Filmvilág blog

Giuliano Gemma (1938-2013)

Gyász

2013. október 03. - Orosdy Dániel

giuliano gemma.jpgA pályáját kaszkadőrként kezdő, kisebb szerepekben Dino Risi egyik korai filmjében, valamint a Ben Hurban (William Wyler, 1959) és a Doktor Antonio megkísértésében (Federico Fellini, 1962) is látható színész első komoly feladatát Luchino Viscontitól kapta A párduc forgatásán (nem mellesleg a még Mario Girotti néven működő Terence Hill és a kolumbiai Lou Castel karrierjében is fontos lépcsőfok volt ez a mozi). 1965-ig főleg peplumokban (pl. I due gladiatori) és kosztümös filmekben (Angélique-sorozat) volt látható, ám sztárstátuszba egyértelműen a Duccio Tessarival forgatott Ringo-filmek és Giorgio Ferroni Egy lyukas dollárja, azaz a westernek repítik -- igaz, Montgomery Wood álnéven. Később mindkét rendezővel dolgozik még (Ferroni filmje az itthon is matiné-favorit A tüzes íjász, Tessarié a nemrég DVD-n megjelent Tex és a mélység ura), legjelentősebb "házirendezője" mégis Michele Lupo, akivel hat közös filmet készít, köztük az itthon is forgalmazott Ben és Charlie-t, Afrika Expresszt, Californiát, és a Quentin Tarantino apropóján e blogon már megénekelt Kettős bűntény Hamburgbant. Pályája bővelkedik Magyarországon is népszerű művekben (pl. Tetőnk, a csillagos ég, A nagy csata, Angyali jobbhorog, Élve, de inkább holtan, A hatalom ára,  Szerelmi bűntény, Vadnyugati szamuráj, A vasprefektus, Ezüstnyereg, Tűzsivatag c. sorozat), melyek egy részében Gemma szerepe egyéb okokból is figyelemreméltó, pl. A harag napjai főszereplőjeként állítólag Han Solo karakterének egyik ihletője volt, Az angyalok is esznek babotban nyilvánvalóan az éppen Sergio Leonével forgató Hill pótlására tették Bud Spencer mellé, a legtöbb filmjénél jóval sötétebb hangulatú Tenebrében Dario Argento egy rendőr szerepét bízta rá. A vásznon leginkább tiszta tekintetével és széles mosolyával hatást keltő Gemma az úgy nevezett komolyabb filmekben is kipróbálta magát, leghíresebb ezek közül talán A tatárpuszta, melyért rangos díjakra is jelölték. Egyik utolsó munkája is elismert alkotó, Woody Allen nevéhez köthető (Rómának szeretettel).


Béke poraira!

Tévéajánló - Csütörtök (10.03.)

elhallgatott-gyalázat.jpgVörös föld
Vitézy László filmje Dárday István forgatókönyvéből. Operatőri és rendezői díjat nyert az 1983-as Filmszemlén.
Vetítik: Duna - 21:15

Bankcsapda
Az oroszlánkirály rendezőjének akció-vígjátéka. Szereplők: Patrick Dempsey, Ashley Judd, Tim Blake Nelson, Mekhi Phifer, Jeffrey Tambor, Pruitt Taylor Vince.
Vetítik: RTL Klub - 21:35

Vágy és vezeklés
Joe Wright rangos díjak tömegére jelölt drámája Vanessa Redgrave, Keira Knightley, Brenda Blethyn és James McAvoy főszereplésével. Forgatókönyv: Ian McEwan műve nyomán Christopher Hampton.
Vetítik: TV2 - 23:35

Elhallgatott gyalázat
Skarbski Fruzsina dokumentumfilmjében a világháború során a szovjet katonák által megerőszakolt nők vallanak az ellenük elkövetett erőszakról. (A film a Magyar Média Mecenatúra program 2011-ben meghirdetett dokumentumfilmes pályázatán nyert 6,4 millió forintos támogatást.)
Vetítik: Duna - 23:40

Jobb félni, mint - Resolution

Indie horror, csavarral

A found footage és a torture porn horrorfilmes alműfajaiból a képletek frekventált használata miatt szép csendben kifogyott a lendület. A szemfüles alkotók mégis megkísérlik tovább variálni az alapötletek lehetőségeit, több-kevesebb sikerrel. A Resolution e két formula ügyes háziasítására, szimpatikus továbbgondolására épül. Az író-rendező Justin Benson filmtörténeti idézőjelekkel és nagy adag önreflexióval teli műve bölcsen kerüli a hatásvadászatot és legfőképp a műfaj avatott rajongóit, és/vagy a posztmodern teóriák szerelmeseit fogja rabul ejteni. A finom eszközökkel dolgozó filmben nincsenek hirtelen megcsikorduló hegedűk, véres trancsírok, bevillanó szörnyek vagy sötétben ziháló hősök. A cselekmény két barát párbeszédeire, a körülöttük kibontakozó és az egyre rejtélyesebben bonyolódó történetre épül.

resolution.jpg

Tovább

Sára Sándor történelmi dokumentumfilmjei az Urániában

Sajtóközl.

