Filmvilág blog

Növelték a tétet - Beszélgetés Miklós Ádámmal, a Menla hagyatéka rendezőjével

2016. január 27. - filmvilág

Miklós Ádám második dokumentumfilmje, a Menla hagyatéka ismét a tibeti buddhizmus birodalmába kalauzol, ezúttal azonban a téma a rákgyógyászat. Interjú a rendezővel és Száki Adrián producerrel. A filmet a Vertigo Média mutatja be január 28-án.

menla.jpgA rákgyógyítás, s tágabb értelemben a nyugati és keleti orvoslás érvényességének kérdése sajnos igen sokakat érintő téma. A Dolma lányainál nem volt különösebb személyes érintettséged, most van?

Ádám: A Menla hagyatéka valamelyest a Dolma lányai folytatása, legalábbis az életutamban. A Dolma forgatása végeztével a Menla már adott volt, hiszen a filmünk egyik producere, Alex Co már a Dolma leforgatása előtt tibeti orvosnak készült, és folyamatosan erről beszélt.
Nagyon érdekelt a téma, főleg a Dolma után. A kérdés inkább a film perspektívája volt – először a rákról szó sem volt. Sokat gondolkoztunk, hogy inkább általánosságban mutassa-e be a tibeti gyógyászatot vagy esetleg koncentráljon csak egy bizonyos betegségre.
Sajnos a rák az a betegség, amiről minden nyugati embernek van egy története. Én is így vagyok ezzel.

Az előző film orientalista perspektívája érvényesült most is?

Ádám: Talán most kevésbé volt így, hiszen a Dolma forgatásán még csak egyetemisták voltunk és egész másképpen filmeztünk. Eredetileg úgy volt, hogy a mi utazásunk is részese lesz a filmnek. Hála istennek, vagyis inkább Adriánnak, aki a film producere, hogy nem így lett. Ez most szóba se került, csak a tibeti gyógyászatra és az ottani betegekre koncentráltunk. Két hónapig forgattunk Dél és Észak-Indiában, de ez az idő is nagyon kevés arra, hogy eljussunk a nagy mélységekig. Szóval a külső szemlélő perspektívája megmaradt.

Eltért-e a munkamódszeretek a korábbitól? Hogyan alakult az improvizáció és az előre megírt forgatókönyv alapján leforgatott percek aránya?  

Adrián: Az első filmünkhöz képest jóval felkészültebb koncepcióval utaztunk ki a forgatásra. Már megvolt a fejünkben a film gerince, amit mindenképpen szerettünk volna rögzíteni. Viszont az itthon elképzelt történetet egy dokumentumfilm esetében nagyban megváltoztatják a forgatás helyszínén tapasztaltak. Éppen ezért folyamatos az improvizáció, ami szerencsére nem áll tőlünk messze. Szeretjük a váratlan helyzeteket, az érdekes karaktereket, akikkel nem számoltunk korábban. Az új impulzusokat a forgatási napok végén beszéltük át és építettük be a filmbe.

Egyes szereplők igen fájdalmas tapasztalatokról, szenvedésről, gyászról mesélnek a filmben. Nehéz volt szóra bírni őket? Voltak-e kulturális nehézségek?

Adrián: A filmben megjelenített interjúk mellett is nagyon sok beteggel és hozzátartozóval készítettünk interjút, vagy beszélgettünk. A fájdalmas és személyes téma ellenére nem kaptunk elutasítást. A megkérdezettek könnyen és maguktól megnyíltak. Látszott, hogy fontosnak tartják, hogy megosszák a tapasztalataikat, akkor is, ha az negatív. Az ottani kultúra sokkal közvetlenebb, nálunk az ilyen bizalom a kamerával elképzelhetetlen lenne.

menla-foto.jpg

Egy ilyen film esetében hogyan zajlik a casting?

Adrián: Bizonyos karakterek adottak voltak, hiszen Bangalore-ban Dr. Dorjee klinikájának működésébe pillanthattunk be, Dharamshalában pedig a Men Tsee Khang intézménye fogadott minket. Az interjúalanyoknál fontos, hogy meglegyen a kémia és a bizalom közöttünk. Instrukció nélkül követjük és szólaltatjuk meg őket, hogy valóban mélyről ismerhessük meg a gondolataikat. Úgy gondolom, hogy a dokumentumfilmezésnél szükség van egy jó adag szerencsére is.

Az előző filmetek elkészültekor az apró, hétköznapi történéseket emelted ki, mint számodra fontos témát. Ez a mostani film mennyire enged belelátni ilyen mindennapi helyzetekbe?

Ádám: A Dolma lányai, mivel a tibeti buddhista papnők meglepően modern életviteléről szólt, nagy hangsúlyt fektetett a hétköznapi életük – számukra átlagos, nyugati szemmel viszont nagyon is érdekes – szituációira. A szerzetesnők fociztak, popzenét hallgattak és odavoltak az olyan filmektől, mint az Ízek, imák, szerelmek.
Ez a nézőpont viszont a Menlánál már kevésbé érdekes. Azt bemutatni, hogy egy tibeti doktor bevásárol egy plázában, már kevésbe hordoz szimbolikus jelentést, mint a papnőknél.
Itt be kellett mutatnunk a tibeti gyógyászat alapjait, hogy érthető legyen a film, valamint a rákos betegek kapták a legtöbb figyelmet, Dr Dorjee tibeti orvos tolmácsolásában. Sokkal nagyobb lett itt a tét, hiszen ez a betegség emberi sorsokat változtat meg.

A film végül nem foglal állást sem a nyugati orvoslás, sem a keleti gyógyítás mellett. Nehéz volt ezt így megtartani?

Ádám: Nem volt könnyű, hiszen csak a meginterjúvolt betegekre és orvosokra hagyatkozhattunk, akiknek természetesen volt valamennyi elfogultsága. Mi a legelejétől tudtuk, hogy nem tudományos filmet forgatunk, hanem inkább emberi sorsokat akarunk bemutatni. A tibeti gyógyászatot választani olyan döntés, amit a betegek nem feltétlenül a nyugatival ellentétben hoznak meg. Ez a téma sokkal érzékenyebb annál, hogy mi ebben konkrét véleményt alkossunk. Ezért is volt nekünk nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozott képet mutassunk. Az emberek itt is meghalnak, a tibeti gyógyászat nem csodaszer. Amit nagyon fontosnak tartottunk, az a gondolkodásmódbeli különbség. Ahogy Dr Dorjee is mondta, a betegnek is felelősséget kell vállalnia az egészségéért és elhinni: meggyógyulhat.

Kovács Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr908321728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása