Idén júniusban több mint két héten keresztül Magyarországon forgott az Iris című nagyköltségvetésű dél-koreai tévésorozat, mutatós ensemble castjában egy pán-ázsiai szupersztárt (Lee Byung-hun mellesleg Hollywoodot is sikerrel ostromolja, az augusztusban bemutatott G. I. Joe-ban ő formálta meg Storm Shadow karakterét), illetve megannyi nehézsúlyú hazai celebritást találunk (a masszív délkelet-ázsiai rajongótáborral rendelkező, Big Bang névre hallgató fiúbanda egyik tagjának szerepeltetése a tinilány-nézőközönséget garantálja, míg az ország egyik legismertebb reklámarca, Kim Tae-hee a férfilakosság képernyő elé szegezését hivatott szolgálni). A melodrámába mártott, akciódús kémtörténet első epizódját október 15-én, szerda este, főműsoridőben sugározta a koreai KBS2 csatorna (a nézettségi adatok igen impresszívek voltak), azóta természetesen már angol felirattal is nézhető. 

Vanishing point – amerikai, 1971. Rendezte: Richard C. Sarafian. Írta: Malcolm Hart, Guillermo Cabrera Infante. Kép: John A. Alonzo. Szereplők: Barry Newman (Kowalski), Cleavon Little (Super Soul), Victoria Medlin (Vera Thorton), Timothy Scott (Angel). 99 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

A hetvenes évek autósüldözős filmjei közül a Száguldás a semmibe toronymagasan emelkedett ki, egészen a kultstátuszig, és hazánkban is hasonló fogadtatásra talált. Sarafian filmjében az akkor még ismeretlen, később Petrocellit alakító Barry Newman ül a volán mögé, míg a történet rádiós lemezlovasát a többnyire kisebb szerepeket játszó Cleavon Little szövegelései és fülbemászó zenéi teszi felejthetetlenné. Akárcsak a Szelíd motorosok, a Száguldás a semmibe sem egy szokásos road movie, az üldözés mellett megismerkedünk a korabeli, illúziót vesztett Amerika társadalmával, a száraz délvidék prérijének redneck lakóival, a kisközösségben élő hippikkel és az örökké lesben álló rendőrökkel. 1997-ben tv-film is készült a klasszikusból, viszont ahogy az a feldolgozások többségével általában lenni szokott, nem sikerült megismételni az eredeti sikerét.

H É T F Ő

Jószomszédi iszony
Danny DeVito vígjátéka Ben Stiller és Drew Barrymore főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Tengerpart
Julie Lopes-Curval filmje 2002-ben Arany Kamera díjban részesült Cannes-ban.
Vetítik: M2 - 00:20

Szabadnak született
Art Linson műve a nyolcvanas évek egyik kultfilmjének, a Változó világnak a párdarabja (mindkét film írója a Majdnem híres forgatókönyvéért Oscart szerző Cameron Crowe). A főbb szerepeket leendő sztárok és ismert karakterszínészek alakítják: Eric Stoltz, Lea Thompson, Chris Penn, Rick Moranis, Sherylin Fenn, Randy Quaid, stb.
Vetítik: TV2 - 00:50

A múlt héten megrendezett Verzió fesztivál a 20 éves évforduló alkalmából külön szekciót szentelt a kommunizmus összeomlását, illetve a demokratizálódás nehézségeit feldolgozó kelet-európai filmeknek. Akit érdekel a téma, de lemaradt a fesztiválról, a One World project hivatalos honlapján is pótolhatja a filmek többségét, 2009 végéig (a nem magyar filmeket angol felirattal lehet megnézni). Egy részük a kommunista örökség feldolgozásának buktatóit mutatja be, a többi a szép új világot, a parlamentáris demokráciák első lépéseit, vagy a szociális bizonytalanságot. (A honlap szerint a Dübörög a nemzeti rock című filmet is meg lehet nézni december 13-ig, de nem sikerült rábukkanom. Aki több sikerrel jár, jelezze.)

