Filmvilág blog

Nézz bele a Velencében debütáló mágikus albínódrámába!

2018. augusztus 28. - filmvilág

devax.jpg

A 75. Velencei Filmfesztivál Biennale College Cinema szekciójában lesz Szőcs Petra Déva című nagyjátékfilmjének világpremierje. A világ egyik legrangosabb filmes eseményét 2018. augusztus 29. és szeptember 8. között rendezik meg a velencei Lidón.

A Déva egy árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, de barátságát csak úgy tudja kifejezni, hogy elárul valaki mást. A film a gyermeki látásmód mágikus és szürreális dimenzióját bontja ki, és új színben láttatja Déva posztszocialista világát.

A Déva Szőcs Petra első nagyjátékfilmje. A film a Biennale College Cinema tehetséggondozó programjának támogatásával készült, amelyre évente mindössze három projektet választanak ki. Ez az első magyar alkotás, amely a Biennale College Cinema közreműködésével jött létre.

A rendező A kivégzés című rövidfilmjét – amely bizonyos szempontból a Déva előzményének is tekinthető – 2014-ben a budapesti Friss Hús rövidfilmfesztiválon, majd a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában vetítették, Csoszogj úgy című rövidfilmje pedig 2016-ban mutatkozott be a Friss Húson, amit sikeres nemzetközi fesztiválvetítések követtek. Mindkét film számos fontos nemzetközi díjat nyert. 

A Déva forgatókönyvírója Nagy V. Gergő és Szőcs Petra, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játsszák, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók. A film Déván és Petrozsényben forgott.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4014208593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása