Gárdos Péter első regénye, a Hajnali láz (2010) londoni fesztiválsikerét követően világhódító útját járja. A rendező szüleinek megismerkedéséről és a köztük fellángoló szerelemről szóló mű eredetileg filmnek indult, végül könyv formájában jelent meg. Gárdos közel két évtizednyi várakozás után végre a vásznon is megmutatja a koncentrációs tábort túlélő, majd onnan 1945-ben Svédországba kerülő Lili és Miklós találkozásának mesébe illő, ugyanakkor megrendítő történetét.
1998-ban, édesapád halála után kaptad kézhez azt a csomagot, amely szüleid teljes svédországi levelezését tartalmazta. Miért csak most készítettél belőle filmet?
Apám halála előtt csak annyit tudtam, honnan jöttek és hogyan találkoztak, egyébként is nagyon keveset beszéltek a múltjukról és a holokausztról. Azt is tudtam, hogy utána Svédországban ápolták őket és ott ismerkedtek meg, két dolog viszont 17 évvel ezelőtt alaposan meglepett. A szüleim egymástól több száz kilométerre gyógyulgattak, amikor apám vadidegen lányoknak kezdett el leveleket írni, hogy szerelmet, feleséget találjon magának. 1945 kora őszén száztizenhét teljesen egyforma levelet adott postára. A másik, ami megdöbbentett, hogy a szüleim levelei ugyan hiánytalanul megvoltak, mégsem nyúltak hozzájuk ötven éven át.
Komoly traumát okozott, hogy enynyi idő után belenézhettem valami olyasmibe, amelyhez, valljuk be, kevés közöm volt – mintha kulcslyukon keresztül leskelődtem volna a szüleim után. Ezekben a levelekben olyan rész-letek is szerepeltek, a szenvedély, a szerelem egyre hevesebb megnyilvánulásai, vagy rafinált erotikus célzások, amelyekhez egy gyereknek – akárhány éves – tulajdonképpen semmi köze.