A dokumentumfilmek helyett / mellett mégis inkább Jan Švankmajer 1990-ben készített animációját ajánlanám. A sztálinizmus vége Bohémiában egy 10 perces, a cseh rendezőtől megszokott szürreális agymenés, amelyben a kommunizmus ikonográfiájával, vizuális jelképeivel, játszadozik el. A dokumentumfelvételeket is használó stop-motion animáció egy Sztálin-fej felboncolásával nyit, amelyből, mint anyaméhből bújnak elő az új rendszer képviselői, majd a film végén ugyanezt a szobrot szorgos kezek – biztos, ami biztos – nemzeti színűre pingálják, ügyesen illusztrálva, hogy a múlt kellemetlen örökségétől nehéz megszabadulni. (A honlapról nem lehet embeddelni, ezért a tovább után a YouTube-os verzió tekinthető meg.)

A héten mutatták be nálunk Jacques Audiard legújabb filmjét (sajnos csak egyetlen moziban, a Kinóban), amely az idei cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját kapta, teljesen megérdemelten. A próféta egy fiatal arab férfi sajátos karriertörténete, aki börtönbe kerülve a hierarchia legalsó fokáról küzdi fel magát a rendszer tetejére. A film apropóján Piszkos 12 című rovatunkban ezúttal kedvenc börtönfilmjeinket mutatjuk be. Akad köztük klasszikus szökéstörténet, melodráma, exploitation, film-noir, vígjáték - nem feltétlenül a tizenkét legjobb, nem is a tizenkét legrosszabb. Tizenkettő, ami így vagy úgy, de fontos és különleges. Ahogy eddig is, ezúttal is szívesen olvasnánk a kommenteknél, mely filmeket hiányolják a listáról olvasóink.   

A krónikus filmfanatizmusnak különböző stációi vannak. A padlótól plafonig érő DVD-gyűjtemény alapkövetelmény, mások filmes relikviákat, ajándéktárgyakat gyűjtenek, az igazán megszállottak (mint például a Star Wars-kultusz követői) be is öltöznek kedvenc karaktereiknek. Pieter Dirkx ennél sokkal izgalmasabb és egyedibb módon hódol kedvenc filmjeinek: amikor nyaralni megy, a turistalátványosságok helyett / mellett forgatási helyszíneket keres fel, és megpróbál egy-egy beállítást rekonstruálni, úgy, hogy saját magát is belehelyezi a kompozícióba. Mindez játéknak sem utolsó (már a helyszín megtalálása is sokszor kihívás, mint például az alábbi, a Mechanikus narancsban látható híd esetében), de tanulságos összevetni a filmképet a „valós” felvételekkel, közben pedig a jó beállítás ismérveit is meg lehet tanulni. Az alábbi képre kattintva elérhető az amúgy festéssel és amatőr filmek készítésével is foglalkozó Dirkx többi felvétele, itt pedig egy interjú olvasható vele a The Big Picture magazinban. (A találatért anoraak nevű olvasónknak jár a köszönet.)

 

A rövidfilmnek fesztivál kell, amiből minél több van, annál jobb. A november 13-a és 17-e között a Toldi moziban megrendezésre kerülő EuShorts filmfesztivál  ötven darab populáris, a nemzetközi filmfesztiválokon már bizonyított filmet mutat be Európa 19 országából, nagyvásznon, sok ember előtt. Mivel sokan sokfélét szeretünk, arra törekedtünk, hogy a lehető legváltozatosabb rövid kalandokat nyújtsuk: bemutatunk transzplantációs rockoperát (Szívdobbanás - Hjartslag), bekukkanthatunk egy apácazárda gonosz titkaiba (Lulu nővér - Sister Lulu), átélhetjük, milyen lehet 91cm-re önmagunktól élni az életünket (Skhizein), vagy végigzongorázhatunk egy bimbódzó szerelem ürügyén a filmművészet műfajain (1 fiú - 1 lány - Boy Meets Girl). A vetített filmek között lesz az Oscar-díjas Játékország (Toyland), a Berlinalén díjat nyert Az új fiú (New Boy) is. És ha már élménymegosztás és filmkommunizmus, akkor ne feledjük el a felelősöket sem: a fesztivál ideje alatt itt lesz többek közt Reto Caffi, az Oscar-díjra jelölt A vonal mentén (Auf der Strecke) rendezője, James Lees, a Kérj bocsánatot (Apologie Line) alkotója, valamint az Elizabeth Marre - Olivier Pont rendezőpáros, akiknek Manon az aszfalton (Manon sur le bitume) című rövidjét ugyancsak jelölte idén az Akadémia.

