HOPP – Majdnem húsvétra időzített animációs-élőszereplős film a húsvéti nyuszik kalandos életéről, a Garfield 2. és az Alvin és a mókusok rendezőjétől. [előzetes]
SIKOLY 4. – A tinihorrorokat és a slasher műfaját egyszerre kiparodizáló és rebootoló 1996-os Sikolyt még két mérsékelten sikeres folytatás követte – a Wes Craven (rendező) és Kevin Williamson (író) alkotópáros most nekifut negyedszerre is, jórészt ugyanazokkal a szereplőkkel és színészekkel (Neve Campbell, David Arquette, Courteney Cox). A szellempofás gyilkos ezúttal, állítólag, merőben új módszerekkel mészárol. [előzetes]
ISMERETLEN FÉRFI – A katalán Jaume Collet-Serra (Az árva) filmjében Liam Neeson egy amerikai biológust játszik. Egy berlini konferenciára utazva balesetet szenved, majd mire magához tér a kómából, már valaki ellopta az identitását és a helyébe lépett. További szereplők: January Jones, Diane Kruger, Bruno Ganz. [előzetes]
A Filmvilág kritikusa szerint: A Bourne-remake amnéziás sztoriját látjuk viszont a hatvanéves korára akcióhőssé lett Liam Neeson kissé harrisonfordos fazonjára szabva, az Őrületet és A szökevényt idéző pillanatokkal. (Kovács Marcell kritikája az áprilisi Filmvilágban olvasható.)
A BELGRÁDI FANTOM – Fikciós dokumentumfilm a címbéli szerb férfiről, aki 1979-ben, 10 éjszakán át száguldozott Belgrád utcáin egy hófehér Porschében, a rendőrök legnagyobb bosszúságára, és a bámészkodók (kár)örömére. Az elsőfilmes Jovan Branislav Todorović munkáját operatőrként a magyar Nagy András segítette. [előzetes]
A Filmvilág kritikusa szerint: Egy valódi játékfilmben a Fantomból hús-vér embert kellett volna kreálni; Todorovic szerencsére úgy döntött: nem megfejti, hanem tovább építi a legendát. (Baski Sándor kritikája az áprilisi Filmvilágban olvasható.)
A GYEREKEK JÓL VANNAK – Egy testvérpár szeretné felkutatni biológiai apjukat, jelen esetben a spermadonort, aminek anyjuk nem örül. Egyik sem. A leszbikus házaspárt Julianne Moore és Annette Bening alakítják, az ikreket Josh Hutcherson és Mia Wasikowska, a család életét akaratlanul is feldúló férfit pedig Mark Ruffalo. Lisa Cholodenko filmjét a(z amerikai) kritikusok a tavalyi év egyik legjobbjának tartották. [előzetes]
 |
Elnézést, amiért a megszokottnál személyesebb hangot ütök meg a Sidney Lumet emlékére írt nekrológban. Talán furcsa, hogy éppen az ő halála érint kvázi személyesen, miközben nem jártunk össze (sajnos), ő maga pedig látszólag cseppet sem volt személyes alkotó, legalábbis a saját életüket filmek sorában feldolgozó kollégáihoz képest. Valószínűleg éppen azért érzem magamhoz közel állónak, mert minden feltűnősködés és erőszakolt hype nélkül tudta megalkotni az amerikai filmművészet legfajsúlyosabb életművét. Meglehetősen rokonszenves dolog ez egy olyan korban, amikor annyira gyakran a blöff és az egynyári zsenik kultusza érvényesül. Apropó, zseni! Érdemes Lumet kapcsán elgondolkozni e fogalom jelentésén is. Hagyományosan a zseni alatt egy fiatal, zilált üstökű, szimpatikusan zavaros lángelmét értünk, aki talán csak egy maroknyi művet hoz létre egész életében, de azok egytől egyig csodálatosak (vagy sem, de illik őket csodálatosnak tartani). Lumetet már fiatal korában sem lehetett könnyű ebbe a skatulyába beilleszteni, ráadásul a mozijai sem erősítik a zsenikről alkotott hagyományos képet. Ő volt a "nagy kismester", ami akkor is mélyen sértő, ha a kismester alatt nem feltétlenül gyengébb képességű alkotót értünk. Sokak szerint Lumetnek nincs stílusa, nem viszi át önmagát a műveibe, bármit elvállal, és legfeljebb azért jelentős, mert minden harmadik filmje jól sikerült.
Idén a 