Werner Herzog (Kaspar Hauser, Nosferatu, Hajnali mentőakció), aki bármikor eséllyel indulhatna a „legszerényebb rendező” címért Lars von Trier és Tarantino ellenében, így nyilatkozott legújabb filmjéről a Cahiers du Cinéma-nak:

- Van egy új filmem, New Orleans-ban forgattam. Ebben teljesen megújítottam a bűnügyi film műfaját…
– A Mocskos zsaru remake-jéről van szó?
– Nem remake-ről van szó, ez is olyan, mint az Oroszországból szeretettel. Az utolsó James Bond sem a remake-je vagy a folytatása a megelőzőnek, hanem önálló mű. Egyébként sohase láttam a Mocskos zsaru című filmet, amit – hogy is hívják – Ferrero vagy valami Ferrari forgatott…
– Abel Ferrara
– Fogalmam sincs, ki is volt ez az Abel Ferrara. Annyit tudok, hogy vannak más filmjei is, de egyiket se láttam. Úgyhogy bízvást mondhatom, az én filmem autonóm alkotás, az én munkámnak semmi köze az övéhez. Egy dolog közös csak a két filmben, a cím, mivel a producer megvásárolta a jogokat. A producer keresett meg az ötlettel, talán mert volt valami, ami már a kezdet kezdetén mellettem szólt: Nicolas Cage világosan értésére adta a producernek, csak akkor írja alá a szerződést, ha én is ott leszek a fedélzeten. Nem ismertük egymást személyesen – találkoztunk ugyan egyszer, ő akkor még tizenkét éves volt, de mindketten elfelejtettük már –, és nekem is az volt az érzésem, hogy ezt a filmet nekünk együtt kell tető alá hozni. A Mocskos zsaru egyszerre vígjáték és bűnügyi komédia. Ezt azért emelem ki, mert a humort eddig nem nagyon vették észre a filmjeimben.
 

Az interjú teljes változata a Filmvilág áprilisi számában olvaható, a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans első előzetese pedig a tovább után nézhető meg.
 

Ma estére nem filmet ajánlanék, hanem a Manchester és a Barcelona római randevúját. Hogy a Bajnokok Ligája döntőjének, pontosabban a tévé-focinak is van köze a filmhez, arról a Filmvilág tavaly júniusi számában már írtam egy cikket. Röviden: a meccsrendezők sokszor ugyanúgy premier plánban, párhuzamos montázsban és egyéb filmes technikákban gondolkodnak, ahogy a filmrendezők, ráadásul igyekeznek dramaturgiát csempészni a közvetítésbe.

Szemben a legősibb sportágak közé tartozó birkózással, a pankráció épp olyan joggal nevezhető küzdősportnak, mint az Annie Hall hiteles portréfilmnek Woody Allen művészi és magánéleti küzdelmeiről. A közönség mindkét esetben csupán átrajzolt, dramatizált képmást kap a vérvalóságról, ahol a résztvevők saját magukról mintázott szerepekben domborítanak, az események menete szigorú dramaturgiát követ és minden fordulat a nézők instant érzelmi kielégítését szolgálja. A pankráció a sportvilág játékfilmje, a testet öltött Fikció, amely a közönség ki nem mondott konszenzusával (ez az un. „kayfabe”, azaz a valóság illúziója) fordít egy hús-vér erőpróbát annak átstilizált, feldúsított lenyomatává, miként Spielberg a világháború borzalmait vagy a korai gengszterfilmek Al Capone bűntetteit. Nem hazudik – csak mesél.

Különféle fórumok szerint Quentin Tarantino e filmből készíti első „hivatalos” remake-jét, ami több szempontból is pontatlan állítás. Egyrészt az eredeti Becstelen brigantik történetéből a sok átírás után nem sok maradt az új mű végleges változatában, másrészt a plágiumban utazó férciparos / idézetrendszereket kidolgozó posztmodern zseni (ennek megítélése gusztus dolga) már első komolyabb munkájában viszonylagossá tette eredetiség, hommage, lopás, remake etc. kategóriáit.