A fesztivál november 13-án, pénteken 20 órakor dobbant, a nyitóvetítést egy egész blokknyi rövid horror, valamint a Lamantinok DJ szettje zárja.

November 14-én, szombaton a Hammer of Gods és a kaliforniai Six Organs of Admittance fog fellépni a Toldi mozi nagytermében. 

A félresikerült prehistorikus kitérő (I. e. 10 000) után Roland Emmerich visszatért a kaptafához, és a Holnapután sikerét megismétlendő újra nekilátott, hogy elpusztítsa a világot, A „miért” az öt évvel ezelőtti, meglehetősen környezettudatos apokalipszisnél is banálisabb, intelligenciában valahol A mag alapötlete tájékán: a hipergyorsan bekövetkező jégkorszak vagy a Föld hirtelen megálló magja helyett ezúttal egy minden eddiginél nagyobb napkitörés a ludas, melynek hatására – néhány áttéttel – planétánk tektonikus lemezei heveny mozgolódásba kezdenek. Még csak hibáztatni sem lehet senkit: a maják előre megmondták, a kérdés csupán az, hogy vajon meg lehet-e úszni az emberi civilizáció végét, és ha igen, milyen áron.

Amíg nem akar több lenni kellemesen üres és legalább ennyire drága látványfilmnél, a 2012 tökéletesen működik. Szereplői és a katasztrófán túli konfliktusai a szokásos sablonok szerint működnek (John Cusack elvált, sikertelen, de mindazonáltal szeretetreméltó sci-fi író, aki volt feleségével, annak új férjével és két gyermekével próbál túlélni; rajtuk kívül megkapjuk a lelkiismeretes tudós, a kíméletlenül pragmatikus politikus és a mélyen emberi amerikai elnök sosem látott figuráját, számos hasonlóan eredeti rokonnal és ismerőssel), de mivel elsősorban a pusztulás attrakciója a lényeg, a rutinkarakterek hibátlanul betöltik funkciójukat. A szimpatikusnak szánt mellékszeplők halála ugyanolyan szempillantás alatt lezajlik, mint a milliárdos embertömegé, és mivel a holttestek látványa már túlzottan megrázó volna, azokat a legritkább esetben látjuk. Így a 2012 első fele fejedelmi, minden felesleges drámától mentes, bár nem túl eredeti szórakozást nyújthat mindazoknak, akik a következő Michael Bay-film előtt is szeretnének gyönyörködni a porig rombolt műemlékek és turistalátványosságok képeiben, miközben a hősöket egyenes vonalban terjedő fagy helyett most éppen hirtelen nyílt törésvonalak kergetik.

H É T F Ő

Bűnök és vétkek
Woody Allen egyik legjobb nyolcvanas évekbeli rendezése.
Vetítik: Filmmúzeum - 17:05

Karácsonyi ajándék
Pupi Avati filmje.
Vetítik: M2 - 00:50

Olyan előfordul néha, hogy egy színésznek, operatőrnek vagy akár egy vágónak kedve támad kipróbálnia magát rendezőként, az viszont, hogy egy divattervező, különösebb szakmai múlt nélkül, nagyjátékfilmet készítsen, minimum meglepő. Tom Ford, aki a Gucci kreatív igazgatója volt 10 évig, az idei velencei fesztiválon mutatta be Egy egyedülálló férfi (A Single Man) című filmjét, amely az Arany Oroszlán helyett csak az úgy nevezett „Meleg oroszlán”-díjat kapta meg, de a kritika kedvezően fogadta. A történet, amely egy azonos című 1964-es regényen alapul, egyetlen nap alatt játszódik, főhőse egy angol homoszexuális főiskolai professzor, aki egy balesetben elveszíti élettársát. A főszerepet alakító Colin Firth a legjobb színész díját kapta Velencében, de a beszámolók Julianne Moore játékát is kiemelték. Az alábbi előzetes nyelvtudás nélkül is érthető, nincs benne dialógus, viszont ennyiből is látszik, hogy egy kiválóan fényképezett filmről van szó.

