Almási Réka a csapatépítő tréningben a rendszerváltás felemás magyar társadalmának pontos modelljét találta meg.

„Ti mind egyéniségek vagytok!” – „Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!” – „Ti mind különbözőek vagytok!” – „Igen, mi mind különbözőek vagyunk!” – „Én nem!” – hangzik a tömegből a renitens felkiáltás a Monty Python örökérvényű, klasszikus szatírájában, a Brian életében. Ezt a dialógust bontja ki egészestés parabolában a Simó–Grunwalsky-osztályban végzett, első nagyjátékfilmjével a tavalyi szemlén debütált rendező, Almási Réka.

A Team Building egy multinacionális vállalat csapatépítő hétvégéjének kulisszáit használja, hogy kicsiben, zárt közegben, szinte laboratóriumi körülmények között modellezze az egyén és a közösség egymásra hatásának lehetséges módozatait.
Mióta világ a világ, az egyéniségekkel nehéz, mert könnyen lázadóvá válhatnak. Ezért nem tudnak velük mit kezdeni a diktatúrák, vagy akár az olyan nagy szervezetek, mint az egyházak, a pártok, a vállalatok. A rendszer működését biztosító szabályok és ideológiák megkövetelik, hogy a tagok ne lógjanak ki túlságosan a sorból, hiszen az átlagos emberekből álló csapat hatékonyabban tud haladni, mert a vezető könnyebben tudja őket irányítani. De valahogy mindig akad egy a tömegben, aki azt kiabálja, hogy „én nem”. Almási Réka filmjében Nagy Zsolt karaktere, Dani a be nem hódoló figura, aki kritikus szemmel nézi nem csak az Angliából érkező trénert és módszereit, de a megalkuvó csapattársakat is. Egy ideig csak passzív-agresszív beszólásaival bomlasztja az amúgy is gyenge lábakon álló közösséget, majd lázítani próbálja az elégedetlen, de irányítást váró kisebbséget, végül nyíltan szembeszáll az elnyomóval. George, a tréning vezetője, az új évezred Cipollája önismereti játékok segítségével igyekszik megtörni az egyéniséget, és a résztvevők tudatát a cég filozófiájának megfelelően formálni. Az autoriter vezető hivatott karámba terelni a tévelygő juhokat, hiszen „a vállalat nem engedi a lelkedet”.1

A filmvásznon Philip Marlowe-tól Piszkos Harry-ig komoly pedigréje van a Dani által képviselt lázadó, kívülálló hősnek. Szeretjük ezt a figurát, mert azt a típust testesíti meg, ami a legtöbb ember csak álmaiban mer lenni; a mindennapokban többségünk inkább beáll a sorba, és menetel a többiek után, mintsem hogy vállalja a konfrontációt. Nagy Zsolt tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt az ellentmondásos figurát megformálja, akit mindenki csodálattal néz, ugyanakkor retteg attól, nehogy egy csapatba kerüljön vele. A fiatal színész ugyanezt a nonkonformista karaktert alakítja Vágvölgyi B. András filmjében, a Kolorádó Kidben, de a Team Buildingben karcosabb, keményebb és kifejezőbb a szerepben. Valójában mindkét filmben arról van szó, hogy nyomás alatt – legyen az politikai vagy anyagi – ki az, aki feladja önmagát, meghunyászkodik és kompromisszumot köt a domináns renddel, és ki az, aki ellenáll. A Team Building iróniája, hogy itt nem a szocializmus személyiség- és közösségellenes ideológiája, hanem az egyéniség kultuszára épülő kapitalizmus csapatszellemet felmagasztaló logikája az, ami előtt be kell hódolniuk a narancssárga egyenruhás alanyoknak. Ezért érezhetik magukat ismerős helyzetben az idősebbek, akik az anyatejjel szívták magukba a „ne szólj szám, nem fáj fejem” olcsó igazságát. Számukra a túlélés elsőszámú szabálya, hogy csak akkor beszélj, ha felszólítanak, olyankor viszont ne restellj mások ellen szólni, mivel, akárcsak a diktatúra, a cégszellem is megköveteli, hogy önkritikát gyakorolj, de éppúgy elvárja azt is, hogy társaid gyengeségeiről nyílt színen vallj. Megalkuvóké ez a világ éppúgy, mint az átkosban volt, az eszme cserélődött le csupán, a módszerek és a mechanizmusok mit sem változtak. A csapatépítő tábor szűk homokozójában is minden alól akad kivétel (mint Orwell Állatfarmjában), éppen ezért senki sem ismerheti és játszhatja ki a rendszert, senki sem kerekedhet felül a vezetőkön.

Almási Réka szatirikus parabolája jó érzékkel találja meg a társadalombírálat és a komikus szituációk közötti egyensúlyt. A médiareflexióval átszőtt moziban a csapatépítést videokamerával dokumentáló Péter deus ex machinaként rendezi el a végkifejletet, és ezzel a főhőssel egyenértékűvé emelkedik a mindvégig háttérbe húzódó krónikás, aki a csapaton kívülről hozza meg a legkomolyabb morális és egzisztenciális döntést. Elsőfilmes rendezőnél ez a befejezés ars poeticával is felér, hiszen nem szól másról, mint a filmkészítő felelősségéről, aki képes kívülről látni „csapatunk” gyengeségeit és erényeit, csak vennie kell a bátorságot, hogy a kellő pillanatban a nagyérdemű elé tárja mindezt.

Gorácz Anikó

 
TEAM BUILDING – magyar, 2010. Rendezte és írta: Almási Réka. Kép: Gibárti Viktor. Zene: Tóth Péter. Vágó: Tóth Csaba. Hang: Zányi Tamás. Producer: Pusztai Ferenc. Szereplők: Fullajtár Andrea (Krisztina), Alexis Latham (George), Kamarás Iván (Sanyi), Blaskó Péter (Géza), Géczi Zoltán (Kornél), Elek Ferenc (Elek), Derzsi János (Dénes), Nagy Zsolt (Dani), Vasvári Emese (Marcsi), Nagy Péter (Péter). Gyártó: KMH Film. Forgalmazó: Vertigo Film. 90 perc.