Novák Erik gengszterfilmje bőven kapott-hideget meleget, de akit nem sodort el az indulat, az anyázás mámora, keményen kritikus szatírát láthatott.
„No-budget!”: akár nyitó kódja is lehetne annak a bátor filmgyártási és forgalmazási kísérletnek, amelybe a magyar Fekete leves című pszichothriller black comedy sodró lendületű és rendkívül szellemes 93 perce felénk dobott a mélysötét, reménytelen, átkriminalizált, de megváltó áldozatra váró Magyarországról. Ahol csak bűnösök vannak, s aki egy kicsit is tisztességes, az nem éli túl a minden generációban és minden rendszerben szüntelen újraképződő etnikai, alvilági, gazdasági és a politikai bűnözők polgárháborúját. Aki az általuk létrehozott zónába beleszorul, annak vége! E gengsztervilágnak megvannak a közlegényei (akik egyetlen vétségükért tarkón lőve terülnek el a kirablott maffiózó oldalszobájában); leitatott, angol diáklányként elrabolt vagy szétdrogozott kurvái; a drog üdvhadseregének minden katonája; skinhedfejű smasszerei; a mindenkit mindenhol levadászó Főnök-Felforgató (Vágvölgyi B. András) és a Szellemi Őstehetség (Máthé Gábor), a végső csúcsragadozó, aki csak ölet, s bár nem tocsog vérfürdőben, a fiát az apja ellen fordítja, s a kockás füzet elvételével egy pillanatra reményt ad az alulra osztottaknak, hogy a rend éber, hogy lehet aludni, mert holnap nem metszik el a torkunkat csak úgy se perc alatt!De közben sehol egy rendőr, sehol egy életéért rettegő szomszéd, sehol egy leleplező gyerekpillantás, egy félelemtől vonyító kutya. A szobák, az utcák a folyosók, az utcák hallgatnak. Halálosan üresek, mint a Necropolisok. Így megeshet az, hogy egy egész hullahegy (a magyar társadalom minden szegmenséből) vár morbid módon arra, hogy habfürdő helyett vidám sósavfürdőt vegyenek a drogparti és a szobai lőgyakorlat után egy ultraszuper, neogazdag kégli plafonig csempézett budoárjában.
Az Őstehetség bábumozgatásával valójában nem zárul le a bűn, inkább újra kezdődik. A bűnt ebben a filmben nem követi a büntetést. Mint ahogy a valós Magyarországon sem, itt sincs következmény. Akik jobb életre vágytak volna egyetlen nagy dobással, azok már mind halottak, elvérzettek vagy el fognak vérezni egy sárga helikopterben, amely a szennyes Budapestről menekíti ki a tudatosan vagy véletlenül életbehagyottakat valamilyen Hawaii-szerű ismeretlen homályba…
Novák Erik gogolian abszurd, swifti módon szatirikus látomása vérrög-valóság: különösen az árnyalt, töredezett argó, szleng mélyrétegei, szellemes horizontjai hozzák a magyar tónust. A hosszú és rövid jelenetek zaklatott ritmusára, három-négy párhuzamra épülő jelenetsorok bár kiszámítottak, de jól eltaláltak. Így együtt, a sajnálatos dramaturgiai hibák ellenére is (a szétnyújtott pókerparti, a drogambulanciáról való szökés lehetetlensége, a fölösleges múltidéző flashbackek, a paparazzós kéttagú naiv stáb elengedése stb.) inkább torokszorítóak, egyáltalán nem elvontak, nem hideg tézisekben gondolkodók. Néha mintha erős ütést kapnánk gyorsan, előkészítés nélkül. Mint ahogy a mai Magyarországon is durván és váratlanul csap ránk az irracionalitás. Csakhogy tudd, hol élsz! A mindenhonnan szóló, mindenhol megbúvó zene nem zavaró, sőt talán egyetlen emberi „hang” ebben a pokoli agymosodában! S mintegy tiltakozásul használja leleplező, igazmondó emberi hang (drogprevenciós foglalkozás, az öngyilkos lány kiáltása) és a csend tartományait is (a szőlőben).
Nagy és kívánkozó ötlet a médiavalóság bűntükröző jelenléte (laptop webkamerával, plazma tévé és kocsimonitor, okostelefon, mini forgatócsoport, nyolcszorosan osztott képmező, a nagylátószögű minikamerák mobil elhelyezése a kocsitérben és azon kívül, sőt a Budapesti mesék sárga villamosát metaforizáló helikopteren stb.), amely szinte az önigazolása ennek a rejtekező, izgalomgerjesztő életnek. Így lesz különös csavar a film frivol befejezése a fikció lezárultával: ugyanaz a két-három kép mindig újabb- és újabb szalagcímeket kap, aszerint, hogy most melyik valóságot akarják elhitetni velünk a média provokatőrei, hatalmi üzenetgyárosai. Novák korábbi filmes és színházi munkáiban is szerette a keveredés édes, örvénylő mámorát: a szürreális-fantasztikus fantasyt (Nyócker, Egill, Herminamező - Szellemjárás) és a hótreál-nyerset (Dadaisták, Csoportterápia, Zuhanórepülés), ilyen-olyan arányokban, de mindig változatosan mixelte.
A hívó baráti szóra összefogó, a forgatáson ingyen dolgozó, de profitban is gondolkodó profi civilek/szakemberek 14 napos forgatása, majd a próbavetítések 23 perces lerövidítése után létrejött egy szituációs rögtönzésen alapuló akció-szatíra. Keserű magyar ízekkel! Felszínén tarantinós, Guy Richie ihlette zsánerjelenetek úsznak (abszurd akció, szökés, gengszter, fekete komédia, drogszekvenciák, gettó- és szociofilm, doku), de mindez nem utánzat, a mélyebb sodrás kirajzolja a film valódi üzenetét: a megváltás nélkül újraképződő bűn lassan mindent átjár, szétmállaszt. Senki sem menekülhet. Csak az marad tiszta, aki halott! A többi néma köd!
Szűk Balázs
Korábban megjelent kritikánk itt olvasható.
