Tarr Béla legújabb, és elvileg a legutolsó filmjének bemutatójához igazítva felkerült az Indavideóra a rendező 2001-es alkotása, a Werckmeister harmóniák, amely annak idején elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját. „A történet egy magyar alföldi kisvárosban játszódik. Csikorgó, igazi hideg van - hó nélkül. Több százan állnak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy végre megláthassák az attrakciót, egy bálna kitömött tetemét. Jönnek mindenfelől. A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vidékeiről is. Néma, arctalan, rongyokba burkolódzó tömeg követi az otromba szörnyet. Ez a furcsa állapot - az idegenek megjelenése és a rendkívüli fagy - megzavarja a kisváros békésnek amúgy sem nevezhető rendjét. Az emberi viszonyok felborulnak, a történet ambíciózus szereplői úgy érzik, kihasználhatják a helyzetet, az amúgy is passzivitásra ítélt emberek pedig még nagyobb bizonytalanságba zuhannak. Az elviselhetetlenségig fokozódó feszültséget a bálna mögött lapuló, arctalanságba burkolódzó Herceg figurája robbantja fel. Puszta megjelenése is elegendő ahhoz, hogy elszabaduljanak a gyilkos indulatok.” (port.hu)

Ajánlott olvasnivaló: Balassa Péter elemzése + Forgách András, Kovács András Bálint és Szilágyi Ákos beszélgetése a filmről. (Bónusz: az összes Tarr Bélával foglalkozó, Filmvilágban megjelent cikk egybegyűjtve – itt.)

Hangover – amerikai, 2009. Rendezte: Todd Phillips. Írta: Jon Lucas és Scott Moore. Kép: Lawrence Sher. Zene: Christophe Beck. Szereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Ed Helms, Heather Graham. 100 perc.
Vetítik: HBO - 0:05

Eric Berne pszichológus főművében, az Emberi játszmákban felsorolja az alapvető férfibeszélgetés-típusokat, és bár konkrétan nem említi, biztosak lehetünk benne, hogy az „úgy berúgtam múlt éjjel, hogy semmire sem emlékszem” kezdetű diskurzus is egy népszerű, minden földrészen gyakorolt rítus, amely éppen egyidős az alkohol feltalálásával. A játszma célja, hogy a résztvevő felek egymásra licitálva bizonygassák, hogy mennyire jól érezték magukat az elmúlt éjszaka, az emlékmozaikok kollektív összeillesztgetése pedig segít elmélyíteni az ivócimborák közti macsó kötelékeket.

ALIEN-MOZI
Míg az ötvenes évek az amerikai álmot fenyegető kozmikus behatolói vagy a nyolcvanasok betegség-metaforái egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen ellenségképről árulkodtak, addig a kétezres évek végén sokadvirágzását élő inváziós sci-fi már nem gonosz idegenekben gondolkodik. Az univerzumban magára maradt fajunk mai sci-fi mítoszaiban földönkívüli megváltókat keres, az emberi sorsot újra a távoli istenek formálják.

Varró Attila: Elidegenedés (Testrablók támadása)
Orosdy Dániel: Figyeld az eget! (A sci-fi horror két klasszikusa)
Sepsi László: Valakik odafent (Új látogatók az űrből)
Vajda Judit: Twilight Zone (Pittacus Lore: A negyedik)

AUSZTRÁL FILM
Zalán Márk: A kenguru ugrani készül (Ausztrál új hullám)
Szalay Dorottya: A vágy motorja (Jane Campion)
Szabó Ádám: Kertvárosi holttér (David Michod Ausztráliája)

TÓTH és TOTH
Tóth Endre alakjára és élettörténetére jellemző némi – olykor egészen Erich von Stroheim-féle – önmitizáló túlzás. Hollywoodi rendezőként felvett franciás csengésű művészneve (André de Toth), eltitkolt születési éve, hiányzó szemét fedő kendője, huszár apja, házasságai és gyermekei számáról (7 és 19) szóló híresztelések teszik a nagyközönség számára már elfeledett, de a filmrajongóknak máig élő legendává.

Ruprech Dániel: A kétarcú rendező (Tóth Endre/André de Toth)
Sólyom András: Kalandtúra ’39 (Varsói gyors)                                       
Nevelős Zoltán: Határvidék, hóban (André de Toth: A száműzött napja)

MAGYAR MŰHELY
Grunwalsky Ferenc: És mégis mozog (Új magyar film)
Stőhr Lóránt: Empátia és absztrakció (Beszélgetés Fillenz Ádám operatőrrel)
Harmat Eszter: A közösség hálójában (Az Új Néző-projekt)

MAGYAR TABU
Bori Erzsébet: A velünk élő spicli (Magyar ügynökfilmek)
Barotányi Zoltán: Az ügynök halála és feltámadása (Gervai András: Fedőneve: „Szocializmus”)

ISZLÁM HÁLÓ
Alig telt el pár hónap a Közösségi háló bemutatása óta, Mark Zuckerberg találmánya ismét a médiafigyelem középpontjába került. A rezsimek irányítóinak távozásával végződő tunéziai és egyiptomi tüntetések kapcsán az elemzők egy része „Facebook-forradalomról” kezdett beszélni, azt állítva, hogy az események alakulásában a közösségi oldalak kulcsszerepet játszottak. A kiber-utópistákkal szemben azonnal felsorakoztak a kiber-szkeptikusok is.

