Nyom nélkül - magyar, 1982. Rendezte: Fábry Péter. Írta: Fábry Péter, Nemes István. Kép: Péterffy András. Zene: Dés László. Szereplők: Cseh Tamás, Székely B. Miklós, Eperjes Károly, Hunyadkürti István, Szacsvay László, Bezerédi Zoltán, Bajor Imre, Gera Zoltán. 83 perc.
Vetítik: M3 - 21:25 (november 18.); 23:30 (november 19.)
Ha nem is nyom nélkül, de elég alaposan eltűnt a „számon tartott” magyar filmek világából Fábry Péter filmje, ami több szempontból is furcsa. Egyrészt mert kifejezetten színvonalas alkotásról beszélünk, méghozzá a nyilvánvalóan népszerűbb és mára kultikussá is vált (egyszersmind – ami azt illeti – jobb) Dögkeselyű párdarabjáról; másrészt mert a rendszerváltás előtt készült kisszámú magyar zsánerfilmek egyikét tisztelhetjük benne, amely egyesíti magában a szajré-, rendőr- és ún. közérzetfilm elemeit – ha nem is teljesen problémamentesen. Végül, de nem utolsó sorban, ebben a filmben látható a „nemzedéki dalnok” Cseh Tamás legkomolyabb filmszerepe, aminek önmagában elégnek kéne lennie ahhoz, hogy gyakrabban találkozzunk a Nyom nélküllel.
A viszonylagos ismeretlenség egyik oka talán éppen az, hogy bár Cseh egyértelműen „önmagát”, pontosabban a vele azonosított, egyszerre vívódó, unatkozó és elégedetlen értelmiségi figurát alakítja (méghozzá jól, széles gesztusok és gúnyos grimaszok helyett puszta jelenlétével és visszafogottsággal hitelesítve a szerepet), a film némileg távol esik a Cseh-Bereményi lemezek világától. Amikor az első percekben felcsendül Dés László – egyébként fülbemászó – zenéje Somló Tamás (!) énekével, már érezhetjük, a rendező nem Antoine és Desiré gengszterré válásáról akart mesélni. Cseh Tamás sem zenészt alakít, igaz, a figurájának lehetnek életrajzi vonatkozásai, és a festőművészi ambícióit előbb kirakatrendezésre, majd összetett bűncselekmények kiagyalására cserélő főszereplő is több a szajréfilmekből ismerős agytrösztnél (az említett életrajzi vonatkozás egyébként éppen a képzőművészetet és az egyes jelenetekben is feltűnő rajzolás jelenti, az énekes-dalszerző ugyanis eredetileg rajztanár volt).
A Nyom nélkül relatív kudarcát nem a társadalmi látlelet és a bűnügyi (al)műfaj(ok) némileg következetlen keverése okozza, sokkal inkább a műfaji film megközelítésével kapcsolatos kisebb problémák. A film képi világa nem különösebben egyedi (főleg ha olyan hasonló jellegű próbálkozásokkal vetjük össze, mint pl. Az áldozat), de Fábry biztos kézzel rendezi a jeleneteket, különös tekintettel a három heistre, Nemes István forgatókönyve azonban túl sokszor teszi próbára a néző türelmét, ahogy fontos, vagy legalábbis érdekes információkról is lemaradunk. A leglátványosabb problémán Váncsa István kortárs kritikája gúnyolódik jóízűt, nagyjából érthetően: bármennyire érdekes is a felvetés, mely szerint a tanácstalan rendőrség mindenféle érdemleges adat és nyom nélkül, kizárólag csodálatos számítógépek segítségével képes leszűkíteni a lehetséges gyanúsítottak számát tízmillióról háromra, ebben a formában nem igazán elfogadható, és a dramaturgiai szükségszerűségen (azaz hogy a mesterbűnöző eleve túl zseniális, miközben valahogy mégiscsak szorulnia kell a nyaka körül a huroknak, különben nincs tétje a történetnek) kívül nem is igazolja sok minden a létét.
Összességében a Nyom nélkül egy szórakoztató, értékes, de nem minden ízében sikeres műfaji filmes kísérlet a nyolcvanas évek Magyarországából- és ról, melyet ráadásul nem is csak Cseh Tamás jelenléte tesz kuriózummá. Ugyan a stáblistán egyértelműen feltűnik a neve, a filmes adatbázisok nem jelölik Bajor Imre korai munkái között ezt a filmet (talán mert viszonylag fiatalon, jellegzetes bajusza nélkül, „komoly” műben és szinkronizálva látható), pedig a szerepe nem is szerény, dramaturgiailag még Eperjes Károlyénál is jelentősebb. Ha a „régi magyar szajréfilm” gondolata és Cseh Tamás jelenléte önmagában nem tenné érdekessé az M3 műsorán nemsokára ismét feltűnő alkotást, Bajor Imre és a napokban szintén elhunyt Gera Zoltán emléke talán – reméljük – már képes lesz felkelteni a nagyközönség megérdemelt figyelmét.
