Lerí, hogy a Nő kutyával és holddal című regényt egy olyan szerzőpáros írta, amelynek egyik tagja (Pacskovszky József) forgatókönyvíróként és rendezőként ismert. A Pacskovszky-fivérek ugyanis honi viszonylatban kiemelkedő kreativitással használják zsánereiket.
A cím nőknek szánt romantikus regényt sugall, és a történet valóban így kezdődik, legalábbis ami alapkoncepcióját illeti. A címszereplő egy fiatal magyar nő, aki egy skót szigeten turistáskodik, amikor egy sármos fotós lő róla egy képet. Ez a fénykép a címszereplő „Nő kutyával és holddal”. Címet cserélnek, de csak tíz évvel később kezdenek levelezni. Mivel egyébként is az Egyesült Királyságba szólítja munkája, a nő megbeszél egy randit a titokzatos fotóssal annak skóciai nyaralójába, de az álomszerű kaland rémálomba fordul, amikor a várva várt estén a férfinak hirtelen el kell ugrania egy rövid időre, és nem tér vissza.
A rejtélyes eltűnés már egy krimi bonyodalma, de e műfaj nem derült égből villámcsapásként tűnik fel a zsánerképletben, se nem logikátlan, se nem esetleges. Műfajváltásról van szó, de nem hangnemváltásról. Ez a meglepő csavar pazar bonyodalom, de a regény hangulata nem ekkor vált sötétre, a kezdetektől az. Már a prológus morbidul és vészjóslóan kezdődik, de mindez csak az első a kísérteties, horrorba illő atmoszférájú jelenetek sorában. A hősnő ráadásul nem átlagcivil, hanem rendőr, még ha csak irodista is. A történet a bonyodalomtól kezdve már a krimi rugójára jár, de a románc csak fokozatosan vész ki belőle. Hisz a fotóst nem holtan találják, csak eltűnik, azaz ha később előkerül, azzal a romantikus szál is katarzissal zárul. E cselekményfonal ráadásul nem csak olvasókat vonz be, de a hősnő motivációjaként is funkcionál. Az olvasót két felfüggesztett műfaji kérdéssel köti le a történet, és egyik sem az, hogy „ki tette?”. Visszatér-e a vágy titokzatos tárgya, és mi történt vele az ominózus este? A krimik narratívája viszont végigkíséri a cselekményt: idővel egyre inkább gyaníthatóvá válik, hogy bűntény történt, és a rejtély megoldása az utolsó oldalak egyikén található, ahogy megszoktuk.
A műfajképlet változásának azonban nincs vége a bonyodalommal, és ez is így van rendjén. Azért remek konfliktusa a történetnek az eltűnés, mert rejtélyes volta miatt jóval nagyobb benne a műfaji potenciál, mintha egyértelmű gyilkosságról lenne szó. Egy megmagyarázhatatlan eltűnésből lehet misztikus fantasy, sci-fi, horror, és ha a felszívódott személy nem feltétlenül áldozat, akkor tettes is lehet. A történet a kétharmadánál - amikor a tárgyalás felvonásából átmegy a megoldáséba - újra zsánert vált, de ha elárulnám, mi az, azzal lelőném a poént (mindenesetre rokon alműfajról van szó). De a zsáner már a tárgyalás felvonása folyamán is változik, mégpedig a krimitől a bűnthriller és a noir felé. Noha végig kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi történt a fotóssal, ez inkább csak elméleti kérdés, ami legfeljebb arról árulkodhat, hogy jól kigondolták-e az alkotók a krimi-szálat, vagy csak alibinek, dramaturgiai eszközként használták. Mihelyst megtörténik ugyanis a bonyodalom, a nyomozás kezdetével feltűnik a színen vagy egytucat karakter (helyi civilek, zsaruk, amatőr és kisstílű bűnözők). Egy klasszikus analitikus krimiben mind gyanúsak lennének, tucatnyi lehetséges elmélet és motiváció állna rendelkezésünkre arról, hogy mi történhetett, mindenhol vörös heringekbe botlanánk, de itt nem ez a helyzet. A szerzők több karakter gondolatait is feltárják az olvasó előtt, és nem titkolják, hogy egészen banális motivációk mozgatják tetteiket. Egyiküknek sem jut eszébe, hogy „megöltem a fickót”, és ezek után gyenge húzás lenne az íróktól, ha valamelyikük mégis tettesként lepleződne le.
