Filmvilág blog

Otthon idegenben - Ernelláék Farkaséknál, avagy lakásvetítésen Hajduéknál

2016. szeptember 23. - Huber Zoltán

ernella_lakasvetites_mti_kallosbea.jpg

Kényszerből kovácsolt erényt az Ernelláék Farkaséknál alkotógárdája. Bizonyos költségvetési megfontolások miatt (a pénzhiány eufemizmusa) Hajduék végül a saját lakásukon forgattak, egészen különleges miliővel gazdagítva a filmet. Ahogy a történelemben, úgy a mozi esetében sincs „mi lett volna, ha”, a végeredmény ismeretében mégis nehéz erőteljesebb helyszínt elképzelni ehhez a történethez. A körbe nyitott, nagy belmagasságú, klasszikus polgári lakás tulajdonképp az Ernelláék Farkaséknál hetedik főszereplője. Nem véletlen, hogy Hajduék alternatív forgalmazási csatornaként lakásvetítések lehetőségét nyitották meg, melyekre bizonyos technikai feltételek teljesülése esetén bárki jelentkezhetett. Ezzel a gesztussal az alkotók nemcsak közelebb léphetnek a közönséghez, de meg is idézik a vásznon látható szereplők helyzetét, mely a film befogadása és utóélete szempontjából is kulcsfontosságú.

John Cassavetes nevét sokan említik a filmmel kapcsolatban és maga Hajdu is példaként hivatkozott rá. Azt nyilván csak az érintettek tudnák megerősíteni, mennyiben volt hasonló az alkotói módszerük és folyamatuk, de ha szigorúan a vászonra került figurákat és a történet felépítését nézzük, másik név is beugorhat. Cassavetes határhelyzetben lévő szereplőihez képest itt ugyanis jóval hétköznapibb dolgok történnek, a mindennapi párbeszédek, banális szokások és lényegtelennek tűnő részletek Raymond Carver novelláit idézik. Az apróságok itt is árnyalt karaktereket és viszonyrendszereket eredményeznek, a drámai feszültség így természetes módon, szinte magától indukálódik.

A látszólag felesleges dolgok többet tárnak fel a direkt közlésnél, ezért lesz kiemelt fontosságú a szereplők közvetlen környezete. Ez a bizonyos lakás a természetes közegük, nemcsak mozognak és élnek benne, de folyamatosan reagálnak rá. A használati tárgyak, a cigi vagy a kávé helye és ideje, a fotók a falon közelebb hozzák, és nagyon pontosan jellemzik a szereplőket (az otthoni forgatás bizonyára befolyásolta az alakításokat és a stáb munkáját is). A háttér egyszerre egyedi és ismerős, a film így nagyon intimmé és otthonossá válik még akkor is, ha a néző egyébként nem tudja, tényleg Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya lakását látja.

Egy pillanatra sem lépünk ki a falak közül, együtt pácolódunk a figurákkal, nem léphetünk le levegőzni picit. Ez a zárt színtér ennyiben az ország metaforájaként is értelmezhető, ahol hasonlóan méregetjük, sértegetjük és szeretjük egymást, mint Ernelláék és Farkasék. A film számos életproblémát felvet a párkapcsolati gondoktól kezdve a középkorúak egzisztenciális válságán át a kölcsönös előítéletekig. A nappaliban és konyhában veszekedő, egymást marcangoló figurák a szappanoperák világát idézik, azzal az óriási különbséggel, hogy ők hitelesek és kíméletlenül őszinték. Belátják, hogy mindennek ellenére szükségük van egymásra és csak így létezhetnek egy fedél alatt.

A pozitív fogadtatás, a közönségdíjak és az egyébként nem vicces jeleneteket kísérő nevetés jól jelzik, a közönség (nemcsak itthon) magára ismer a helyzetben. Hajdu Szabolcs elmondása szerint szeretett volna a magyar filmeket gyakran jellemző „lábszagtól” megszabadulni és ez maradéktalanul sikerült neki. Az Ernelláék Farkaséknál a filmvásznon is remekül működik, de egy szűkebb ismerősi körben tartott lakásvetítés sokkal erőteljesebb élmény, valamint tartalmas beszélgetések katalizátora lehet. Az uralkodó forgalmazói gyakorlat sajnos nem nagyon tud mit kezdeni az effajta ötletekkel, így amellett, hogy hosszú mozis kifutást kívánunk a filmnek, remélhetőleg a saját nappalinkba is meginvitálhatjuk Farkasékat.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8511737067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása