Sokáig a legolvasottabb szerzők között tartották számon Jules Verne-t, akit a többség – afféle tiszteletbeli magyar íróként – Verne Gyula néven ismer. A francia szerző életművét sok irodalomkritikus értelmezte: hol a sci-fi irodalom megalapozására, hol a technikai és mérnöki fejlődés vagy az emberi akaraterő dicshimnuszára, hol a politikai utópiákkal való rokonságra helyeződött a hangsúly. Ebben a bejegyzésben azt vizsgáljuk, hogy a filmművészet miként jelenítette meg Verne magyar tárgyú regényeit. Mert az 1863-tól kezdődő Különleges utazások sorozat több darabja is kapcsolódik Magyarországhoz: vagy ott játszódnak, vagy egyik-másik szereplőjük magyar.
A Különleges utazások sorozat
Jules Verne több operettlibrettó, elbeszélés és színdarab megírásával a háta mögött kezdett bele a Különleges utazások sorozatba, amelynek első darabja, az 1863-ban kiadott Öt hét léghajón azonnal fergeteges siker lett, és meghozta a vágyott sikert a 35 éves szerző számára. A breton gyökerekkel rendelkező tőzsdeügynök, aki Nantes-ból került el Párizsba, az irodalmi szalonok világába, éveken át élt az id. Alexandre Dumas védő-óvó szárnyai alatt. A breton öntudat nem lebecsülendő Verne indíttatásában: elég utalni arra, milyen meleg hangon írt az elnyomott kis népekről, de különösen a rokon kelta népekről, a skótokról és az írekről (előbbiekről a Grant kapitány gyermekeiben, utóbbiakról a Senki fiában).
A liberális, 1848-as nemzedék híveként fiatalon a szabadságküzdelmekért lobogott. 1848-ban magára valamit adó francia értelmiségi a szabadság híve volt, ami egyszerre jelentett olasz-, lengyel- és magyarbarátságot. Innen érthetjük meg Verne későbbi rajongását a magyarok iránt. Ugyanakkor a Bretagne-i szocializációs hatásnak tekinthető a kis népek iránti megértés mellett Verne mély, bensőséges katolikus vallásossága, és furcsa, de logikus módon – a francia forradalom erőszakos központosításának ellenhatásaként – királypártisága. Végül Bretagne még egy vonást adott Verne számára: a tenger szeretetét, a hajózás és felfedezőutak hagyománya iránti rajongást.
A fiatalember irodalmi sikerről álmodozott, miközben az írósztár Dumas papa kacsalábon forgó palotájában a házigazda tojásos omlettjeit fogyasztotta. Az 1860-as években az álom beteljesült, és egyre-másra jelentek meg Verne keze alól a regények. Mi okozta a nem mindennapi sikert? Verne a Föld legtávolabbi pontjaira kalauzolta el az olvasót, és az írók közül elsőként a természettudományt irodalmi téma rangjára emelte. Korábban a természettudományos ismeretek marginális szerepet játszottak az irodalomban. Verne bebizonyította – például az Utazás a Holdba, Utazás a Hold körül vagy a Hector Servadac című regényével –, hogy a természettudományos ismereteket lehet irodalmi eszközökkel ábrázolni. Hihetetlen érzéke volt a nemzetközi szereplőgárda mozgatásához, kontinensek, országok és kultúrák között.
Verne atyai barátja és kiadója, Jules Hetzel jó érzékkel felismerte az íróban rejlő erényeket, és pártolta a sorozatot. A ma is sokak fejében élő Verne-imázs (a tudományos és technikai fejlődés megéneklője) leginkább az ügyes menedzser, Hetzel terméke. Mondhatni: Verne, mint „irodalmi termék” kitalálója Hetzel volt. Ez annyira így volt, hogy Hetzel olykor komolyan beleszólt abba, miként bonyolódjon a cselekmény. Verne például Hetzel javaslatára állt el attól, hogy a bosszúálló Nemo kapitány lengyel nemzetiségű legyen. A kiadó ugyanis nem kívánta azt a látszatot kelteni, mintha a regény a cári Oroszország provokálására született volna. Így Nemo végül indiai uralkodó és szabadságharcos lett, akinek családját a britek irtották ki a szipojlázadást követő megtorlás során.
