Khaled Youssef, az egyiptomi film fenegyereke a 2! Frankofón Filmnapok vendégeként látogatott Magyarországra. A rendszerkritikus értelmiségi az Arab Tavasz aktív résztvevője és romantikus művész egy személyben, aki a Youssef nevet világhírű mestere, Youssef Chahine tiszteletére vette fel.
Az Ön filmjeire rendkívül kemény, sokszor egyenesen sokkoló hangvétel jellemző. Hogyan fogadja ezt az egyiptomi közönség?
A történeteim főszereplői általában az ország társadalmának perifériáján élő emberek. Az ő életüket próbálom megmutatni a maga teljességében, ehhez pedig értelemszerűen olykor egészen szélsőséges szituációk is hozzátartoznak. Hozzáteszem persze, hogy ha a cselekmény egy nagyvárosi nyomornegyedben vagy éppen Felső-Egyiptom legelmaradottabb vidékén játszódik, annak már pusztán a környezet adottságainál fogva is lehetnek elborzasztó részletei. Amikor az első filmjeimet bemutattam, úgy éreztem, hogy elsősorban ezzel a realizmussal váltok ki igen nagy hatást. A munkáimat azóta széles körben megismerték, számomra mégis mindig a városi középosztály reakciója a legérdekesebb. Őket ugyanis sokszor még komolyan megdöbbenti az, hogy az általam ábrázolt helyek és helyzetek egyáltalán létezhetnek Egyiptomban. Kénytelenek szembesülni valamivel, ami korábban a tudtukon kívül volt, és ez nem mindig kellemes. Úgy gondolom egyébként, hogy az Arab Tavasz megindulásának egyik fő oka szintén ebben keresendő: az információk gyors terjedése, az Internet, a Facebook, könnyen megismerhetővé tett olyan dolgokat, amelyektől korábban mesterségesen vagy spontán teljesen el voltunk szigetelve. Hirtelen képessé váltunk arra, hogy a saját hazánkban zajló eseményekre, vagy éppen Felső-Egyiptomra és a nyomornegyedekre reflektáljunk, én pedig ezt a folyamatot szeretném erősíteni a filmjeimmel. Számomra az jelent igazi eredményt, ha az első sokk után beindul a párbeszéd, akár a gazdasági szférában, akár politikai szinten.
Vajon a hatóságok is ilyen lelkesek?
A filmellenőrzés rendszere nálunk nagyon bonyolultan épül föl. Kicsit abszurdnak tűnik, de olykor éppen ebből a bonyolultságból tudunk előnyt kovácsolni. A forgatókönyveket több lépcsőben kell elfogadtatni, ráadásul nem is egy, hanem mindjárt két minisztériumban. A belügyesek és a védelmi minisztérium párhuzamosan egyszerre nézi át az anyagot, és bármelyik oldal szabadon emelhet kifogást. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legtöbb filmem engedélyeztetéséért hat vagy még annál is több hónapon át küzdöttem. Mivel rendszerint aktuális társadalmi kérdésekről szeretnék forgatni, az én anyagaimmal elég sok probléma van. Büszke vagyok azonban arra, hogy tőlem ennek ellenére még nem vágtak ki soha egyetlen képkockát sem, ezzel pedig talán egyedül állok otthon a szakmában. Ha az ember eléggé elszánt, végül keresztülviheti, amit akar. Higgye el nekem, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen. A hatóságok tudatában vannak annak, hogy mivel mostanában ők maguk is állandóan a szabadságjogokról beszélnek, a durva beavatkozással éppen a botrányt kockáztatnák. Meg kell hagyni viszont, hogy akik kevésbé bátrak, azok filmjein bizony több változtatás esik.
Hogyan látja a forradalmat ebben a pillanatban?
Ez egy hosszú eseménysorozat, egy olyan folyamat, aminek még koránt sincs vége. Nagyon kockázatos lenne, ha most értékelném. Meg kell várnunk, amíg kifutja magát, és akkor is csak hosszú idő múlva lehet majd róla érdemben beszélgetni. A forradalom eszméivel maximálisan tudok azonosulni, ráadásul a tavalyi eseményeknek aktív résztvevője is voltam. De amikor például néhány napja valaki megkérdezte tőlem, hogy ha az azóta Egyiptom vezető politikai erejének számító Muzulmán Testvéreknek lenne egy produkciós cége, készítenék-e filmet a felkérésükre, határozottan nemmel válaszoltam. Nem lennék képes az ő nézőpontjukat közvetíteni, mert az nem egyezik meg a sajátommal, noha a megerősödésük már az általam is nagyra tartott Arab Tavasz következménye.
Milyen munkamódszer szerint dolgozik?
A művészi koncepcióm alapvetően a természetességre épül. A történeteimnek minél természetesebbnek, minél hitelesebbnek kell tűnniük. Hamar rájöttem azonban, hogy ezt csak alapos előkészítéssel és pontosan kidolgozott tervekkel érhetem el. A legtöbb energiát a helyszínek felkutatására fordítom, az eredeti helyek aztán maguk teremtik az eredeti eseményeket. Alapvetően tehát tudatos filmkészítő vagyok, akinek volt olyan szerencséje, hogy a mesterséget a térség legnagyobb rendezőjétől tanulhatta. Húsz évet töltöttem el ugyanis asszisztensként, majd társrendezőként Youssef Chahine mellett, aki nem csak mesterem, de pótapám is volt egyben. Ő látta meg bennem a tehetséget, ő kövezte ki előttem az utat, és fél évszázados pályájának utolsó filmjét is együtt forgattuk. Minden eddigi sikerem és mindaz, amit ezután el fogok érni, neki köszönhető.
Barkóczi Janka