Sára Sándor 80. születésnapjának tiszteletére az Uránia Nemzeti Filmszínházban válogatás látható a magyar filmművészet kiemelkedő alkotójának történelmi dokumentumfilmjeiből. A vetítéseket beszélgetések követik az alkotóval és szakértőkkel.

sara_sandor_596.jpgSára Sándor 80-as évek elejétől készült, akkor a Kádár-korszak legérinthetetlenebb tabuit döntögető történelmi dokumentumfilmjei kiemelkedő darabjai a magyarok történelmi ismereteit bővítő, s ezzel szellemileg a rendszerváltást előkészítő alkotásoknak.  A XX. századi történelem poklát megjárt szemtanúk megrendítő vallomásai a doni hadsereg pusztulásáról, a bukovinai székelyek, a beregszászi magyarok tragikus sorsáról vagy a magyar nők szovjetunióbeli szenvedéseiről a mai kor számára is fontos üzeneteket közvetítenek. A vetítéssorozat keretében október 3-tól csütörtökönként 18 órakor ezen ritkán látható filmekből kerül műsorra nyolc alkotás az Uránia Fábri termében.

Első alkalommal október 3-án a Néptanítók (1981) című dokumentumfilmet vetítik, amelyben a volt pécsi Püspöki Tanítóképző egykori növendékeinek felkavaróan őszinte önvallomásaiból egy sokat szenvedett nemzedék emberi és erkölcsi tartását ismerhetjük meg.

Tovább

Tévéajánló - Szerda (10.02.)

Angyalok és alienek

függetlenség napja.jpegKaratés védőangyal
Fontos lépcsőfok a nindzsafilmek evolúciójában! George Lucas ebből a Chuck Norris-filmből vette az ewok karaktereket A Jedi visszatérhez. (Nem is. Viszont szerepel benne Lee Van Cleef.)
Vetítik: Film+ - 14:50

A függetlenség napja
Blockbuster a hazafias fajtából. Roland Emmerich akció-sci-fijében sztárok válogatott csapata porolja el a megszálló alienek gatyáját.
Vetítik: Film+ - 20:45

Barátom a nyakamon
Francia (tévés) vígjáték. Akár még jó is lehet.
Vetítik: Duna - 21:15

A titkok kulcsa
Iain Softley thrillere Ehren Kruger forgatókönyve nyomán Kate Hudson, Gena Rowlands és John Hurt főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:25

Bakkermann
Szőke András nem túl jól fogadott vígjátéka a szokásos szereplőkkel.
Vetítik: RTL Klub - 23:35

A sors útjai - Breaking Bad finálé

Spoiler nélkül

Breaking-Bad-Finale.jpgWalter White és Gustavo Fring epikus összecsapása után a Vince Gilligan vezette stáb rendkívül bölcs döntést hozott, mikor a szintlépés, egy újabb, félelmetesebb ellenség bevezetése helyett az elegáns fináléra voksoltak. A sorozat készítői már a kezdet kezdetén ígéretet tettek az események következetes lezárására, így a két etapra szedett ötödik évadban lehetőség nyílt egy sötétebb, masszív királydráma kidolgozására. A Breaking Bad (melynek a borzalmas magyar címét elvből nem írjuk le) nem hígult fel, sőt, a befejezés képes túlszárnyalni a hype fűtötte, egyébként sem alacsony elvárásokat. A kezdőpont körül kavargó finélé szó szerint letaglózza a közönséget, egy csapásra kultikus státuszba emelve a szériát.

Az alkotók korábban is ragaszkodtak az eredeti koncepcióhoz, azaz hiába bővült a történet, hiába jelentek meg új szereplők, a történések mindig egy zárt, viszonylag szűk drámai univerzumban zajlottak. Sokan kémiai reakcióhoz hasonlították a használt elbeszélői módszert, hisz a cselekmény még az akciódús negyedik évadban is visszavezethető maradt az „ősrobbanáshoz”, a kiinduló pillanathoz, vagyis a betegség megjelenéséhez. A rák motívuma alapvető jelentőségű a Breaking Bad szempontjából. Walter White, a szelíd átlagpolgár, a csendes kémiatanár a diagnózis hatására lép a bűn útjára, elindítva az események megbonthatatlan láncolatát és törvényszerűen magával sodorva az érintetteket. A rák már megjelenése pillanatában megpecsételi a szereplők további sorsát, felforgatja az életüket és kijelöli a választási lehetőségeiket. A sorozat e kulcsmetaforáját bizonyára sokan sokféleképp magyarázzák majd: az amerikai családmodell hanyatlása, az énkép válsága, a midlife crisis ugyanúgy megfeleltethető a halálos kórnak, mint az értékek hanyatlása, a bűn stb.

Tovább

Itt az októberi Filmvilág!

Időutazás, Isteni műszak, Nácivadászok

1310.jpgMAGYAR MŰHELY
Forgách András: Kívül időn és téren (Beszélgetés Szász Jánossal)
Pályi András: „Nem félni semmitől” (Szász János: A nagy füzet)
Baski Sándor: A halál angyalai (Bodzsár Márk: Isteni műszak)
Zalán Vince: Történelem az ablakunk alatt (Gyarmathy Lívia: A tér)

ODESSA-DOSSZIÉ
Amikor Európában elhallgattak a fegyverek, a filmvásznon is kezdetét vette a náci háborús bűnösök elleni hajsza – mégis hosszú évtizedekbe tellett érvényes karakterrel felruházni a nemzetiszocialista gazemberek fenyegető árnyékot vető, bizarr ellentmondásokban bővelkedő figuráját.

Géczi Zoltán: Köd utánam (A nácivadász filmek)
Schubert Gusztáv: A halál fuvarosa (Margarethe von Trotta: Hannah Arendt)

REAGAN ÉS HOLLYWOOD
A Reagan-éra ugyanazt kínálta a Vietnam és a Watergate-botrány által megtépázott nemzetnek a politikai retorika szintjén, mint a 70-es évek köldöknézése után a movie bratek által fémjelzett Új-Hollywood infantilis blockbuster-eszképizmusa a mozitermekben: közérthető válaszokat és fekete-fehér világképet, ahol „jó” és „rossz” világosan elkülöníthető egymástól.

Andorka György: Végjáték (A Reagan-korszak Hollywoodja)
Békés Márton: Elnökszerep (Ronald Reagan Superstar)

IDŐKÉP
Az időutazás azon ritka alműfaja a fantasztikus filmeknek, ahol a szubjektív verziók megelőzték az objektívet: a csodás események magyarázatát előbb kapcsolták a hősök elméjéhez, álmaihoz, fantáziájához, mintsem tudományos eszközökhöz vagy mágikus szertartásokhoz – a gépek csupán a képek nyomában jártak.

Varró Attila: A gépeken túl (Időutazás és melodráma)
Andorka György: Goldberg-variáció időutazásra (Shane Carruth: Találmány)
Sepsi László: Időkerekek (Ron Howard: Hajsza a győzelemért)

ÚJ RAJ
Varga zoltán: Taps a sötétben (James Wan démonológiája)

SEIDL
Ruprech Dániel: Köztük a kötél (Beszélgetés Ulrich Seidllel)

BALKÁN EXPRESSZ
Szíjártó Imre: Napkelet (Az új macedón film)

FESZTIVÁL
Barotányi Zoltán: Valamit visz a víz (Éltető Víz Filmszemle)
Szabó Dénes: Bepózol a csuka (Beszélgetés Mosonyi Szabolccsal)

MOZIPEST
Sipos Júlia: Repedések – Budapesti etűdök (Beszélgetés Almási Tamással)

FILM/REGÉNY
Bocsor Péter: A kifordított személyiség (Irvine Welsh: Mocsok)
Roboz Gábor: Szorul a hurok (Jon S. Baird: Mocsok)

KRITIKA
Baski Sándor: Kizökkentő szerelem (Abdellatif Kechiche: Adèle élete)
Margitházi Beja: Illegális élet (Danis Tanović: Epizód egy vasgyűjtő életéből)

KÖNYV
Kelecsényi László: Irány Irán (Vincze Teréz: Szerző a tükörben)

süti beállítások módosítása