Fiatal lány menekül a sötét erdőben, nyomában egy férfi, puskával. Egy házaspár befogadja a házukba, de hamarosan kiderül, hogy nem az őt üldöző férfi jelenti az igazi veszélyt, hanem a lány maga, akit egy vírus mutáns fenevaddá változtat. David Morlet 13 perces rövidfilmje nem újítja meg a horror műfaját, sőt tematikailag semmi eredeti nincs benne, technikailag viszont igazi profi munka. Kiválóan építi fel a feszültséget, stílusos a fényképezés (HD minőségben látható a film a YouTube-on, így ki lehet bátran nagyítani teljes képernyőre), amelyen – az effektszerű zenével, zörejekkel együtt – mintha Chris Cunningham hatása is megfigyelhető lenne. Ha története némileg sablonos is, arra mindenesetre hasznos volt a Morsure, hogy rendezője előtanulmányként használhassa hasonló témájú nagyjátékfilmje számára. (A Mutánosokat idén mutatták be, az előzetese itt tekinthető meg.)

Érdekesség, hogy a rövidfilm eredetileg a jövő héten induló EUSHORTS fesztivál programjában, a horror szekcióban is szerepelt volna, ahonnan végül nem esztétikai megfontolásokból került ki, csupán azért, mert a YouTube-on már elérhető. (Az EuShorts programjáról jövő héten részletesen is beszámolunk.)

Nem is olyan régen, az augusztusi Filmvilágban közöltünk egy portrét Jim Thompsonról, a múlt századi amerikai „bűnregény”-irodalom egyik legjelentősebb alakjáról, akinek azonban sajnos még ma sem cseng túl ismerősen a neve a nagyközönség előtt. Az írónak nem volt szerencséje Hollywooddal, a Kubrickkal közösen készített forgatókönyv (A gyilkosság) után csak egy „additional dialogue” kreditet kapott, egy-két kivételtől eltekintve (pl.: Sötétedés után, kedvesem) pedig nem tudták a rendezők műveinek szellemiségét a vászonra átültetni. Az 1976-os A bennem élő gyilkos sem sorolható a sikerültebb adaptációk közé, talán ezért döntött úgy Michael Winterbottom, hogy elkészíti a saját verzióját. A történet főhőse egy kisvárosi seriff, aki a normalitás álcája mögött valójában egy pszichopata gyilkos. A férfit Casey Affleck alakítja, a további szereplők: Kate Hudson, Jessica Alba, Ned Beatty és Bill Pullman. A filmnek egyelőre még forgalmazója sincs, viszont a majd’ hatperces (!) előzetes már megtekinthető.

Talán túlzás volna azt állítani, hogy a Szélhámos fivéreket legalább akkora várakozás előzte meg, mint mondjuk Richard Kelly második filmjét, de az kétségtelen, hogy a Sundance-kedvenc Rian Johnson négy évvel ezelőtt igen magasra tette a lécet. A Bricknek azóta is foglalt helye van a mindenféle toplistákon, állandó hivatkozási a pont a neo-noir sajátosságairól szóló eszmefuttatásokban, és persze ékes bizonyítéka annak, hogy az amerikai függetlenfilmben még mindig van némi szufla.

