Baieti buni, román, 2005 -  akciófilm-sorozat, 8 X 60 perc
Vetítik: DUNA TV, csütörtökönként 23:10-kor

Tegnap kezdődött a DunaTV műsorán a Jó fiúk című 2005-ös román sorozat, amit a csatorna kitartóan úgy hirdet, mint a Bad Boys és a Taxi balkán változatát. Pedig ha kicsit kitágítanák a perspektívájukat és nem csak mozifilmek alapján próbálnák belőni, szinte egyértelműen rá lehetne stemplizni a "román Kemény zsaruk" bélyeget.

Az még hagyján, hogy a pilot epizód hasonló energiával kezdődik, mint Shawn Ryan zsarusorozata, de még ugyanúgy is néz ki: zaklatott-rángatott kézikamera, pörgős akciójelenet és pattogós vágás, még a sárgára színezett és szemcsésre roncsolt képek is majdnem megegyeznek. A hasonlóság mindenképpen meglepő és abszolút dícséretes. De a sorozat igazi erőssége nem az, hogy képes vizuálisan lekoppintani egy tengerentúli sorozatot, hanem hogy annak a stílusát képes a saját országához idomítani: a Jó fiúk helyszíne a fényezetlen, mocskos Kelet-Európa, ahol ugyan dilettáns nevű gengszterek (Térdkalács, Feszítővas, Kazán) hiszik magukénak a várost, de amit művelnek - prostitúció, útlevél-hamisítás, embercsempészet -, mind ismerős lehet a régió újságaiból.

A Nem vénnek való vidék sikere után már nem cseng nálunk sem ismeretlenül Cormac McCarthy neve. Az út (The Road) című poszt-apokaliptikus regénye egy apa és fia hónapokon át tartó vándorútjáról szól, egy olyan világban, ahol a civilizáció nagy része megsemmisült, a napot évek óta sötét felhők takarják el, a klímaváltozás miatt kihaltak a növények, az emberek egy része pedig rákapott a kannibalizmusra. A regényből - eddigi munkássága, mint például az egészen kiváló Proposition alapján - pont a megfelelő ember, az ausztrál John Hillcoat rendezett filmet, Viggo Mortensen főszereplésével. Az előzetes több mint ígéretes, reméljük, az októberi amerikai bemutató után a magyar mozikba is eljut a film.

Kurtlar vadisi: Irak - török, 2006. rendezte: Serdar Akar és Sadullah Sentürk. 122 perc.
Vetítik: Péntek (május 15.) 00:45 - DUNA TV

A 2006-os év hírhedt török botrányfilmje kapcsán legtöbben Hollywood és Rambo nevét kezdték el sűrű bezzegelések között emlegetni, és persze a világ Amerikán kívül élő részének azt a jogát, hogy saját nézőpontjából mutassa be a közelmúlt eseményeit. Kár, hogy a Farkasok völgyéből pont az hiányzik, ami az amerikai igazságosztó kalandjainak alapvető eleme: a látvány, az izgalom és az akció. 

Tárgyalt film érdekességét persze nem is szórakoztató értéke (illetve: annak hiánya) adja, hanem a bemutatóját kísérő polémiák A Törökországban egy hét alatt egymillió nézőt vonzó filmet ugyanis exportálták Németországba is, ahol a politikusokat - élükön Edmund Stoiber bajor miniszterelnökkel - frusztrálni kezdte, hogy a török bevándorlók tömegestől tódulnak a "a gyűlöletet és Nyugat-ellenességet propagáló" műre. A kifogásokra az alkotók és a film rajongói a véleménynyilvánítás szabadságára való hivatkozással, illetve a kettős mérce emlegetésével válaszoltak, azaz hogyha Hollywoodnak szabad sematikusan ábrázolnia a világ többi részét (és azon belül is főleg az oroszokat, az arabokat vagy a közel-keletieket, az aktuális világpolitikai konstellációtól függően), akkor miért ne lehetnének ez egyszer az amerikaiak a főgonoszok.

Francis Ford Coppola egykori pártfogoltja, Steven Spielberg kebelbarátja, Harrison Ford karrierjének első számú egyengetője és az alkotói életművet önálló iparágra váltó filmművészek doyenje ma tölti be 65. életévét.

