Az HBO nézői mellett az országos art mozi hálozat közönségét is célba veszi Ferenczi Gábor legújabb dokumentumfilmje, a csodaló történetét bemutató Overdose – Vágta egy álomért. A Filmteam produkciójában, az HBO és a Filmalap támogatásával készült munka alkotói közül Ferenczi Gábor rendezővel, illetve Gül Togay társíróval és kreatív producerrel beszélgettünk.

Csináltatok egy sportdokumentumfilmet, ami játékfilmként is megállná a helyét. Ez volt a koncepció?

Ferenczi Gábor: Igen, így terveztük. Azt szerettük volna elérni, hogy a néző felejtse el, hogy dokumentumfilmet néz, és felejtse el az ezzel kapcsolatos előítéleteit. Én is azokat a dokumentumfilmeket szeretem, amelyek az első pillanattól kezdve lekötnek, és képesek arra, hogy fenn is tartsák a figyelmemet. Az Overdose-ról már az elején lehetett tudni, hogy ilyen lesz: szereplők, események és fordulatok lesznek benne. Azt gondoltam, hogy a sportfilm nagyon hasonlít egy akciófilmre. Valaki győzni akar, de jönnek az akadályok, amik megnehezítik a dolgát. Tehát ha valami akciófilm, akkor ez az.

Gül Togay: Nem gondoltuk erről a filmről, hogy formailag forradalmi lenne, de a dokumentumfilm a fejlődése szempontjából izgalmasabbnak tűnik a játékfilmnél. Azért is volt ez nagy kihívás, mert nagyon vonzó a téma, Overdose egy brand Magyarországon, és abban bíztunk, hogy ez több embert vonz majd. Ugyanakkor megvan a nehézsége is, mert mindenkinek van egy elvárása, egy kész film a fejében, amihez képest most kap egy másikat.

Négy éven keresztül forgott a film. Ennyi ideig voltatok „emberek a felvevőgéppel”?

FG: Annyi minden történik, nemhogy négy év alatt, de két óra alatt is, hogy percenként kell döntenie az embernek, mire figyeljen. Idrányi Flóra, aki a harmadik írója a filmnek, folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szereplőkkel: érdeklődött, hogy hol vannak, mit csinálnak. Mi pedig próbáltuk ebből az információtömegből kiszűrni, hogy mit vegyünk. Havonta 2-3 napot voltunk ott, és el kellett dönteni, hogy melyik legyen az a 2-3 nap. Az esetek többségében lyukra fut az ember, szagot viszont lehet kapni, hogy merre vannak a történések, észre lehet venni trendeket a kapcsolatokban, valamint mindig készenlétben és intenzív empátiával kell jelen lenni.

GT: Nagy iskola volt nekünk ez a film. Folyamatosan próbáltunk támogatót szerezni, az elején még az MMKA-tól kaptunk pénzt, később bejött két szponzor, a Kincsem Park és a Pannónia Biztosító, ezáltal tudtunk külföldön is forgatni. Aztán egyszer csak ott volt 170 óra anyag, amit meg kellett vágni, e mellett meg kellett venni a futamokról mutatott bejátszásoknak, a zenéknek vagy az újság-szalagcímeknek a jogait, ezek vagyonokba kerültek. Közben a támogatók mindig azt kérdezték, mint egy játékfilmnél, hogy mi az eleje, a közepe és a vége, amiből adódóan folyamatosan írtuk a forgatókönyvet. Volt néhány dolog, amihez ragaszkodtunk, például az, hogy nem egy depresszív hangulatú, hanem egy pozitív filmet akarunk csinálni, minden drámaiságával együtt.

Így, hogy az HBO beszállt a gyártásba és vetíteni is fogja a filmet, még azokhoz is eljuthat, akik egyébként soha nem néznének dokumentumfilmet. Sőt, az említett játékfilmes jelleg meghozhatja a kedvüket, hogy máskor is érdemes lesz magyar dokumentumfilmet nézni.

FG: Magyarországon a dokumentumfilmről kétféle elképzelés van: a szenzációhajhász publicisztika vagy a szocio-mélyreál. Ezek fontos, de nem feltétlenül a legérdekesebb vonulatai a dokumentumfilm világának. Amit nálunk a dokumentumfilmről tudnak az emberek, az nagyon kevés, holott a valóság megragadásának ez a legkreatívabb területe, itt születnek a legérdekesebb és legmeglepőbb újítások.

GT: Nagyon inspiráló volt az HBO részéről, hogy kifejezetten irtották az anyagból a beszélő fejeket, amikor valaki ül vagy áll és beszél bele a kamerába. Nyilván nem lehetett mindent kiirtani, és ami bent maradt, annak súlya van, de nem hagytunk benne sokat.

A szereplők közti kapcsolatok hálójában mintha elveszne a versenyló, akinek a sorsát – úgy tűnik – csak egy ember, a munkalovas Budinszki Barbi viseli igazán a szívén.

FG: Van egy nagyon jó szövege Ribárszki Sanyinak, Overdose első trénerének, ami a folyamatos rövidítések miatt végül sajnos kimaradt a filmből. Azt mondja: „Jönnek nekem az állatvédők, hogy versenyeztetjük ezeket a lovakat. Akkor miért nem jön az embervédő, amikor én reggel fél hatkor felkelek és kimegyek dolgozni? A versenylónak az a dolga, hogy reggel felkeljen, kimenjen tréningezni, utána lemosdatjuk, áll, este pedig alszik. Mindenkinek megvan a dolga, ez egy ilyen helyzet.” Na ez az az álláspont, ahol a szeretem vagy nem szeretem ügy egyszerűen nem játszik. Ezek az emberek egy ügyön dolgoznak, és hogy az állat ezt akarja, vagy nem, azt ki fogja megmondani? Valamelyik állatvédő?

Elfogadom, amit mondasz, de az egyik németországi versenyen egyértelműen látszik a lovon, hogy nagyon nem akar futni, alig bírják rávenni, hogy rajthoz álljon.

FG: Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A ló is egy sportoló, és a lovas szakma is egy olyan szakma, amelyik élő anyaggal dolgozik. Vannak persze sztenderdek vagy rutinok, de igazából mindig valami váratlan dolog történik, mert nincs két egyforma ló. Ez az egész azért volt ennyire érdekes itt Magyarországon, mert míg Angliában vagy Franciaországban 20-30 ilyen típusú ló van, addig nálunk csak ez az egy volt. Tehát ha hibázol, az azt jelenti, hogy vége.

Annak a titkát pedig, hogy egy kis országban létrejön egy ilyen sikeres együttállás, valószínűleg nem is lehet megfogalmazni. Általában személyiségekhez kötődik, vagy az ő különös érzékenységükhöz. Ribárszkinak például nincs iskolája, nem tudna oktató tanfolyamot tartani, mégis az egyik legeredményesebb magyar tréner, és azt mondja, hogy fogalma sincs, hogy mit csinál, mert megérzésből csinálja. Nagyon nehéz megmondani, különösen Magyarországon, hogy hogyan is kellene csinálni a dolgokat, ráadásul a kiemelkedő lovak alacsony száma miatt kevés a lehetőség a tanulásra. Ez a ló egy vékony esély volt, és emiatt volt nagyon jó tükör filmes szempontból, megnézni, hogy ebben a tükörben hogyan viselkedik ez az ország, hogyan viselkednek ezek az emberek.

Bilsiczky Balázs