A briliáns alapötletben elsősorban az a meglepő, hogy másnak még nem jutott eszébe: Johnson – aki természetesen a forgatókönyvet is írta – a klasszikus film noir és hard-boiled regények motívumkészletét helyezte középiskolai közegbe, precízen ügyelve arra, hogy minden kötelező elemnek meglegyen a high school-megfelelője. A outsider hős az iskolafilmek örök kívülállója; a „mesterbűnöző” „The Pin” mintha egy szerepjáték-parti hobbitnak öltözött mesélője lenne, a törvény (azaz a rendőrség) maga az iskolai vezetőség, femme fatale-ból pedig rögtön kettő is akad. De Johnson bravúrja túlmutat azon, hogy a két, amúgy nehezen behatárolható műfaj (iskolafilmek, illetve film noir) alapmotívumait megfelelteti egymásnak. A felsorakoztatott karaktereket egy chandleri melankóliával átitatott kriminarratívába illeszti, ahol maga a bűntény (a főhős exének rejtélyes halála) is legalább annyira érdekfeszítő, mint amennyire a high concept bűvészmutatványa ámuldozásra késztet, nem beszélve az egész filmet átható, egyedi hangulatról – amit csak néha tör meg egy-egy finom poén, mint például a hős és az antagonista narancslevezése egy családi ház konyhájában.

Az elégségesnél több, a szükségesnél azonban kevesebb változást hozott az újabb, immáron harmadik keresztség a pécsi filmfesztivál életébe.

Van, ami évről-évre változik tehát, s van, ami továbbra sem. Mert nevezzük épp bárhogy is, a közép-kelet-európai elsőfilmeket felvonultató mecsekaljai mustra idén is csak filmünnep maradt. Új szervezőgárdával, jelentősen alacsonyabb költségvetésből, de nagyjából a már megszokott helyszíneken és színvonalon. A tematikájában öt éve változatlan, vállalásában nemes, a térség filmkultúrájának szempontjából pedig kiemelten fontos célokat is zászlajára tűző esemény a tavalyinál ugyan már erősebb, összességében azonban továbbra is hullámzó minőségű alkotásokat vonultatott fel 2009-ben. A (nagyobb befogadóképességű Uránia Moziba visszatért) versenyfilmek száma ezúttal egyáltalán nem, a szakmai kísérőprogramok mennyisége és a fesztivál időtartama ellenben jelentősen változott. Tizenkét darab -- a Duna Televízió szakmai stábja által már előválogatott -- egészestés versenyfilm, török-magyar produceri találkozó, Balázs Béla szimpózium, Digitális Mozi- és Mobil Videó-előadás, s egy közel ötven darab nagyjátékfilmet, továbbá számos rövid- és dokumentumfilmet is tartalmazó információs blokk tölthette volna ki a tér-idő kontinuum szabályait könnyedén áthágni képes, netán klónozott fesztivállátogatók négy napját. Ilyenekkel én nem találkoztam, de ami nagyobb baj, pótvetítésekkel sem, így, szinte minden egyebet kényszerűségből figyelmen kívül hagyva, maradt az önmagában is meglehetősen sűrű, és több szempontból is lehangoló versenyprogram.

A forgatókönyvek, ahogy az az elnevezésből is kitalálható, nem a nagyközönségnek készülnek, irodalmi értékük nincs, olvasmányként sem túl izgalmasak a laikusok számára. Tarantino szkriptjeinek többsége ennek ellenére nyomtatásban is megjelent, ami nem csak a rendező kultuszának és komoly vásárlóerőt jelentő rajongótáborának köszönhető, hanem annak is, hogy ezek a szövegek írásban is működnek. Azt talán még Tarantino legnagyobb kritikusai is elismerik, hogy az egykori tékás nagyon tud dialógusokat írni, de nem csak ezek teszik szórakoztatóvá a forgatókönyveit, hanem a frappáns jelzők, a hangulatot érzékeltető hasonlatok, és az olyan kiszólások, amelyeknek egy „hagyományos” szkriptben nem lenne helyük, ahogy a kamerakezelésre, beállításokra vonatkozó instrukcióknak sem.
Itt látszik igazán, hogy QT se a rendezést,  se a forgatókönyvírást nem tanulta, ösztönből csinálja ezt is.