A Who do you think you’re fooling című rövidfilmnek és egyéb felületes forrásoknak köszönhetően a Kutyaszorítóban sokak fejében Ringo Lam A tűz városa című alkotásának koppintásaként-feldolgozásaként él, pedig Tarantino legalább ugyanannyit kölcsönzött művéhez Ulu Grosbard Próbaidőjéből és Stanley Kubrick Gyilkosságából, az „apróról” (Richard Rush: Zsarufrász, Joseph Sargent: Hajsza a föld alatt stb.) nem is beszélve. A Gyilkosság persze elsősorban John Huston Aszfaltdzsungeléből táplálkozott, és a sor még folytatható, ebben az összefüggésben tehát dőreség lenne Enzo G. Castellarit, a Becstelen brigantik (Inglorious Bastards, olaszul Quel maledetto treno blindato, avagy „Az az átkozott páncélozott vonat”) rendezőjét bármiféle „eredeti alkotói” címmel megtisztelni, hiszen ha más célból és módon is, de ugyanúgy nevesebb mesterek munkáit tekintette előképnek, és ez még finom megfogalmazás.

There Will Be Blood – amerikai, 2007. Rendezte: Paul Thomas Anderson. 158 perc

A dollár alapja az olaj – sommázták a kortárs recenzensek Upton Sinclair 1927-ben napvilágot látott regényének üzenetét. A Petróleum megjelenésének idején még viszonylag frissnek hatott ez a mára már elcsépelt – de attól még magas valóságtartalmú – makrogazdasági megállapítás: a huszadik század elejéig az olaj jelentősége a szénhez képest eltörpült, inkább rovarölőnek, mint üzemanyagnak használták, csak a nagy világégés ideje alatt, részben a megnövekedett hadiipari megrendelések okán nőtte ki magát stratégiai nyersanyaggá, a gépesített társadalom elsődleges energiaforrásává. 1927-ben érdemes és időszerű volt tehát regényben bemutatni, hogyan festi olajfeketére Amerikát a gyakran nemtelen versengés, a korrupció és a kapzsiság. Ma is időszerű, de Paul Thomas Anderson (Boogie Nights, Magnólia) ahelyett, hogy napjaink gazdasági, politikai és társadalmi történéseit direktben dolgozta volna vászonra, úgy utal a jelenkori olajozott ügyekre, hogy visszanyúl Sinclair regényéhez, és a nagy üzlet megszületésének idejében tartja a cselekményt. Igaz, a Petróleum itt pusztán csak inspiráció, a rendező csupán néhány oldalt tartott meg belőle vázlatpapírnak, meg persze az ominózus summázatot, amit úgy sercegtet a fülünkbe, mint dohánykereskedő a tömnivaló bagót.

Anderson legelőször is a Sinclairtől korántsem távol álló romantikát irtotta ki Kalifornia sziklás-poros olajmezőiről, majd a regény cselekményét, valamint politikai viszonyrendszerét is újragondolta. Míg Sinclairnél a fő konfliktus a nyerészkedő nyers-kapitalista apa és a kommunistákkal szimpatizáló, a munkásjogokat tiszteletben tartó fia között bontakozik ki, addig a Vérző olaj direktora gazdaság és politika, üzlet és vallás összecsapását az olajvállalkozó és egy kaliforniai kisközösség presbiteriánus lelkésze, a Harmadik Megvilágosodás Egyházának elöljárójának küzdelmére hegyezte ki. Üzlet, politika, vallás – Anderson fifikásan ad magas labdát, a Vérző olaj elsőre hagyományos mágnás-mozinak tűnik: a self-made man felemelkedésének (és szükségszerű bukásának) története, az ezüstbányától az olajmezőkig, a fakunyhótól a palotáig vezető út stációinak a felelevenítésével. Annak a felismerését, hogy esetleg mégis többről van szó, hogy a Harmadik Megvilágosodás Egyházának pásztorát nem feltétlenül nyugaton kell keresni, Anderson lassan csöpögtetve adagolja. A rendező ugyanis koncepciózusan megtartott egyet Sinclair regényének erényei közül: komótosan és érdekesen mesél. Ugyanakkor nyelvezete olyan szikár és kemény, mint azok a férfiak, akikről filmje szól – azokról, akik már rég nem whiskyvel, hanem nyersolajjal égetik ki magukból az érzéseket.


(Ajánlott olvasnivaló még: a Geekz kritikája.)

Fong yuk – hongkongi, 2006. Rendezte: Johnnie To.
Vetítik: Péntek (Május 22.) 22:45 - DUNA TV

A Száműzöttek többszörösen visszaeső, hétpróbás veteránok koprodukciója. A hongkongi álomcsapat vezetője, Johnny To (Election, PTU, Triangle) a zsáner kortárs klasszikusa; immáron két évtizede vizsgálja játékfilmes eszközökkel a morális elkötelezettség és a férfibarátság dinamikáját a szervezett bűnözés erőszakkal és aljassággal telített közegében – 2006-os munkája pedig letisztult formában tárja a néző elé a műfaj markáns értékeit. A direktor ez alkalommal is gondosan válogatott, filmről-filmre visszatérő színészeire (Simon Yam, Nick Cheung, Roy Cheung, Francis Ng, Suet Lam) bízta a kulcsszerepek megformálását, a kamerát újfent Cheng Siu-keung mesteri kezébe helyezte, a forgatókönyvet pedig régi alkotótársától, Yip Tin-shingtől kölcsönözte.

