Zenekart a társadalom metaforájaként többek között olyan ikonikus rendezők használták, mint Federico Fellini (Zenekari próba) vagy Andrzej Wajda (A karmester). A különböző hangszereken játszó zenészeknek (indivumoknak) a sikeres előadás érdekében egyéni törekvéseiket a közösség célja alá kell rendelniük, a folyamat koordinálása és összefogása pedig a karmester (vezető) feladata.

A próbák ennyiben a társadalmi szerződés megkötésének és a közélet aktív működésének felelnek meg, az önmagában értéksemleges folyamatot a fentebb említett rendezők pedig alapvetően kritikus fénytörésbe helyezik és aktuális krízishelyzetek leírására használják. A Mindenki nagy dobása, hogy ebből az alapállásból egy szándékosan naiv, épp ezért kimondottan optimista és bizakodó példamesébe fordítja a karnagy és az énekkar konfliktusát. A Trump-hisztéria kellős közepén nem nehéz rájönni, miért harapott rá az Amerikai Filmakadémia a magyar gyerekkórus csendes lázadására.

A gyermeki nézőpont már csak azért is remek döntés, mert egy huszonöt perces rövidfilmben nincs lehetőség ennél árnyaltabb demokrácia-párhuzamot felrajzolni. Erika néni, a rajongott tanárnő sikerre szeretné vinni az iskola énekkarát és megnyerni a versenyt, a nyereményutazást. Nem nehéz megpillantani ebben a fejlődés- és eredményorientált közösségfelfogást, ahol a valamiért rosszabbul teljesítő egyének másodrendű tagokká válnak. A Mindenki válasza erre Rousseau felfogását idézi, nevezetesen még a nem megrontott, nem korrumpált gyerekek ösztönösen fellázadnak a vezetőjük ellen.

A tanárnő persze alapvetően jót akar, csak nem olyan módszerekkel szeretne célt érni, ahogyan ők azt helyesnek érzik. Inkább érezze magát mindenki hasznosnak, a külső mércével megállapított siker helyett saját győzelmüket, az egyenlőséget és a szolidaritást választják. Mindez önkéntelenül is hibátlanul rímel a “Make America great again” Trump-sokkjára adott liberális válaszra (“He Will Not Divide Us” - nem engedjük, hogy megossza a társadalmat).

A Mindenki az “ember embernek farkasa” elve helyett az ember alapvető jósága, erkölcsi érzéke és az összefogás ereje mellett tesz hitet, melyhez sajnos a gyermeki ártatlanság és naivitás passzol igazán. Realisztikusabban, felnőttekkel elmesélve ezt a parabolát valószínűleg nem hinnénk el és pont ez az akaratlan duplacsavarja jelenti a kisfilm keserű iróniáját.

Vetítik: Duna Tv - február 26. (vasárnap) - 21:05