Kurtlar vadisi: Irak - török, 2006. rendezte: Serdar Akar és Sadullah Sentürk. 122 perc.
Vetítik: Péntek (május 15.) 00:45 - DUNA TV
A 2006-os év hírhedt török botrányfilmje kapcsán legtöbben Hollywood és Rambo nevét kezdték el sűrű bezzegelések között emlegetni, és persze a világ Amerikán kívül élő részének azt a jogát, hogy saját nézőpontjából mutassa be a közelmúlt eseményeit. Kár, hogy a Farkasok völgyéből pont az hiányzik, ami az amerikai igazságosztó kalandjainak alapvető eleme: a látvány, az izgalom és az akció.
Tárgyalt film érdekességét persze nem is szórakoztató értéke (illetve: annak hiánya) adja, hanem a bemutatóját kísérő polémiák A Törökországban egy hét alatt egymillió nézőt vonzó filmet ugyanis exportálták Németországba is, ahol a politikusokat - élükön Edmund Stoiber bajor miniszterelnökkel - frusztrálni kezdte, hogy a török bevándorlók tömegestől tódulnak a "a gyűlöletet és Nyugat-ellenességet propagáló" műre. A kifogásokra az alkotók és a film rajongói a véleménynyilvánítás szabadságára való hivatkozással, illetve a kettős mérce emlegetésével válaszoltak, azaz hogyha Hollywoodnak szabad sematikusan ábrázolnia a világ többi részét (és azon belül is főleg az oroszokat, az arabokat vagy a közel-keletieket, az aktuális világpolitikai konstellációtól függően), akkor miért ne lehetnének ez egyszer az amerikaiak a főgonoszok.
Tényleg, miért ne? Az érvrendszer támadhatatlan, a módszer pedig - ti., hogy az amerikaellenes tartalmat hollywoodi minták alapján szervírozzák - akár még a nyugati nézők azon nem elhanyagolható hányadának is szimpatikus lehet, akik az iszlám világhoz hasonlóan rühellik a „Land of the free”-t. Ha valami miatt érdemes foglalkozni a Farkasok völgyével, akkor az éppen az, hogy ez a ravasz fricska vajon sikeres-e, hat-e úgy a film, mint egy tipikus hollywoodi produkció.
A felütés mindenesetre hasonlít egy hazafias amerikai filmre: ünnepélyes dobpergés adja meg az alaphangot, miközben pillanatok alatt kirajzolódik az az alapkonfliktus, ami a későbbi eseményeket elindítja. Rambo-mellényes amerikai katonák veszik körül az észak-iraki török helyőrséget, hogy begyűjtsék az ott dolgozó 11 terrorista gyanúsnak mondott tisztet. A becsületükben megsértett, megalázott tiszteket később szabadon engedik (ezt a filmben nem látjuk), ám közülük egy szégyenében öngyilkos lesz.
Érte és az egész meggyalázott török nemzetért akar bosszút állni Polat Alemdar, az Irakba érkező titkos ügynök. Mialatt két társával együtt lerendezi az akadékoskodó határőröket, az amerikaiak újabb aljasságot követnek el: rajtaütnek egy helyi esküvő résztvevőin, tűzharcot provokálnak, több embert legyilkolnak – köztük a vőlegényt és egy kisfiút – majd az életben maradottakat teherautóra pakolják és az amerikai táborba szállítják, ahol egy orvos kioperálja hasznosítható (azaz eladható) szerveiket.
Harmadik szálként a véres esküvőt túlélő mennyasszony, a bosszúra szomjazó Leyla útját követhetjük: először Karuki sejkkel, a közösség legtekintélyesebb szellemi vezetőjével beszélget, aki meggyőzi őt az öngyilkos merényletek helytelenségéről, majd segít Polat Alemdarnak és csapatának elbújni az amerikai járőrök elől. Végül, a műfaj íratlan szabályai szerint a két ellenfél, a Leylával szövetkezett Alemdar, és az ördögi Marshall a záró jelenetben szembekerülnek egymással.
A történet íve egyenes, a különhaladó szálak végül egybefutnak, a szerkezet világos és átlátható – így leírva legalábbis úgy tűnhet. A filmben viszont a történet ritmusa folyton megtörik a kelleténél hosszabb vagy oda nem illő, közbeiktatott, epizódszerű jeleneteken. Egy jól összerakott hollywoodi mozi esetében nem történhetne meg, hogy a moralizáló jelenetek az akciódús képsorok kárára lassítsák a filmet – itt erről van szó. Lehetséges persze, hogy a feltételezett műfaji skatulyával van gond, és a Farkasok völgye nem az akció-, a kém-, vagy a kalandfilm kritériumainak akar megfelelni, hanem egyfajta speciális bosszúfilmként funkcionál, ahol nem csak Alemdar vesz revansot Marshallon, de a (török) néző is egyféle lelki elégtételként éli meg, hogy a nyomasztóan erős és gonosz Amerika végre megkapja a magáét.
Nem a műfaji szabályok tehát, hanem az Amerika-ellensség speciális, török változata az, ami strukturálja a filmet, ez indokolja a cselekményhez nem tartozó képsorokat, pl. az Abu Graib-i kínzások megidézését egy gyors montázsban. Szimpla akciófilm helyett egy átfogó iraki helyzetjelentést akar adni a film, ahol a helyszín nem csak háttér, hanem, ahogy a cím is jelzi, főszereplő. A hitelességet ehhez azzal kívánják biztosítani, hogy a közelmúlt összes nyilvánosságra került amerikai katonai kegyetlenkedését feldolgozzák, ami pedig tovább erősíti a film vádirat jellegét, a műfaji megfontolások kárára.
Semmi meglepő nincs benne, hogy a török nézők – akik hazájuk Amerikával ápolt jó viszonyát szégyenteljes csatlósságként élik meg – élvezik a film által nyújtott szimbolikus revans élményét. Nincs kivetnivaló a kínálat és a kereslet ilyen mértékű összhangjában sem, hiszen Hollywood is – több-kevesebb sikerrel – erre törekszik. Ha viszont a Farkasok völgye valóban hollywoodi mintájú alkotás (ahogy többek közt a rendező is állítja) akkor mégiscsak kudarcot vallottak, hiszen pont a leglényegesebb álomgyári összetevőt, az univerzalitást tették hanyag mozdulattal zárójelbe. A török nézőket vagy a németországi török vendégmunkásokat ugyanis nem kunszt meggyőzni az amerikaiak iraki jelenlétének kártékony voltáról, az igazi filmes talentum ahhoz kellett volna, hogy ezt, az olcsó propaganda eszközöket kikerülve, a világ minden táján fogyasztható és élvezhető formába öntsék.
Pillanatig sem kétséges, hogy a hollywoodi filmek az amerikai mítoszt és mentalitást közvetítik szerte a világon, ám ha csak az ideológiai üzenetre szorítkoznának, Amerikán kívül alig nézné őket valaki. A Farkasok völgye készítői, az ismert sablonok adaptálása közben, erről az apróságról úgy tűnik, megfeledkeztek. Az időről időre kifáradó és sokszor rutinszerűvé, unalmassá váló hollywoodi produkciók lekopírozása látszólag gyerekjáték. Amint a mellékelt ábra mutatja, annyira talán mégsem az.
A fenti cikk egy hosszabb elemzés rövidített változata. A teljes cikk itt olvasható.