A Száműzöttek cselekményének magva a triád iránti kötelezettség és a baráti lojalitás feloldhatatlannak tetsző konfliktusa: rutinos végrehajtók azt a feladatot kapják, hogy tegyék el láb alól régi bajtársukat, aki családi ügyek miatt elhagyta a szervezetet. A főnök utasításának önkényes felülbírálása mint opció szóba sem jöhet; antihőseink legfeljebb rövid haladékot adhatnak leendő áldozatuknak, hogy egy utolsó közös munkával megteremtsék rövidesen megözvegyülő felesége és kisded gyermeke anyagi biztonságát.

A pazar képekben elmesélt történet formanyelve végletekig stilizált, a film a heroic bloodshed esztétikai szabályait követi, tehát sármos, drága öltönyöket viselő gentlemanek lövöldöznek lassított snittekben, szuperközeliben lobbannak be a torkolattüzek, a testekbe csapódó golyók nyomán élénkvörös vérpermet száll. Johnny To ismét jelesre vizsgázik feszültségteremtésből, az összecsapások íve szépen felépített, a helyenként infantilis, másutt szofisztikált humor pedig új és kívánatos elemként színezi a néhol a western műfajával is kacérkodó mozit.

A Száműzöttek intelligens és látványos, elegáns és átgondolt, drámai erényekben bővelkedő munka a hongkongi triádfilmek mesterétől.


Fong yuk – hongkongi, 2006. Rendezte: Johnnie To. Írta: Yip Tin Shing és Seto Kam Yuen. Kép: Cheng Siu-keung. Zene: Dave Klotz és Guy Zerafa. Szereplők: Anthony Wong (Blaze), Francis Ng (Tai), Nick Cheung (Wo), Simon Yam (Fay), Suet Lam (Dagi), Roy Cheung (Kandúr). Gyártó: Milky Way Production. 100 perc.

• Októberben indul Alejandro Jodorowsky „metafizikus spagettiwesternjének” forgatása. A King Shot egyik producere Kántor László mellett David Lynch, a főbb szereplőket Nick Nolte, Asia Argento, Udo Kier és Marilyn Manson játsszák, az operatőr pedig Zsigmond Vilmos lesz. Az 5.5 millió eurós költségvetés még nem állt össze teljesen. 

• Megfilmesítik Antonioni legutolsó forgatókönyvét, amelyet nem sokkal a halála előtt fejezett be. A címe Két telegramm, és a Screen Daily szerint egy szenvedélyes, hatalmi játszmákkal tarkított szerelmi háromszögről szól. 

• A holland Jan Kounen (Dobermann, Blueberry) fikciós dokumentumfilmet forgat Tibetben, a Dalai Lámák 14. századig visszanyúló történetéről. A filmben 3D technikát is használnak, elkészítésében pedig Tenzin Gyatso, azaz a jelenlegi Dalai Láma is részt vesz. 

• A pletykák szerint Oliver Stone a Született gyilkosok után ismét egy sorozatgyilkosról, Charles Mansonról forgatna. A Helter Skelter alapjául ugyanúgy Vincent Bugliosi-nek, a Manson-ügyben eljáró ügyésznek az azonos című könyve szolgálna, mint a legutóbbi, 2004-es tévé-adaptációban. 

• Gaspar Noe, aki Enter The Void című filmjével idén a cannes-i versenyprogramban szerepel, legközelebb egy szexfilmet akar rendezni. Az indokai: „Még soha nem láttam olyan filmet, amely valódi érzelmeket ötvözött volna explicit szex-szel.” A rendező „egy szerény családi filmet” akar készíteni, kis stábbal, egyszerű stílusban és ismeretlen szereplőkkel.
   
• A Dreamworks filmet forgatna Martin Luther King életéről, Steven Spielberg produceri felügyelete alatt. Ez lenne az első mozifilm a legendás polgárjogi harcosról (korábban csak tévéfilmek készültek róla, illetve egy dokumentumfilm Sidney Poitier, Paul Newman és Ruby Dee közreműködésével). Mindez azonban egyelőre még csak terv, mert a jogtulajdonosok, azaz King gyerekei közül még nem adták mindannyian áldásukat a filmtervre.