A „magyar Monte Christo”
Verne a világ minden tájára elvitte olvasóit, sőt még azon túl, a tengerek mélyére, a világűrbe és a föld középpontjába is. Dolgozószobájának falán hatalmas térkép függött, amelyen színes vonalak jelölték Phileas Fogg, Nemo kapitány, Glenarvan lord és a többi Verne-hős útját. Lehetőség szerint a világ minden táját meg akarta írni. Természetes, hogy némely regénye Magyarországon játszódott, másokban pedig magyar szereplők is felbukkantak.
Négy Verne-regény tekinthető témája, helyszíne vagy szereplőinek válogatása alapján magyar tárgyúnak: a Sándor Mátyás (1885), a Várkastély a Kárpátokban (1892), és két posztumusz műve, A dunai hajós (1908) és A Storitz Vilmos titka (1910). Emellett magyar zongoraművész a főszereplője egy fiókban maradt művének, a Disz úrfi és esz kisasszony című naiv mesének. Milyen képet alkothattak a korabeli olvasók Magyarországról? Milyen országimázs olvasható ki e művekből? Verne soha nem járt Magyarországon – ahogyan a legtöbb általa ábrázolt országban sem –, ismereteit leginkább könyvekből gyűjtötte össze. Magyar ügyekben éppen egy Habsburg-főherceg, János Szalvátor volt segítségére, akiről állítólag a Sándor Mátyás főhősét mintázta (mások éppenséggel egy másik Habsburg főhercegben, Lajos Szalvátorban sejtik Sándor Mátyás modelljét). Alaposan ismerte Magyarország földrajzát, természeti szépségeit, becsülte a magyar történelem nagyjait, mindenekelőtt Kossuth Lajost, nagyra értékelte a magyar nemzet történelmét, vitézségét, szabadságszeretetét, főleg a németséggel szembeni küzdelmet a kulturális fennmaradásért (ne feledjük, Verne 1871 után elkötelezetten németellenes volt!), de a nemzetiségi viszonyokat illetően olykor pontatlan (pl. Rózsa Sándort, mint a román nép hősét mutatja be). A Storitz Vilmosban a cigányzenét is bemutatja. Hogyan sáfárkodott a filmművészet ezekkel a regényekkel?
A Sándor Mátyás, illetve eredeti címén Mathias Sandorf Verne minden más regényénél jobban magán viseli mentora, id. Alexandre Dumas hatását. Sokan felfedezik, milyen sok a közös vonás Dumas egyik legismertebb regényével, a Monte Christo grófjával. Itt is, ott is politikai és személyes ármány, szerencsés menekülés és bosszúállás adja a regény vázát. Sándor Mátyás, illetve Antekirtt doktor még a Verne-hősök közül is kitűnik sokoldalúságával: orvos, tudós, feltaláló, hipnotizőr, milliomos, filantróp és gyarmatosító, aki, ha harcra kerül a sor, kiválóan bánik a fegyverrel. Mindez jellemzi Dumas hősét, Edmond Dantést, azaz Monte Christo grófját is. Antekirtt doktor megjutalmazza a jókat, és harcol a zsarnokok ellen, időnként beavatkozik a nagypolitikába, irányítja a nemzetközi eseményeket, akárcsak Monte Christo. Az egyik ellensége bankár, akárcsak Monte Christóé.
A sok hasonlóság nem véletlen, tekintettel, hogy Verne bevallottan az 1870-ben elhunyt id. Dumas emlékére szánta a regényt, és az ifjabb Dumas-nak címezve azt írta, hogy „a közép-európai Monte Christót akartam megírni.” Tekintettel a Dumas-Verne barátságra, egy nagyon személyes regényről van szó.
Ha van különbség, akkor leginkább abban van, hogy Edmond Dantés individualista hős, bizonyos értelemben akár erkölcsi anarchistának is nevezhető, hiszen bármilyen emberi érzésen és morális törvényen túlteszi magát a bosszú érdekében, és nincsen igazán közösség, ahová tartozik. Antekirtt doktor csak részben magányos hős. Természettudományos műveltsége magasan a többi ember fölé emeli, és vezetővé válik, de a tudományt nem rombolásra használja (mint Nemo vagy Monte Christo), hanem alkotásra. Az egyéni érdek mellett a közösségi célokat is szívén viseli: megalapít egy utópisztikus közösséget, Antekirttát, az észak-afrikai partok mellett lévő szigeten, ahová európai és arab családokat hív. Antekirtt leginkább az anarchizmus azon „passzív” vagy „konzervatív” irányzatához sorolható, amely nem forradalommal, hanem a tudomány eszközével, és egy alternatív világ kialakításával, mint példamutatással kívánja előmozdítani az emberiség haladását.
Magáról Sándor Mátyásról annyit tudunk meg, hogy a regény kezdetén 33 éves, tehát a reformkorban született (1834-ben), Erdélyben, Fogaras megyében lakik, és szenvedélyes természettudós. Sándor Mátyásról feljegyzi, hogy a nép jótevőjeként szerette, ami utal – tekintettel Fogaras román lakosságára – a gróf nemzetiségi kérdésben vallott megértő hozzáállására. Politikai nézeteiről Verne annyit mond, hogy születése és neveltetése okán ugyan eltávolodott Kossuth Lajostól, de továbbra is tisztelte az emigráns kormányzót. Itt jegyezzük meg, hogy a regénybeli összeesküvést Verne 1867 tavaszára teszi, ami az akkori nemzetközi és belpolitikai események ismeretében irreálisnak tűnik.
Néhány kiadás, és az 1979-es filmsorozat ezért – logikusan – előbbre hozta a cselekményt 1860-ra, ezzel reálisabbá, kiélezettebbé téve a konfliktust. Hiszen 1860-ban, egy évvel a francia-szárd-osztrák háború után még korántsem dőlt el semmi, a Habsburgok birodalmának sorsa valóban kockán forgott. A kiegyezés évében olyan összeesküvés, amely komolyan megrendítette volna a Habsburgok uralmát Magyarország fölött, aligha volt lehetséges. Azokban a kötetekben, amelyek az 1860-as évet említik, tehát Sándor Mátyás nem 1834-es, hanem 1827-es születésű, de a lényegen – a németség iránti gyűlöleten és a magyar szabadság szeretetén – ez a kiadói korrigálás nem változtat.
A Sándor Mátyást kísértette meg legtöbbször a megfilmesítés Verne magyar tárgyú regényei közül. A regényt először 1921-ben filmesítették meg, nagy sikerrel. Bár természetesen a franciák voltak az elsők, érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon picit korábban már tervbe vették a Sándor Mátyás megfilmesítését: a Tanácsköztársaság filmgyártásának grandiózus tervei között szerepelt a francia romantika összes nagy alkotásának, így a Sándor Mátyásnak a filmre vitele is. A regény utópizmusa és bankár-ábrázolása, főhősének tudományba vetett hite és felszabadításvágya ideológiailag alkalmas nyersanyagot kínált, mindezt kalandos, az ifjúság számára emészthető formában (itt jegyezném meg, hogy Verne nem volt szocialista, az 1870-es évektől politikailag és ízlésében határozottan konzervatív nézeteket vallott, de szociális érzékenysége és az öncélú, nem termelő szándékú nyereségvággyal szembeni ellenszenve átüt ezen a regényén).
1963-ban jött a következő feldolgozás, Georges Lampin rendezésében. A Louis Jourdan, Renaud Mary és Francisco Rabal főszereplésével készült alkotás sajnos nem volt képes visszaadni a regény hangulatát. Az alapvető hiba abban volt, hogy a forgatókönyv mindössze a regény egyetlen fejezetét dolgozta fel alaposan, ugyanakkor a történet teljesen új befejezést kapott. Emiatt Antekirtta közössége teljes egészében kimaradt a filmből, a bosszú összecsapott lett, és a rendező inkább a politikai szálra fókuszált. Bár ne tette volna, ugyanis a történelmi háttér meglehetősen zavaros, nem tudjuk meg igazán a főszereplő nemzetiségét sem. Aki nem ismeri a regényt, és nem jártas az európai történelem eme fejezetében, az nem is találja ki, milyen konfliktusról van szó. Néha úgy tűnik, nem magyarok, hanem olaszok felszabadításáért folyik a küzdelem. Ennek oka, hogy míg az 1979-es regényadaptáció figyelt arra, hogy megteremtse a magyar helyi színt (például az összeesküvők az Árpád nevet használják jelszóként, megjelenik az erdélyi népviselet stb.), addig az 1963-as semmilyen jellegzetesen magyarosat nem tett hozzá a történethez. Jellegzetesen olasz és francia arcokat, valamint mediterrán öltözékeket és mentalitást látunk ott is, ahol a forgatókönyv szerint magyaroknak kellene szerepelniük.