A Becstelen Brigantyk esetében film és forgatókönyv között csak apró különbségek vannak, ezeket összevetve derül ki legjobban, hogy QT nem csak tehetséges író és rendező, de legalább ilyen ügyes kezű szerkesztő, az esetek többségében ugyanis a szkriptből elhagyott, kivágott vagy épp kiegészített részek előnyére váltak a filmnek. A könyvből sokkal jobban megismerni a szereplők motivációit, és helyére kerül a történet néhány olyan részlete, ami a moziban homályban maradt, és narrációból is több van – ezekkel együtt viszont iskolásabb lett volna a végeredmény, a rejtélyek izgalmasabbá teszik a filmet. A könyv jobban hasonlít a Kill Billre, több a flashback, az időugrás, és az infantilisebb poén, ezek nagy részét QT jó érzékkel ki is hagyta a filmből. Íme az érdekesebb eltérések, tételesen, kronologikus sorrendben:

Kurt Vonnegut műveinek magyarországi kiadójával, a Maecenassal közösen játékot hirdetünk!

Az alábbi három kérdésre adott helyes válaszok beküldői között három Vonnegut könyvet (Galápagos, Ördögcsapda, Virágvasárnap) sorsolunk ki. A megfejtéseket a blog.filmvilag@gmail.com címre várjuk. A nyereményeket postai úton juttatjuk majd el a szerencsésekhez, beküldési határidő: december 1.

1. Az ötös számú vágóhíd filmváltozatának rendezője mely alkotásért vehette át a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat?

2. Ki játszotta az Éj Anyánk című filmben Howard W. Campbell Jr. titkos beszervezőjét?

3. Kurt Vonnegut mely saját műveiből készült filmekben vállalt cameo-szerepet?

H É T F Ő

A nagy Gatsby
Jack Clayton (The Innocents) filmje Scott Fitzgerald klasszikusa alapján, Francis Ford Coppola forgatókönyvéből, Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével.
Vetítik: M1 - 14:45

A remény útja
Xavier Koller Oscar-díjas filmje egy Svájcba kivándorló török családról. Az operatőr: Ragályi Elemér.
Vetítik: M2 - 21:05

Csillogás
Fliegauf Benedek dokumentumfilmje három halálélményről. Közreműködnek: Geszelyi Nagy Judit, Dobronay László, Nádas Péter.
Vetítik: M1 - 00:25

Csodálatos Júlia
Szabó István vígjátéka Anette Benning Oscar-jelölt alakításával, William Somerset Maugham műve alapján.
Vetítik: TV2 - 01:00

Sötétség után, kedvesem
James Foley (Glengarry Glen Ross) jól sikerült neonoirja Jim Thompson regényéből, Jason Patric emlékezetes alakításával. Roger Ebert szerint ez a bemutató idején nem sok vizet zavaró mozi a kilencvenes évek egyik elfeledett remeke.
Vetítik: Viasat3 - 01:05

Először csak a mozikban mutatták be, de tegnap óta a neten is elérhető James Cameron decemberben érkező filmjének előzetese - HD-ben is. Megtekintését viszont csak annak ajánlanám, aki nem 3D-ben, a vászon előtt akar a forradalminak marketingolt vizuális megoldásokkal szembesülni. (A néhány helyen még kapható októberi Filmvilágban egyébként interjú olvasható a rendezővel, jómagam pedig a film kapcsán a hype természetéről fogok elmélkedni hamarosan, itt a blogon.)

Ma este nyit a Tranzit-filmklub őszi-téli szezonja a Tranzit Art Caféban, ahol hetente két alkalommal, pénteken és szombaton 19 órától ingyenes vetítéseket tartanak. A nyitó film a Persepolis lesz, holnap Kocsis Ágnes első rendezését, a Friss levegőt vetítik, később pedig olyan filmeket lehet megnézni, mint a Ghost in the Shell, A Faun labirintusa, Fekete kefe, Dealer, Melquiades Estrada 3 temetése vagy Hayao Miyazaki korai remeke, a Nauszika. A pontos program a tovább után, a helyszín pedig itt található.

Egyszer nem figyel oda az ember, és ilyenek történnek. Ducki Tomek, a jelenleg Londonban dolgozó animációs rendező (lásd a díjak tömkelegét bezsebelő Életvonal) egy ideje nem hallatott magáról, erre pedig derült égből villámcsapás ma megjelenik a Basement Jaxx új videóklipje a Stereogum oldalon. Amit Ducki Tomek rendezett. A Filmvilág blog stábja gratulál. 

A találatot köszönjük sarola mikrobloggernek.

ANGER APOKALIPSZISE
Szenvedélyes experimentalista, okkult világmagyarázó, a sztárok feketekrónikájának gondos jegyzője. Kenneth Anger az amerikai filmtörténet egyik legfurcsább figurájának látszik, pedig életművében a vegyíthetetlen antianyagok békésen egybeötvöződnek. Anger a 20. század egyetemes misztériumvallásának központjában, Hollywood Babilonban eszmélkedett, s azon kevesek közé tartozik, akik szakrális helynek és nem filmipari centrumnak látják az álomgyárat, hogyne izgatná a filmistenek alkonya és az új időknek új mozgóképe.

Kecskés Péter: Haragos apokalipszis (Kenneth Anger)
Kenneth Anger: Hollywood Babilon (A filmistenek alkonya)


AMERIKAI ÁLMOK
Amerikát mindmáig az alapító atyák praktikus utópiája mozgatja: a szabad, önmaga szerencséjét szorgos munkával megalapozó személyiség ideálja. Az érvényesülés nagy eszméje azonban csak addig érvényes, amíg az egész társadalom mozgásban van, Ha a frontier, a határ megdermed, a fausti lendületnek is vége. Az amerikai álom a valóra vált idillben, a kertvárosokban a legmélyebb. Olyannyira, hogy gyakran nincs is belőle ébredés. És ha mégis, az maga a rémálom.

Jankovics Márton: Kertvárosi titkok (A Született feleségek-sorozat)
Vörös Adél: Álommunkák (A kertvárosi Amerika)
Barotányi Zoltán: Henyék, lúzerek, Szuburbia (Amerika hátsóudvara)


PÓKERMOZI
Film és póker -- a huszadik század két nagy szórakoztatóipari sikertörténete. A póker látványos, drámai, egyesíti a logikát meg az intuíciót, mindennapi játszmáink egyik leghűbb modellezője, ezért is olyan népszerű témája filmeknek és tévéműsoroknak. A nagy balhét vagy Késő esti pókershow-t nézve úgy érezhetjük, a póker segítségével igazságot tehetünk egy szörnyen igazságtalan világban.

Deák Dániel: Flush back (Pókerfilmek)
Schreiber András: A nagy beetetés (Pókertévé)

AZ ISMERETLEN BERGMAN
Pápai Zsolt: Nők, lelki tájban (Robert Altman Bergman-trilógiája)
Gelencsér Gábor: Ördög és pokol (Korai Bergmanok)
Tüske Zsuzsanna: Stockholmi randevú (Ingmar Bergman: Ez itt nem történhet meg)

FORMAN
Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia (Milos Forman cseh tetralógiája – 3. rész)

FRANCIA ÚJHULLÁM
Dargay Marcell: Lőj a zongoristákra! (Az újhullám zenéje)
Jancsó Miklós: Ó, a Nouvelle Vague!

MAGYAR MŰHELY
Palotai János: Szerencsés ember a felvevőgéppel (Beszélgetés Pados Gyulával)

FESZTIVÁL
Wostry Ferenc: Holdonjárók (Cinefest – Miskolc)

KRITIKA
Báron György: Történelem félárnyékban (Mészáros Márta: Utolsó jelentés Annáról)
Reményi József Tamás: Érintő (Mátyássy Áron: Utolsó idők)

KÖNYV
Baski Sándor: Pánik helyett (Stachó László -- Molnár Bálint: A médiaerőszak)

A címlapon: Rian Johnson: Szélhámos fivérek -- The Brothers Bloom (Rachel Weisz) – A Budapest Film bemutatója
 

A teasert már bemutattuk, most megérkezett az előzetes is Tim Burton Alice Csodaországban adaptációjához.