1971 – George Lucas egy vékony, szakállas, gyakorlatilag ismeretlen fiatalember valahol Hollywood környékén. Tehetsége nyilvánvaló, munkabírása példás, bár nem az önálló ötletek kitalálásában jeleskedik elsősorban, hanem a meglévők eredeti felhasználásában. Egy másik tehetséges, szakállas, gyakorlatilag ismeretlen fiatalember, bizonyos Steven Spielberg figyelmét is egy olyan rövidfilmmel keltette fel 1967-ben (Electronic Labyrinth: THX 1138:4EB), amely „kreatívan merített” egy kevésbé ismert kanadai kísérleti filmből (Arthur Lipsett 21-87 című munkájából). Lucas azonban így is sokat ígérő talentum, első nagyjátékfilmje (THX 1138) a francia újhullám technikáit hozza közös nevezőre az alacsony költségvetésű sci-fikkel, Buck Rogers-t Orwellel és Kafkával. A siker azonban elmarad.

1977 – George Lucas egy meggyötört, szakállas, figyelemreméltó sikereket (American Graffiti - A rock nagy évtizede) elért ifjú rendező, aki legújabb filmjéért aggódik. Egyik cimborája, bizonyos Brian De Palma szerint a wagneri operából, klasszikus és modern westernből, képregényekből, Akira Kuroszava ismertebb filmjeiből és délutáni tévématinékból összegyúrt, nevesincs színészeket felvonultató sci-fije, a Csillagok háborúja biztos bukás. De Palma téved. Lucas tehetős emberből gazdag ember lesz.



1983 – George Lucas egy egyre jobban gömbölyödő, nagyon gazdag, középkorú úriember, aki már nem szívesen dirigálja le személyesen a nevével eladott filmeket. Legújabb moziját, az édes ewokokat szerepeltető A Jedi visszatért egy britre bízta, ötleteit régi és új-hollywood legjobbjai (Brackett, Kasdan, Kaufman) dolgozzák ki. Ha az elkövetkező években eszébe is jut valami, az vagy nagyon hasonlít a korábbi történeteire (Willow), vagy nem igazán kell senkinek (Gyilkosság egyenes adásban), viszont – még – hajlamos rá, hogy ambiciózus projektekhez anyagi segítséget nyújtson (Kagemusha –  Az árnyéklovas, Misima, Tucker, az autóbolond)

1999 – George Lucas egy erősen őszülő, pocakos producer, aki valami miatt úgy érzi, hogy a számítógépes technika fejlődése kedvező hatással lesz rendezői képességeire. Nekiáll leforgatni önálló iparágat teremtő filmsorozata korai részeit. A siker óriási, a hálás rajongók többsége ünnepli a visszatérő Mestert, jól fogynak a babák, képregények, bögrék stb. is. A kritikusok nem igazolják vissza egyöntetűen a piacot, de ők már csak ilyen hálátlanok. Az eposzi cselekmény egyre feltűnőbb ellentmondásainak köszönhetően pedig egyértelműen megdől a legenda, mely szerint Mr. Lucas nagyon jó író és már évtizedek óta megvolt a fejében a Csillagok háborúja-széria teljes cselekménye.

2009. május 14. – George Lucas egy ősz hajú, elmondhatatlanul gazdag, meglehetősen kövér médiamágnás, aki szinte bármihez a nevét adja, amiből pénzt remélhet, beleértve korai remekeinek megerőszakolását is (ld. THX-1138 „rendezői változat”). Neve fogalom, bár kreatív megnyilvánulásai egyre szerényebbek (minőségben és mennyiségben egyaránt). Életművének mérlege így is pozitív, ezt azonban kizárólag annak a vékony, szakállas, gyakorlatilag ismeretlen fiatalembernek köszönheti, aki a megfelelő életkorban mindent nézett, európai művészfilmektől és spagetti westernektől tucatsorozatokon át ázsiai és és amerikai klasszikusokig.

Minden idők egyik legellentmondásosabb mainstream filmese ma lett 65 éves.

A májusi Filmvilágban Wajzer Csaba a jakuzafilmek majd' százéves történetét tekintette át, az alábbiakban pedig egy 2007-es dokumentumfilmről ír, amely bemutatja, hogy néz ki az igazi japán maffia világa belülről.