A film első fele nagyon gyors, a néző kapkodja a fejét: egyszer még Torontál és Sárkány kezében látjuk az összeesküvők titkosírással írt levelét, a következő jelenetben már közlik a helytartóval az üzenet tartalmát. Közben kimaradnak a regény helyszínei: Trieszt, Raguza (Dubrovnik), Málta, Szicília, Ceuta, Marokkó. Holott Verne a Földközi-tenger úgyszólván minden tájára elviszi hőseit. Még ha a korabeli technikával és anyagi háttérrel nehezen lett volna megoldható az utazás, akkor is jobb lett volna, ha minél több tájat sikerül a filmben megjeleníteni.
Érthetetlen módon a forgatókönyvíró betett egy olyan szerelmi szálat, ami a regényben nem szerepel. A Lampin-filmben Sándor Mátyás gróf lánya az osztrák (?) helytartóba szeret bele, és a film vége nem hagy kétséget afelől, hogy teljes a happy end, vagyis a politikai nézetkülönbségek ellenére a szabadságharcos gróf és a helytartó összebékülnek. A négy regénybeli főgonosz teljesen súlytalan a filmen, még leginkább Sárkány (Sarcany) hozza a karakternek megfelelő ördögi kisugárzást. Az 1979-es tévéfilmsorozat monumentális bosszújával szemben a Lampin-filmben a leszámolás mindössze szimpla verekedés. A regény két vidám mutatványosa, a Stan és Pan-utánérzésű Pointe Pescade és Cap Matifou még rosszabb sorsra jut: a filmen hidegvérű útonállók lesznek, akik a gróf segítőtársaiként vesznek részt bosszúja végrehajtásában. Összességében azt mondhatjuk, hogy a film a vadromantikus hangulatért feláldozta az eredeti regény humanista mondanivalóját. Csak a szökési jelenet (villámhárítón leereszkedés), a végső csata és a vérpezsdítő zene kárpótolja a nézőt azért, hogy némileg mást kapott, mint ami a regény – a teljes regény helyett annak első fejezetét, más befejezéssel.
Amikor a világ megismerte Bujtor Istvánt
A sikertelenség nem riasztotta vissza Jean-Pierre Decourt-ot, hogy megpróbálkozzon a Sándor Mátyás filmre vitelével. Decourt-nak annyival könnyebb dolga volt, hogy nem mozifilmként, hanem tévésorozatként álmodta vissza a regényt. Emellett azzal is visszaadta a Verne-regény szereplőinek soknemzetiségű hátterét, hogy a színészeket is több országból hívta. Így született meg 1979-ben a Sándor Mátyás című tévéfilmsorozat, magyar-olasz-francia-NSZK koprodukcióként. Decourt kezdettől magyar főszereplőt keresett, és meg is találta Bujtor István személyében, aki – szerencsénkre – igent mondott a felkérésre.
A forgatás egyébként jó hangulatban telt Dubrovnikban, mindössze a nyelvi nehézségek okoztak problémát. Sok színész nem beszélt más nyelvet a sajátján kívül. Bujtor – aki mind a franciát, mind a németet beszélte – Ezt megcsíptük Oszi.!? című visszaemlékezésében azt írta, hogy egy damilt kötöttek a színészek lábára, és megrántották, jelezve, hogy a másik színész befejezte a mondandóját, és ő következik. A sokféle nyelven előadott szöveget aztán mindegyik ország a saját nyelvén szinkronizálta.