Invictus, azaz „Legyőz(het)etlen” a címe Clint Eastwood legújabb filmjének, amely a Dél-Afrika-i rögbi csapat 1995-ös menetelése kapcsán meséli el a csapatkapitány és Nelson Mandela, az ország akkori elnökének barátságát, Matt Damon és Morgan Freeman főszereplésével. A csapat sikere hozzájárult ahhoz, hogy alig egy évvel az apartheid rendszer bukása után csökkenjen az afrikai ország megosztottsága. A filmmel kapcsolatban, a rendező személye, Freeman alakítása és a téma miatt már most Oscar-esélyeket emlegetnek a jól értesültek. Amerikai bemutató: december 11. Íme az első előzetes.

A Jó, a Rossz és a Csúf (Il buono, il brutto, il cattivo, 1966) Rendezte: Sergio Leone. Írta: Luciano Vincenzoni és Sergio Leone története alapján Agenore Incrocci, Furio Scarpelli, Luciano Vincenzoni és Sergio Leone. Szereplők: Clint Eastwood (A Jó/Szőke/Szöszi), Lee van Cleef (A Rossz/Angyalszem/Sentenza), Eli Wallach (A Csúf/Tuco/Patkány), Mario Brega (Wallace), Al Mulock, Aldo Giuffré, Luigi Pistilli, John Bartha, Rada Rassimov.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

Sergio Leone Clint Eastwoodot sztárrá tevő Dollár-trilógiájának befejező része, egyben a rendező egyik legnagyobb sikert arató alkotása. Ez a teljes változatában három óra körül járó spagettiwestern-eposz tulajdonképpen Luciano Vincenzoni író egy korábbi munkáján, A nagy háború című Oscar-jelölt Mario Monicelli-filmen alapul, de Leone az alapötletet teljes mértékben a magáévá tette, hogy megalkossa nagyhatású, máig méltán népszerű remekét, egyik főművét. És az árnyoldal: a temperamentumos olasz direktor és az amerikai színész viszonya egyre rosszabb lett, így három, egyre jobb és ambiciózusabb közös mozi után soha többé nem dolgoztak együtt.

Sokaktól hallani, hogy Fábry az életben elviselhetetlen. Mások szerint meg csupa báj és kellem, sőt annyira édes egy pofa, hogy tulajdonképpen sózni kellene. Egy biztos: őrületesen jól áll neki a képernyő.

Azonban most, amikor sorsukat kétségbeesetten elcserélni igyekvőket, csalfa, vak reménytől duzzadókat pesztrál rajta, izgulni kezdtünk érte.

Valljuk be, a Legyen Ön is milliomos bénítóan mulya egy műsor, felelősségteljesen csak a Kenó-sorsolás vagy egy rosszabbul sikerült monoszkóp vetélytársaként értelmezhető. Vágó persze tökéletesen illik a koncepcióba: nemcsak azt tudja, hogy hány soros a Gilgames-eposz, vagy az M-es kötött pulóver, de az efféle – értelmetlen és unalmas – tudástípus fényét és presztizsét hosszú évek munkájával éppen ő szerezte meg. Nemzője és szimbóluma is tehát a műfajnak, sőt ő maga a celebtestet öltött (műsor)koncepció. Ez pedig aggasztó tény.

Arra persze lehet számítani, hogy a produkció némileg igazodik majd az új kvízkirályhoz, vagyis a gyanútlan játékos a jövőben Fábry humor-üzemanyagává is válik: elszaporodhatnak tehát a műsorban a kopaszok, a bögyös szőkék, a fénnyel táplálkozók és a Győzikévé operáltak. (Az egyik első vendég a showman karmikus ellentételezése, Csonka "Ding dong" András volt.)

Biztosat ennek ellenére sem lehet tudni a műsor távolabbi jövőjéről.

Egy rossz ómen azért már most is akad - mintha még kissé magas lenne a szék showmesterünk számára.