Az ifjúság mindenütt kallódik, még Japánban is, ebben ugye nincs is semmi meglepő. De az, hogy egy húsz éves, meghatározott jövőkép nélküli fiatal srác úgy próbál meg a létbizonytalanságból kilépni, hogy saját édesanyja biztatására beáll egy évre a japán maffiához gyakornoknak, az azért nem szokványos. A francia Jean-Pierre Limosin dokumentumfilmje nemcsak a felnőttkor küszöbére érkezett Naoki saját maga választott sorsát követi, de ezzel egy időben betekintést próbál nyújtani egy kisebb jakuza klán mindennapjaiba is. A jakuzák a többi szervezett bűnözői csoporttal szemben jóval nyilvánosabban élnek, szokásaik, hierarchiai felépítésük kevésbé számít tabunak, így valamivel átfogóbb képet kaphatunk róluk, de természetesen aminek rejtve kell maradnia, az itt is rejtve marad. A Young Yakuza igazából azt mutatja meg, hogy a mai Japánban már sem a fiatalság, sem pedig a Jakuza nem olyan, mint egykor.

Június elsején új filmmel, pontosabban doku-sorozattal jelentkezik David Lynch. A szerényen csak Interjú-projektre keresztelt vállalkozás keretében a rendező és stábja 70 nap alatt körbeutazta Amerikát, és száznál is több interjút készített. Az alábbi előzetes szerint a koncepció mindössze annyi volt, hogy a kamera elé ültetett „egyszerű embereket” álmaikról, vágyaikról, megvalósult és meghiúsult terveikről kérdezgette -- a megközelítés tehát hasnonlít némileg Lynch Straight Story című rendhagyó road movie-jához.
A sorozat 121 epizódból fog állni, és – a jelek szerint – a hivatalos honlapon lehet majd megnézni, ahová háromnaponta kerül fel az újabb rész. A projectnek egyébként külön twitter oldala van (ami nem meglepő, hiszen Lynch is nagy rajongója a mikrobloggolásnak), ahol a legtöbb bejegyzés csupán annyi, hogy „mára végeztünk”.
 

Idén harmincéves a Filmvilág -- ennél jobb apropót keresve sem találhatnánk arra, hogy egy új területen és felületen próbáljuk ki magunkat. A blogformátum ideális lehetőséget kínál arra, hogy két lapszám megjelenése között is olvasnivalóval lássuk el a Filmvilág közönségét, illetve, hogy azoknak is felhívjuk a figyelmét a lapra, akik eddig még nem találkoztak vele.

A folyóirat szerkesztése közben helyhiány miatt sokszor fontos és érdekes anyagok maradnak ki, de előfordul, hogy egy cikket azért nem közölhetünk le, mert mire megjelenne, már elveszítené aktualitását. Egy naponta-kétnaponta frissülő bloggal viszont nem csak hogy gyorsabban tudunk reagálni a filmvilág eseményeire, de a lapban megjelent cikkeket is kiegészíthetjük videókkal, képekkel és linkekkel. Olvasóink megvitathatják a felvetett témákat, a szerzők pedig jóval több visszajelzést kaphatnak, mint eddig.

Tervezett rovataink között első helyen szerepel a Filmvilág archívumának segítségével készített tévéajánló, de figyelünk az aktuális mozi illetve dvd-bemutatókra is. Híreket, filmelőzeteseket közlünk, és az Olvastuk rovat mintájára szemlézzük a más (főleg külföldi) orgánumokban megjelenő érdekesebb cikkeket. Folytatjuk és továbbgondoljuk a lapban felvetett témákat, úgy mint a televízió és az internet küzdelme, a 3D technika térnyerése, a YouTube-jelenség – egyszóval az új média- és képfogyasztási szokásokra (is) kiemelten koncentrálunk.

A blog írói főként a lap fiatal szerzői közül kerülnek ki, a hangvétel és stílus így talán kötetlenebb lesz, mint a folyóiraté, de szeretnénk, ha a blog is ugyanazt a szellemiséget képviselné, mint a Filmvilág. Reméljük, minél több régi és új olvasó velünk tart.

Jelenleg is futó, állandó rovataink:

• hétfő - Heti tévéajánló (Orosdy Dániel)
• kedd - Tarantino nyomában (Baski Sándor, Orosdy Dániel)
• péntek - Moziklip (Klág Dávid)
• vasárnap - A hét videója
• havonta egyszer - Piszkos12