Baski Sándor: Nem lehet kihúzni (Arab twitter)
Schreiber András: Perzsa cenzor (A Panahi-ügy)

FILMISKOLA: A FILMZENE
Hubay Gergely: A jóltemperált futószalag (Így készül a filmzene)
Géczi Zoltán: Ördög bújt a partitúrába (Alternatív összhangzattan)

KRITIKA
Kolozsi László: Békaperspektíva (Miklauzic Bence: A Zöld Sárkány gyermekei)
Pálos Máté: Az elcsábított naplója (Atom Egoyan: Chloe – A kísértés iskolája)

A címlapon: Atom Egoyan: Chloe – A kísértés iskolája (Amanda Seyfried) – A Corner Film bemutatója.
 

SORSÜGYNÖKSÉG – A testőr és A Bourne-ultimátum szkriptjét jegyző George Nolfi első rendezésében egy Philip K. Dick novellát adaptált, szabadon. A Matt Damon által alakított politikus főhős beleszeret egy gyönyörű balett-táncosba (Emily Blunt), a Helyreigazító Iroda emberei azonban szabotálni akarják ezt a kapcsolatot. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Sorsügynökség sci-fi elemekkel megbolondított, New York-i románcként kiválóan funkcionál, de Dick novellájának hagyatékát továbbra is a Dark City ápolja a leghűségesebben – függetlenül attól, hogy kinek a neve szerepel a kreditlistán. (Sepsi László kritikája az áprilisi Filmvilágban olvasható.)

A TORINÓI LÓ – A politikai viták kereszttüzébe került Tarr Béla utolsónak mondott filmjét Berlinben, a kritikusok elismerése mellett, a Zsűri Nagydíjával tűntették ki. A cím azt a lovat jelöli, amelyet Nietzsche 1889-ben, Torinóban pillantott meg. Mikor a filozófus látta, hogy gazdája keményen ütlegeli a jószágot, a segítségére próbált sietni. A találkozó után nem sokkal kezdtek a mentális problémái súlyosbodni, a film azonban nem az ő életét, hanem a ló gazdáinak további sorsát követi nyomon. [előzetes]

Londoni (Match Point, Füles, Kasszandra álma) és barcelonai kirándulása (Vicky Cristina Barcelona) után Woody Allen újra egy európai városban forgatott: a Midnight in Paris a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója szerint egy  "csodálatos szerelmes levél Párizshoz", amely ugyanazokat a témákat boncolgatja, mint Allen legutolsó filmjei - viszonyunk a történelemhez, művészethez és az élvezetekhez a mindennapi életben. A most debütált előzetesből csupán annyi derül ki, hogy sok szereplőt mozgat (vagy inkább: beszéltet) a film - a színészek: Owen Wilson, Michael Sheen, Marion Cotillard, Kathy Bates, Adrien Brody, Tom Hiddleston és Léa Seydoux - a főhőst pedig valamiképpen magával ragadja az éjszakai Párizs. A Midnight in Paris stílszerűen az idei Cannes-i fesztivál nyitófilmjeként fog debütálni. Előzetes a tovább után.

HÉTFŐ

Piranha
Joe Dante népszerű filmjének iróniamentes, tévés feldolgozása, többek között az ifjú Mila Kunis-szal.
Vetítik: Hálózat - 21:00

A gyertyák csonkig égnek
Márai Sándor világsikert aratott regényének tévéváltozata Agárdy Gábor és Avar István főszereplésével.
Vetítik: Duna - 21:00

The Informant! – amerikai, 2009. Rendezte: Steven Soderbergh. Írta: Kurt Eichenwald regényéből Scott Z. Burns. Kép: Steven Soderbergh. Zene: Marvin Hamlisch. Szereplők: Matt Damon (Mark Whitacre), Scott Bakula (Brian Shepard), Melanie Lynskey (Ginger Whitacre)108 perc.
Vetítik: Cinemax 2 -20:00

A kilencvenes évek első felében az Egyesült Államok egyik legnagyobb kartellbotránya borzolta a kedélyeket az üzleti élet szereplői és az FBI munkatársai körében. A szennyest a botrányban érintett Archer Daniels Midland (ADM) nevű agráripari óriáscég fiatal és agilis vezetője, bizonyos Mark Whitacre teregette ki, az egyszeri halandó számára nehezen értelmezhető motivációtól hajtva. A sztoriból a tényregényekben utazó Kurt Eichenwald írt könyvet, Steven Soderbergh rendező számára ez a mű jelentette a kiindulási pontot filmjéhez.

A történet első blikkre az imperialisták ármánykodásait leleplező és az ipari kémkedés bugyraiba betekintő thriller után kiált, Soderbergh és Scott Z. Burns (A Bourne-ultimátum) forgatókönyvíró azonban a szatíra és a fekete komédia közötti homályzónába kirándult. Döntésük érthető, az FBI szolgálatába szegődő, és a titkos ügynököt teljes átéléssel – jóllehet bumfordi módon – alakító Whitacre figurája ugyanis alkalmasabb egy szatíra, semmint egy thriller főszereplőjének. Kiváló döntés volt a rendező részéről az is, hogy hőse belső narrációjával kommentálja vagy ellenpontozza a képeket, ily módon hatásosan mutatja be egy zavaros elme működését, továbbá okosan játszik el a nézői azonosulást célzó technikákkal.