Bár tőlünk nyugatabbra könyvtárnyi irodalom boncolgatja a sci-fi és a társadalomtudományok izgalmas átfedéseit, nálunk még mindig feltűnő kivételnek számít, ha egy jogász vagy szociológus popkultúrával is foglalkozik. Bár az önmagát komoly színben láttatni igyekvő akadémikus gondolkodás hajlamos idegenkedni az olyan dolgoktól, ahol a tömeg és szórakoztatás szavak is felbukkannak, a sci-fi és a fantasy műfajai valójában tökéletesen alkalmasak egészen elvont fogalmi struktúrák szélesebb közvetítésére. Tóth Csaba politológus tavaly megjelent könyvével (A sci-fi politológiája) már bizonyította, a “tudományos ismeretterjesztés” sem feltétlenül egyenlő a répafőzelék-szagú unalommal. A szerkesztői közreműködésével készült Fantasztikus világok tovább szélesíti a palettát: a tanulmánykötet elemzései a Csillagok háborújától a Trónok harca földjein át egészen az élőhalottakig nyújtóznak.
A Fantasztikus világok megjelenése már csak azért is örömteli, mert Tóth Csaba mellett így újabb szerzők “coming outoltak”, azaz a nevükkel is vállalták, hogy fiktív világokkal kapcsolatban is feltehetők izgalmas és releváns társadalomtudományi kérdések. A tizenöt fős névsor többségében politológusokból, szociológusokból, jogászokból és újságírókból áll össze, ami törvényszerűen garantálja a nézőpontok és megközelítésmódok változatosságát. A szövegekre jellemző eklektika a könyv legnagyobb erőssége és komolyabb problémája is egyben. Az érintett témák üdítő sokszínűsége mellett sajnos az elemzések minősége is ingadozó, de az ötletesebb felvetések szerencsére azért jókora túlsúlyban vannak.
Az egyenként durván huszonöt oldalas, kellemesen tördelt tanulmányok négy nagyobb fejezet alá sorolódnak, ám ezek közül csak kettő mutat valóban szoros tematikai egységet. A Csillagok háborúja galaxisának politikai kérdéseit boncolgató első három értekezés a diktatúrák természetrajzát a Birodalom példáján keresztül világítja meg, ügyesen beépítve a Zsivány egyes vonatkozó fejleményeit. Tóth Csaba a lázadás ellentmondásaival, Hoffman István a háború szervezeti hatásaival, míg Földi Bence a félelem hatalmi eszközként való felhasználásával foglalkozik. A felvetett kérdések nemcsak relevánsak, de tudnak újat mondani az angolul egyébként tényleg agyonelemzett galaxisról. Hoffman ráadásul a Battlestar Galactica segítségével sajátos ellenpéldát mutat fel a Birodalommal szemben. A Halálcsillag szerepének mindhárom elemzésben visszaköszönő vizsgálata nemcsak frappáns gondolatkísérletként, de vitaindítóként is felfogható.
A feszes indításnál jóval széttartóbb a “Szuperhősök és szuperemberek” címre keresztelt fejezet, ahol egyszerre szerepelnek vámpírokkal, képregényekkel és a Beavatott-szériával foglalkozó írások. Ez utóbbi jóval érdekesebb, mint maga az alapanyag, ám Zsótér Indi Dániel arra is kellő figyelmet fordít, miért működik ez az egyébként nem túlzottan cizellált történet. Nagyon izgalmas a vámpírok és vérfarkasok “polgárjogi harcát” bemutató szöveg (Zotter Judit), mely a még egyértelműen gonosz Drakulától az Alkonyat-féle érzékeny vega-vámpírig követi végig, miképp alakult át az éjjeli lények kollektív megítélése. Hasonló utat jár be az Amerika kapitány evolúcióját követő tanulmány is (Muchichka László), választ adva arra is, miért épp ez a karakter lett a Marvel-univerzum egyik központi alakja.
A kötet fő csapásirányát jelentő társadalmi-politikai vonaltól némileg elkalandozik a Batman-filmek közelharc-technikáit elemző esszé. A politológus Ceglédi Zoltán saját hobbiján, a harcművészeteken keresztül vizsgálta a Denevérember filmes reprezentációját, ami kétségtelenül friss nézőpont, végül mégsem sikerül meghaladnia a Burton-Schumacher-Nolan felosztás bevett fordulatait. Jóval problémásabb Szabó Zoltán Ádám és Oroszlány Balázs képregényes gyorstalpalója, ami nem kisebb dologra vállalkozik, mint néhány oldalban megpróbálja összefoglalni az amerikai, japán és francia/belga képregényeket jellemző társadalmi hátteret. Bár a magukat keményvonalas képregényrajongóként aposztrofáló páros lelkesedése kétségtelenül szimpatikus, csak megkarcolni tudják e hatalmas téma felszínét.
A Varázslatos birodalmak fejezetcím alatt rögtön két olyan világgal is találkozhatunk, melyeket inkább csak a műfaj keményvonalas rajongói ismernek. Pintér Bence egy borzasztóan nehéz témát választott, hisz a Jean le Flambeur-trilógián keresztül egy lehetséges poszthumánvilágot próbál bemutatni, kevés sikerrel. Aki olvasta a kérdéses regényeket, talán képes lesz követni a szöveget, a többiek viszont gyorsan elveszíthetik a fonalat. Sik Endre Terry Pratcher Korongvilág-sorozatán keresztül a jó diktatúra elvi lehetőségeit boncolgatja. Az írása nemcsak humoros, de kimondottan aktuális is, a szerző a következtetések levonása helyett többször összekacsint velünk. Kisteleki Károly a Trónok harca jogi vonatkozásait tárgyaló levezetése pedig frappánsan cáfolja azt a közkeletű sztereotípiát, hogy a paragrafusok csak száraz és unalmas dolgok lehetnek.
A záró hármas a politikai jövőjével foglalkozik, olyan jól ismert motívumokat hozva példaként, mint Asimov robot-törvényei, a Weyland-Yutani vállalat vagy a Walking Dead túlélői. Lovász Dorottya az orosz származású író művein keresztül azt vizsgálja, önálló jogi személlyé válhatnak-e a mesterséges intelligenciák és kimondottan provokatív következtetésekre jut. Filippov Gábor az Alien-univerzumon keresztül igen hatásosan demonstrálja a kapitalizmus és állam között megborult egyensúly elképzelt hatásait, a szerző témában szerzett ismeretanyaga egészen lenyűgöző. A zombi-apokalipiszis utáni politikai önszerveződés lehetőségeiről egy valódi politológus-celebritás, Török Gábor írt tanulmányt, pozitív kicsengést kerekítve az egyébként inkább sötétebb tónusú kötetnek.
A Fantasztikus világok elsősorban azért hiánypótló, mert végre olyan társadalomtudósok gondolatkísérleteit is olvashatjuk, akik nem egy másik országban élnek. Igen tanulságos és beszédes, hogy a szerzők legfőképp az elnyomó diktatúrák és a forradalmi változásokhoz alkalmazkodni próbáló államszervezetek problémáival foglalkoznak. A vállalkozás ellentmondásos hazai megítélését az is jól jelzi, hogy Tóth Csaba a bevezetőben szinte szabadkozva magyarázza, miért lehet érdekes és fontos a Csillagok háborúja és a politológia keverése. Bízzunk benne, hogy a remélhetőleg menetrendszerűen érkező folytatásban erre már nem lesz szükség.