A japán óriásszörnyek istenségekké váltak, nyugati megfelelőik a megbomlott világrendet jelzik.
Kevés zsáner illusztrálja olyan markánsan az eltérő kulturális gyökerekből kibomló különbségeket, mint az amerikai óriásszörny-film és a japán kaiju eiga párhuzamos, ugyanakkor állandó oda-visszahatással gazdagított fejlődése. Bár a műfajindító 1954-es Godzilla bevallottan az egy évvel korábbi Pánik New Yorkban receptjét adaptálta nippon közegbe – utóbbiban szintén egy atomkísérletekkel feldühített óriáshüllő kezd bosszúálló tombolásba –, a szigetország nagyvárosait porig romboló japán kaijuk (a főképp óriásszörnyekre használatos fogalom „furcsa szörnyeteget” jelent) evolúciója alig egy évtized után már jelentősen eltért ősállapotban ragadt amerikai fajtársaiktól. Az 1956-ban, amerikai piacra szánt Godzilla-remake gyártóinak még csekély számú változtatásokat kellett végrehajtaniuk, hogy a forrásmű kompatibilis legyen az Államokbeli közönséggel, így néhány hozzáforgatott jelenet és egy narrátor elegendő volt ahhoz, hogy az újravágott és szinkronizált eredeti versenybe szállhasson az alsó-Hollywoodban éppen nagy számban készülő óriásszörny-mozikkal.
Twister
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Panamában egy derék, szegény szabólegény... Aki nem lett volna se panamai, se szabó, ha nem dolgozik kb. 40 évvel korábban Kubában egy porszívóügynök, a mi emberünk (értve „mi” alatt minden britek királynőjét), úgyhogy kezdjük inkább az elején: 
A Hannibál tanár úr volt az első nagyfilmed. Hogyan kerültél bele?
„A film szerint Nyugat- Berlinben vagyunk, 1961-ben. MacNamara, a németországi Coca Cola leányvállalat elnöke mindent elkövet, hogy jó benyomást tegyen az atlantai főnökségre, mivel azt a pletykát hallotta, hogy Londonban megüresedik egy vezetői hely. Kapóra jön neki, hogy a Coca Cola nagyfőnök Mr. Hazeltine arra kéri, ügyeljen a lányára, Scarlettre, aki európai körutazásra indul. Scarlett azonban távolról sem olyan, amilyennek egy jól nevelt, fiatal amerikai lánynak lennie kellene. Önfejű, szeszélyes és senkire sem hallgat. Ahelyett, hogy városnézésre menne, mint a többi rendes turista, ő hajnalig kimarad és szórakozik. Ami még rosszabb, beleszeret Otto Pifflbe, egy elveit harcosan képviselő kelet-berlini kommunista fiatalemberbe. Sőt, nemcsak hogy beleszeret, feleségül is megy hozzá. Amikor MacNamara erről tudomást szerez, jobb ötlet híján börtönbe csukatja a fiút, ám ekkor robban a bomba: a nagyfőnök feleségével együtt Európába jön, hogy imádott kislányukat meglátogassák. MacNamara számára nincs más kiút: ha el akarja kerülni a botrányt és meg akarja kapni a londoni kinevezést, a hithű kommunista Pifflből rendes kapitalistát kell faragnia mégpedig rohamtempóban.