Idén nyáron a magyar tévénézők is megtapasztalhatják a háromdimenziós televíziózás élményét. Az MTVA-MTV Zrt. m3D néven június vége óta működteti Magyarország első térhatású csatornáját. A kísérleti adás kapcsán idézte fel emlékeit Molnár Miklós Balázs Béla-díjas tévéoperatőr és fotóművész. Emellett beszélt a 3D előnyeiről, technikai hátteréről, és arról, hogyan készített térhatású felvételt Szentgyörgyi Albertről. Utazás térben és időben.
Mikor hallott először a háromdimenziós képekről, filmekről?
Tizenegy éves koromban. Vidéken éltünk, nyári szünet volt, és édesapám éppen hazajött. Lelkesen mesélte, hogy a vonaton találkozott a szomszéd falu plébánosával, aki egy különös dobozt mutatott az utastársaknak: ha valaki belenézett, felhőkarcolókat, amerikai színészeket és a Niagara-vízesést látta. Akárcsak a valóságban. Édesapám annyira fellelkesített, hogy én is látni akartam, mit rejt a doboz.
Látta a csodadobozt?
Édesapám írt a papnak, hogy találkozni szeretnénk vele. Elutaztunk Soltra, a házához, de sehol sem találtuk. Hiába kopogtattunk az ajtaján. Csak később derült ki, hogy elvitték az ávósok. Megtalálták nála az Amerikából kapott csodadobozt. Úgyhogy lemaradtam a csodáról. Ezután még inkább vágytam a 3D-s élményre.
Mikor teljesült a vágya?
1952-ben, tizennégy éves koromban olvastam a Színház és mozi című újságban, hogy Budapesten megnyitott a „Plasztikus mozi” (a mai Toldi mozi), ahol térhatású filmeket vetítenek. A szüleimet rábeszéltem, hogy utazzunk Pestre. A moziban hazai gyártású filmeket adtak, amelyeket Bodrossy Félix operatőr rendezett. Boldog voltam, hogy ott lehetek.
Milyen volt az ötvenes évek „Plasztikus mozija”?
Nem osztottak a nézőknek háromdimenziós szemüveget. Helyette mindenkinek a széke előtt volt egy ablakkeretre hasonlító nézőke. Később Bodrossy elárulta, azért is választotta ezt a megoldást, mert a szemüveg esetében higiéniai problémák merültek fel. A sok néző miatt állandóan fertőtleníteni kellett volna őket.
A plasztikus filmek mozija. Toldi, 1952.
Mi az előnye a háromdimenziós filmeknek, tévéműsoroknak?
Régi vágya az embernek, hogy a tévéképernyőn és a mozivásznon is teljes terjedelemben lássa a valóságot. Nemcsak egy sík területen, hanem úgy, ahogyan az életben is megtapasztaljuk.
Hogyan működik a 3D?
Mindkét szemünk más-más szögből látja a valóságot. Ebből a két perspektívából állítja össze az agyunk a háromdimenziós képet. Filmen ugyanezt a hatást próbáljuk reprodukálni: a két szem távolságának megfelelően két képet rögzítünk. Vetítéskor a jobb szemnek szánt képet csak a jobb szemnek, míg a bal szemnek szánt képet csak a balnak szabad látnia. Az eljárással becsapjuk magunkat: térbeli képet kapunk.
Mire van szükségünk 3D-s televíziózáshoz?
Egy háromdimenziós tévére és egy speciális szemüvegre. Ezekből kétfélét gyártanak: folyadékkristályosat és polárszűrőset. Az előbbit a televízióval össze kell kötni, így a tévén látható kép és a szűrők szinkronba kerülnek egymással. A szűrők hol az egyik, hol a másik szem előtt nyitnak vagy zárnak. Ez a technika azonban időbeli eltérést eredményez. Ezért is hatékonyabb a polárszűrős szemüveg. Nem kell a tévével összekötnünk, és a kapott kép is jobb minőségű.
A hazai televíziózás első 3D-filmjét ön forgatta. Hogyan oldotta meg?
A Magyar Televíziónál dolgoztam 1961-től. Számos tévé-, úti- és dokumentumfilmet készítettünk. 1973-ban Szentgyörgyi Albert is Magyarországra látogatott, akit a stábunkkal meginterjúvoltunk. Két napon át forgattunk a Margitszigeti Nagyszálló halljában. Az egyik szünetben megkérdeztem a professzort, készíthetnék-e róla térhatású felvételt a jövő tévénézőinek. Szentgyörgyi igent mondott, és rögzítettük a hatperces interjút. Két, szorosan egymás mellé helyezett kamerát használtam.
Hogy sikerült a felvétel?
Sajnos ’73-ban még nem tudtunk rendesen visszanézni az interjút. A Magyar Televíziótól kértem két vetítőt. A gépek eleinte szinkronban vetítették a két felvételt, de aztán a képek „elcsúsztak” egymáson.
Főiskolai hallgatóként a kamera mögött, 1960-ban (Takács Mari felvétele)
Hány évet kellett várni, hogy 3D-ben láthassa a tudóst?
Sokáig. Az eredeti, fémdobozban tárolt filmtekercset ki akarták dobni, de én hazahoztam, és az íróasztalom alá rejtettem. Harmincöt évig őriztem. 2008-ban felkerestem a Magyar Televízió Archívumának vezetőjét, elvittem neki a felvételt, amelyet később digitálisan restauráltak. Eltűntek a karcok, javultak a tónusok. A lejátszáskor sem csúsztak el a képek egymáson, mint 73-ban.
Volt más 3D-s terve még?
1988-ban a Magyar Televíziónál azzal az ötlettel álltam elő, hogy készítsünk felvételeket a jövő nézőinek, akik már három dimenzióban tudják élvezni az adásokat. Persze ezt egyesek nem tartották jó ötletnek. Minek költsünk a jövő nemzedékének szórakoztatására? Éppen elég a mai műsorokat gyártani – mondták. De szerencsére voltak, akik rábólintottak az ötletre.
Kikkel készült interjú?
Sajnos csak Takács Marival tévébemondóval. A felvétel viszont már tükrös kamerával készült, és színes volt. A többi epizódra már nem kaptunk engedélyt. Ezt a felvételt is csak 2008-ban nézhettem meg először.
Mi lesz a 3D-s televíziózás következő állomása?
Amikor már a speciális szemüveg nélkül élvezhetjük a műsort. Az újabb lépcsőfok pedig a hologramos tévé lesz. A képernyőn megjelenő tárgyat vagy színészt, nemcsak szemből, hanem más-más oldalról is megszemlélhetjük. Az lesz az igazi térbeli élmény. De ez még a jövő zenéje.