A rejtélyes eltűnés szerepe nem csak az, hogy mi, olvasók a válaszra várva olvassuk végig a könyvet. Az incidens ugyanis minden karakter számára megmagyarázhatatlan, és ez alaposan felkavarja az állóvizet a helyi bűnvilágban, láncreakciószerű erőszaklavinát indítva el. Mindenki aktuális haragosát gyanítja ugyanis az eset mögött, és hamarosan már egyre kevésbé rejtélyes gyilkosságok történnek. A szerzők nem rejtik véka alá, hogy számos karaktert téves következtetések irányítanak. Tévedések vígjátéka helyett tévedések thrillerét látjuk. Még egy MacGuffin is feltűnik, amiért a karakterek versenybe szállnak: a fotós egy nagy táska pénzzel együtt vált köddé. A második felvonás (tárgyalás) tehát a játékosok játszmájáról szól. Mindezzel együtt a történet krimiként is átmegy analitikusból hard boiled-ba. Christie-t idézően nyugdíjas tempójú detektívtörténetből lesz egyre keményebb, brutálisabb, véresebb zsánerdarab, ahogy a szerzők egyre emelik a tétet. És ahogy a legtöbb tisztességes kemény krimi, e történet is a társadalom egy szeletéről ad kórképet ahelyett, hogy egyetlen deviáns gyilkosról szólna. És bőven vannak csontvázak a szekrényekben, még a legelitebb körökben is, sőt.
A filmekkel ellentétben egy regényben sok karaktert lehet mozgatni, és ez a jelen történet egyik fő erőssége is. A hősnőért nehéz aggódni, hisz ritka, hogy egy krimi nyomozója a finálé előtt elhalálozzon, ráadásul e karakter sokáig nincs is közvetlen életveszélyben. Aggódhatunk viszont néhány jobb sorsra érdemes mellékkarakterért, és velük már nem is bánnak kesztyűs kézzel az írók. A történetet tehát – a középső felvonásban legalábbis – inkább suspense működteti, mint rejtély, hisz a szerzők számos cselekményszál közt vágnak oda-vissza, a hősnő pedig ritkán sejti, hogy baj leselkedik rá. Ha aggódni érte nem is, azonosulni viszont lehet a nővel. Elméleti szakemberként nagyon is gyakorlati bűnügybe keveredik, irodista zsaruként egyszerre egy krimi detektívje és egy thriller ártatlan áldozata, illetve amatőr nyomozója. Mivel a helyi zsaruk őt is gyanúsnak találják, nem a hivatalos nyomozásban vesz részt, hanem a saját szakállára igyekszik tisztázni magát, amivel még több bajba keveredik. A thrillerek főhősei általában inkább határsértő amatőr bűnözők (akik egy thrillerbűnnel szabadítanak magukra karmikus bűnhődést), semmint pusztán jóravaló, de balszerencsés emberek. Egy gyarló kis hibát e nő is elkövetett, hisz az érzelmeire hallgatott, amikor az eszére kellett volna, felnőttként szerelmes csitriként viselkedett. Az is előnyére válik protagonistaként, hogy nő, hisz így underdog csak igazán. Nekünk már csak azért is könnyű vele azonosulni, mert magyarként téved külföldre (és ennyiben a szerzők részéről is hiteles alteregó). Az északnyugati helyszínnek köszönhetően a nő nem csak átvitt értelemben csöppen egy angolszász és skandináv hangulatú krimibe.
Noha a történet a magyar kivándorlás problémájára is reflektál, társadalomrajza balszerencsénkre pusztán arra jó, hogy tudjunk azonosulni a mellékkarakterekkel, aggódni értük. Viszont azt is csak módjával tehetjük, mert azért mégiscsak törvényszerű, hogy a főhőssel azonosulunk, aki pedig jobbára biztonságban van. És e regény nem csak thrillerként lehetne feszültebb, de krimiként is. A rejtély megoldása logikus ugyan, de katarzist alig hoz. Ki lehet találni, hogy mi a válasz a visszatartott kérdésre, de bánatunkra nem azért, mert a szerzők esélyt adnak nekünk megfejteni a rejtvényt, hanem mert a cselekmény iránya megfelel a zsánerei iránt támasztott várakozásainknak, azaz kissé kiszámítható. E regény tehát korántsem sorolható a legjobb kortárs krimik közé, ugyanakkor hazai viszonylatban már megállja a helyét. Követendő példa, hogy a szerzők igyekeznek tanulni angolszász és skandináv kollégáiktól. Munkájuk hasonlóan korszerű bűnthriller, mint a skandináv krimik, ami magában foglalja a műfaji sokszínűséget is. Bár felismerhetően hazai tónusa nincs, e könyv legfőbb erőssége az, hogy magyar, még ha főként azért is örülünk ennek, mert így nem kell tartanunk a fordítási hibáktól.
Csiger Ádám
