette elő, és feltette a kérdést: „Árt-e az irodalomnak, ha minél többen tudnak jól írni és olvasni?” Biztosan nem. Nem lesz ugyan mindenkiből Nobel-díjas író, de hozzáértőbb olvasó igen. Ugyanígy a mobilvideózó emberek audio-vizuális írástudó képessége is fejlődni fog, és így – remélhetőleg – sokkal többen fognak érteni a Filmhez. Ez a képi forradalom Bardosh szerint csak azoknak árthat, akik ki akarják zárni az iparba bejutni próbáló tehetségeket, és mivel ehhez már nem kellenek súlyos dollármilliók, egyre több ilyen jelentkező lesz. Példaképpen a 15 ezer dollárból készített Paranormal Activity című horrort említette, amely büdzséjéhez képest rekordbevételt ért el, hála többek közt az ügyes marketing stratégiának, amely az Idegleléshez (Blair Witch Project) hasonlóan ál-dokumentumként próbálta eladni, és eleinte éjféli vetítéseken mutatta csak be.

              A kínai gyártmányú Epoq EGP-PP01, a világ első projektoros mobilja

A digitális technikának köszönhetően olcsóbban lehet filmet készíteni, ami viszont túlkínálathoz vezethet, Bardosh legalábbis ennek tulajdonítja, hogy „az idei torontói fesztiválon összeomlott a függetlenfilmes piac”, és a filmek nagy része nem talált forgalmazót (más inkább a válságot és a filmek minőségét okolja). Bardosh szerint a független filmes alkotók többé nem engedhetik meg maguknak, hogy ne gondoljanak már a forgatókönyv megírása előtt arra, hogy a közönség melyik szegmenséhez kívánnak szólni (lásd: niche market), majd tudatosan abba az irányba pozícionálják a filmet, ahelyett, hogy csak az „általános forgalmazásban” reménykednének. Így persze ezek az alkotások akár a mozikból is kimaradhatnak, és egyéb utakon találják meg közönségüket, de „a moziforgalmazás ma már úgyis csak kirakat”, a nagyobb pénzek DVD-n és a televíziós sugárzás során jönnek be.

Bár az előadás kiindulópontja épp a technikai eszközök forradalma volt, végül mégis kiderült, hogy nem a hordozó az igazán fontos, hanem a tartalom („content is the king”), ha jó az ötlet (mint a Paranormal Activity esetében), akár „vécépapírra is lehet forgatni”, és megtalálja a maga közönségét a film.
 

Ajánlott olvasnivaló a Filmvilág aktuális (októberi számában): Hirsch Tibor - MikroHollywood (YouTube mozi)