Beregi Tamás több fantasy regény és a budapesti bulikultúráról szóló, önéletrajzi ihletésű Egyetleneim szerzőjeként ismert, de írt könyvet konzoljátékokról, több filmet is jegyez forgatókönyvíróként és a Filmalapnak is dolgozik. Ennek megfelelően új regénye, a Noctambulo – Egy alvajáró története sem mindennapi olvasmányélmény. A szerzővel könyve kapcsán horror és fantasy, próza- és forgatókönyvírás, kultúrtörténet és fikció, regény és mozi különbségeiről beszélgettünk. (Kritikánk a regényről itt olvasható.)

Több mint tíz évig tartott a Noctambulo megírása. Ilyen az alkotómódszered, vagy azért tartott eddig, mert ez egy különleges projekt?
Is-is. Elvileg nagyon gyorsan írok, de ennek megvannak a hátrányai is, és az írás ezúttal tanulási folyamat is volt a számomra. Korábbi regényeim esetében nagyjából tudtam, miről akarok írni, és hogyan – a történet már el is kezdte önmagát írni, a flow vitte előre. Itt viszont meg kellett harcolnom az anyaggal. Egyrészt komoly kutatás előzte meg az írást, másrészt ez kultúrtörténeti regény is, tehát másféle munka volt megírni, mint a korábbi könyveimet. A kultúrtörténeti regény eleinte folyton csak dúsul. Így aztán hosszadalmas folyamat volt, hogy ebből a sok szálon futó, kultúrtörténeti kulisszákkal körbevett sztoriból lehántsam, ami nem tartozik szorosan a fő vonalához. Rá kellett jönnöm arra, hogy miről is akarok mesélni.

Gyakran előfordul, hogy a szerző csak a történet végére érve érti meg, hogy miről is szól a regénye. És akkor újra kell írni egyszer, kétszer, háromszor. A regényírás javarészt újraírás, amiben a szerző egyre inkább önmaga szerkesztőjévé válik. Amikor rájöttem, hogy pontosan miről akarok beszélni, vissza kellett építenem azokat az elemeket, amik megerősítik a történet fősodrát. Utána persze megint neki kell futni a történet letisztításának, és kezdődik az egész elölről. Még a kész könyv is három síkon játszódik: valóság, álom és mese. Nem volt könnyű megírni, előfordult, hogy hosszú időre félre is tettem a Noctambulót, mellette dolgoztam más regényeken és forgatókönyveken is. Voltak olyan időszakok, amikor azt gondoltam, hogy ebből nem fogok kikeveredni.

A regényt azok a témák is inspirálták, amiket angliai doktori ösztöndíjad során kutattál.
Művészettörténetből doktoráltam, a századfordulóval foglalkoztam, azon belül az art decót és a preraffaelitákat kutattam. A kor iránti érdeklődésre az is rátett egy lapáttal, hogy akkoriban én is kiábrándultam a jelen Angliájából, amit naivan az európai kultúra utolsó fellegvárának tartottam. Civilizációundor lett úrrá rajtam. Ezt az életérzést képviselte az art deco és a preraffaeliták is. A századforduló érája sokban hasonlít korunkra: akkor is vizuális forradalom zajlott, köszönhetően a fotózás térnyerésének és a film feltalálásának. A fogyasztói társadalom kialakulása is ekkoriban kapott lendületet, a londoni Kristálypalota a plázák ősének is tekinthető. Az iparosodás és természetpusztítás kora volt. Ez viszont lázadást is eredményezett, és nem csak az anarchizmus formájában. A tudomány és a technika vívmányai egyfajta mítoszvesztést okoztak, visszavágyást egy elveszett világba, Aranykorba, egy teljesebb, szebb Angliába.

A főhősöd egy idealizált múltbeli világot keres. Írtál egy könyvet a számítógépes játékokról (Pixelhősök). Számomra Noctambulo mondanivalója a konzoljátékok által kiváltott függőség ellen szól. Jonathannak szerelme és nagy ambíciói között kell választania, és mintha azt üzennéd, hogy inkább csajozzunk, mint hogy eszképizmusba merüljünk.
Ilyen mondanivalója is van. De azért ez nem ennyire egyszerű. A regény azt is üzeni, hogy igenis keresd a mitikus teljességet, a természetközeli állapotot. De az is benne van a sztoriban, hogy nem a világot, hanem magunkat kell megváltani, és álmok kergetése helyett igenis inkább csajozzunk. Nemrég mondta valaki, hogy számára a Noctambulo egy megváltástörténet: a főhős, Jonathan saját megváltását keresi. Ám idővel rá kell jönnie arra, hogy ezt csak úgy érheti el, ha valaki mást ment meg – nevezetesen a szerelmét, Minnát. Ez az ő igazi küldetése. De van egy mitikus értelmezési sík is a történetben. Én mindenképp szerettem volna, ha a befejezés kicsit nyitva marad – sokat bízok az olvasó képzeletére.