A sorozat hűen követte a regényt, nem tett olyan kacskaringókat, mint a Lampin-féle változat. Egyedül az első részbe írtak bele egy olyan szálat, ami a könyvben nem szerepelt: Sándor Mátyás feleségének, Erna grófnőnek a meggyilkolását. Ezzel motiváltabbá tették a gróf gyűlöletét az osztrák hatóságokkal szemben. A Lampin-féle verziótól eltérően a történetet alaposan beágyazták a konkrét történelmi szituációba. Antekirttából viszont ez a film is keveset mutat, nem képes átadni az utópisztikus közösség mindennapjait. Semmitmondó épületek sziluettjét látjuk a szereplők háta mögött. Sajnos a regény földrajzi helyszíneit ez a film is mostohán kezelte. Egy raguzai (Dubrovnik) templombelső, pár utca és sikátor, egy marokkói piac – ennyit kapunk. Pedig Verne leírásai a tájakról, emberekről tűpontosak. Csaknem antropológiai vagy szociológiai beleérzéssel ír a vizsgált társadalmi jelenségekről, legyen szó akár Trieszt lakosságáról, egy észak-afrikai arab ünnepről vagy a szicíliai banditavilágról.
Kimaradt pár izgalmas jelenet (Carpena megszöktetése – vagy inkább elrablása – Ceuta börtönéből, az Antekirtta elleni kalózhadjárat és annak visszaverése), ám a romantikus kalandok és harcok bőségesen kárpótolták a nézőket. A gonoszok markánsabbak, mint a Lampin-filmben, amely inkább a szabadságharcos vonalat emelte ki. Különösen Claude Giraud és Guiseppe Pambieri brillíroz Torontál Simon és a beszélő nevű Sárkány szerepében. Hűen a regényhez, a gonosz bankár és még gonoszabb, sötét múltú észak-afrikai ügynöke elevenen adják vissza a nyerészkedés utálatos szellemét, amely oly taszító volt a szociálisan érzékeny Verne számára.
A tévésorozat mindenütt siker lett, a remek színészi gárda és a varázslatos dalmáciai táj mellett Bert Grund fülbemászó, érzelmes zenéjének köszönhetően. Bujtort ettől kezdve világszerte úgy ismerték ezután, mint aki eljátszotta a Sándor Mátyás sorozat cím- és főszereplőjét. A színész emlékiratában azt írta, hogy a sorozat után csak Nyugat-Németországból 30 000 rajongói levelet kapott.
A dunai hajós
Kevesen tudják, hogy A dunai hajós nem jelent meg Verne életében. Ez a mű a fiókban pihent 1908-ig. Talán nem túlzás, hogy a bolgárok törökellenes függetlenségi harcával kapcsolatban a legtöbb magyarnak ma is Borus Demeter, azaz – eredeti nevén – Ladko Serge neve ugrik be. Köszönhetően Koncz Gábor remek színészi játékának. A Koncz Gábor, Agárdy Gábor és Bujtor István főszereplésével készült A dunai hajóst 1974-ben forgatták.
A film egy izgalmas hajóstörténet, romantikával és rablókalanddal, megfűszerezve – a film végén – egy tüzes Bujtor-Koncz bunyóval. Bujtor és Koncz személye ekkor a közönség nagy része számára a Bors című sorozat Oszi és Dezső párosaként rögzült (Vitéz zentai Zentay Dezső magyar királyi csendőrezres és vitéz ormándi Ormándy Oszkár magyar királyi rendőrezredes), akik vadul üldözték a Bors Máté vezette hős kommunista ellenállókat. Az anekdota szerint, amikor a helyiek meglátták őket A dunai hajós forgatásán, sokan felkiáltottak örömükben, hogy a Bors folytatódik. Ám itt nem a nemzetközi munkásmozgalom, hanem bolgár szabadságharcosok szervezkedése adta a politikai hátteret, hiszen a regény és film időpontja 1876, amikor az oszmán haderő brutálisan leverte a soros bolgár felkelést.
A regény és a film Ladko Serge, egyfajta bolgár James Bond dunai útját követi nyomon, a folyó forrásától a torkolatáig. Az oszmán titkosszolgálat ügynöke miatt álnéven, magyar nemzetiségű horgászként utazó bolgár forradalmár – aki nem mellesleg civilben révkalauz – titkos megbízást teljesít. Pechjére éppen ezidőtájt a Dunán egy rablóbanda garázdálkodik, és a magányosan hajózó Borus felkelti az oszmán mellett a magyar hatóságok, név szerint Dragos Károly felügyelő érdeklődését is.
Ha mindez nem lenne elég a jóból, még kiderül, hogy a banda élén régi vetélytársa áll, Ivan Sztriga, aki valaha Serge feleségének udvarolt, és persze ha már így alakult, akkor borítékolható a régi viszály felmelegítése. Kiderül, hogy a török titkosügynök is a banda tagja. Minden együtt van hát egy drámai félreértésekkel teli emberi és politikai konfliktushalmazhoz. Végül sok viszontagság, kaland és ármány után minden jóra fordul, és Borus ártatlansága kiderül, valamint teljesíti küldetését. Ahogyan Verne többi magyar vonatkozású művénél, itt is magyarosították az eredeti neveket. Így lett Ladko Serge-ből Szergej Ladko.
A Várkastély a Kárpátokban című regény Dél-Erdélyben, román környezetben játszódik. Ez Verne egyetlen olyan műve, amelyben a féltékenység konfliktusgeneráló szerepet kap, ugyanakkor hiányzik belőle mindaz, ami a Verne-regények lényege: az utazás és a tudományos beágyazottság. Maga a mese elég naiv. Adva van egy román születésű báró, Gorth Rudolf, akinek imádottja, az olasz operaénekesnő Stilla idő előtt meghalt. A báró ettől búskomorságba esett, és elzárkózott a világ szeme elől a Kárpátok gerincén álló kastélyába. Stilla halála előtt egy Orfanik nevű tudós fonográffal felvette az asszony hangját, hogy a báró mindig hallhassa szerelmét.
A babonás falusiak a kastélyt elhagyatottnak hiszik, ám egy napon a pásztor füstöt lát felszállni a kastély kéményéből. Kafkai jelenet következik: a falusiak hiába próbálnak, nem tudnak bejutni a kastélyba. Végül megjelenik Telek Ferenc gróf, aki megígéri a parasztoknak, hogy kideríti a titkot. Telek Ferenc ugyancsak szerelmes volt Stillába, innentől már sejthető, hogy a történet ráfordul a két domináns hím konfliktusára. A romantikus meséből, amely idehaza jószerével teljesen ismeretlen, Csehszlovákiában forgattak vígjátékot 1981-ben. A csehszlovákoknak amúgy volt már hagyományuk Verne-történetek megfilmesítésében, hiszen korábban Az ördögi találmány címmel forgattak filmet A francia zászló című regényből. A Várkastélyt a Kárpátokbant 1983-ban bemutatták Magyarországon is, ám soha nem lett híres, ami vélhetően nem a film humorának és finom iróniájának köszönhető, mint inkább annak, hogy eleve egy kevéssé ismert, és nem is tipikus Verne-történetből forgatták.
Összességében megállapítható, hogy Verne magyar tárgyú regényei közül hármat megfilmesítettek, de igazán híressé a nemzetközi színtéren csak az 1979-es sorozat vált. A gyér számú megfilmesítéshez hozzájárulhatott az is, hogy ezek a művek – a Sándor Mátyás kivételével – Verne utolsó alkotói korszakában (nagyjából 1886-tól 1904-ig) születtek, amelynek életérzése a pesszimizmus, és Verne aggodalma az emberiség jövőjéért rányomta a bélyegét az ekkor született regényeire. A legismertebb Verne-regények (a Grant kapitány gyermekei, Utazás a Holdba, A rejtelmes sziget, Nyolcvan nap alatt a Föld körül stb.) viszont a megelőző optimista korszakában születtek, és az olvasók a Verne életművére jellemző életérzést ezeknek a regényeknek a hangulatával azonosítják.
Verne írói hírneve mára megkopott, amit az is mutat, hogy nem sok alkotását filmesítik meg napjainkban (ugyanakkor Verne számos ötletet ihlet máig, így Nemo alakja felbukkan például a 2003-as A szövetség című kalandfilmben). Ám a Sándor Mátyás és A dunai hajós rajongói között örökre halhatatlan marad.
Paár Ádám