Mi a Noctambulo műfaja? Számomra a horror domináns. A főhős egy régi fényképen meglát egy fiatal nőt, akivel nemrég találkozott, és sokáig nyitott kérdés, hogy mi valóság és mi Jonathan víziója. Ez a kísértetiesség jellemző az angol gótikus horrorra, ami a századfordulótól sem esik messze időben: például A Sátán kutyájában történik egy természetfelettinek tűnő, rejtélyes bonyodalom, de végül kiderül, hogy van rá racionális magyarázat.
Kevert műfajúnak gondolom a regényem, több zsáner elemeit használom. Egyszerre széppróza és szórakoztató irodalom. Szerb Antal idején ezt lektűrnek hívták. Kultúrtörténeti kalandregény is. A londoni részekben és a fináléban én is horrort látok, de van benne fantasy is, bár félve használom ezt a szót, mert ezen sokan a sárkányos-tündéres sztorikat értik, míg én inkább szimbolikus szinten foglalkozom ezzel a műfajjal. A történet egyszerre romantikus és apokaliptikus is.

Tolkien és Lovecraft közül az utóbbihoz áll közelebb a regény, mert világteremtés helyett misztikum munkál benne.
Valóban, nincsen benne minden kimondva, ellentétben a kortárs fantasyval, amelyek a túlábrázolással elveszítik a mágikusságukat. De a műfaj gyökereit képviselő régi fantasyk még misztikusak voltak, és én ezeket szeretem. De Lovecraft stílusa nyomasztóbb és sötétebb, mint az enyém. Nála nem látni a fényt az alagút végén, én viszont ellensúlyozom a borzalmakat.

A forgatókönyvírói tapasztalataidat felhasználtad, vagy igyekszel szétválasztani a filmírást és a prózát?
Nem szerencsés ötvözni a kettőt, mert másféle gondolkodást igényelnek. Kétélű fegyver forgatókönyvírói ismereteket felhasználni, mert noha segíthet megfejteni a történet lényegét, árthat is: a film primitívebb műfaj, kissé sematikusan kell gondolkodni hozzá, és nem lehet olyan narratív labirintusokat létrehozni, amiket én szeretek.

A hősnek fejlődik a jelleme és fordulópontokon esik át – ahogy azt filmírásból is tanítják. Eleinte fotókat restaurál, „favágó” munkát végez, szinte impotens, viszont történik vele egy s más, ami rávilágít élete felszínességére. Képtelen többé visszatérni a régi világába – ez le is van írva a levélben, amit a szeretőjétől kap. Gyilkosságba keveredik és Londonból vidékre szökik egy nővel.
Nem szeretem a fejlődésregényeket, szájbarágósnak érzem őket. Kell, hogy eljusson valahová a hős, ez alapkövetelmény a szépirodalomban is, viszont a forgatókönyvírásban leegyszerűsítik. Jonathan fejlődése összetettebb, őt a történet eseményei formálják. Igaz, hogy az elején egy elveszett karakter, aki aztán aktivizálódik, de a történet második felében rendre visszaesik, sőt egyre jobban szétzuhan, és igazából csak a legvégén jön el számára a reveláció.

Nagyban építesz a vizualitásra, elég a könyvtrailerre gondolni. Az fel sem merült, hogy ezt a történetet forgatókönyvként írd meg?
Közelebb áll hozzám a próza. Csodálatos, hogy egy regényben bármit megtehetek, a magam ura vagyok. Mitomán alkat vagyok, szeretek világokat alkotni, viszont a gondolkodásom filmes. Amikor írok, képeket látok magam előtt, ezekből nő ki a történet, ezek állnak össze regénnyé, még ha időközben fel is oldódnak. Ezt a történetet el tudnám képzelni filmként is.

Hogy írnád át filmre?
Drasztikusan egyszerűsíteném. Kihagynék, összevonnék cselekményszálakat. A három sík sok egy filmbe, kettő a maximum. A főhős nagyapjának háttértörténetét is minimalizálni kellene. Visszavennék az epizodikusságból, de igyekeznék megtartani a hangulatot.

Rendezőnek kit választanál?
Olyat, aki szereti a műfajok közti átjárhatóságot. Több direktorból gyúrnám össze. Aronofsky, Malick, a régi Gilliam – ők közel állnak hozzám. Romantikus típus kellene, de legyen sötét oldala is. Burton ilyen volt: mielőtt átment gagyiba, jó humora és gazdag vizuális fantáziája volt. A századforduló is közel áll hozzá.

A következő regényedhez Izlandon szeretnél kutatni.
A XVIII. század végén játszódna a történet, egy Izlandra keveredő természetbúvárról szólna. A Noctambulo stílusát fejleszteném tovább: az ismeretterjesztés felé akarok elmenni, még több ábrát, illusztrációt használnék, azokat a regény szerves részévé tenném. Kép és szöveg együtt adná ki a történetet. Érdekel természetvédelem, a történelmen keresztül pedig újból korunk visszásságairól szeretnék beszélni.