Filmvilág blog

Tűzvonalban - zárójelentés

Az utolsó évad

2009. június 01. - KáCsé

A legfrissebb hírek szerint a Tűzvonalban harmadik évadának záró epizódjával nem csak a legújabb szezon, de a sorozat története is a végéhez érkezett. Kár érte. Sokkal több ez, mint szomorú hír egy szűk, de annál kitartóbb rajongótábornak. Kórkép, vagy ha úgy tetszik, korkép is a hazai média jelenlegi helyzetéről és működéséről. A kezdetben sokat citált, s akkoriban még leginkább csak sajátos 24 klónként emlegetett televíziós sorozat alkotói ugyanis rövid idő alatt eloszlatták a kételyeket, és a két sorozat közti számos hasonlóság ellenére is fel tudták építeni a széria saját arculatát. Ezzel pedig, bármily meglepő, s árulkodó is ez, máris leköröztek mindenkit, aki csak hasonlóval próbálkozott az elmúlt húsz évben Magyarországon.

Két nagyon fontos dolog derült ki egyértelműen e vállalás nyomán. Kitalálni, majd létrehozni egy olyan televíziós produkciót, amely sajátosan hazai, műfaji panelekből építkezik, és – nézők és kritikusok szerint egyaránt – vállalható, már nálunk sem lehetetlen. Becsomagolni, tálalni, s műsoron tartani viszont annál inkább. Nem tudhatjuk persze biztosan, hogyan folytatódtak volna a Mosoly utcai örs állományának kalandjai, annyi azonban bizonyos, a sorozat nem azért ért véget most, mert ne lenne benne több kraft. Hanem mert kevesen nézték. Ez utóbbiba azonban jócskán belejátszott a célcsoport szempontjából tökéletesen elhibázott sugárzási időpont (péntek este 21:10), a beharangozók mennyisége és időzítése, az ismétlések hiánya, valamint a valamennyi jelentősebb fordulatot jó előre bemutató ajánlók átgondolatlansága is. Ezeket, csakúgy, mint a filmkészítést, a forgatókönyvírást vagy a fényképezést, tanulni kell. Vagy legalább ellesni azoktól, akik már tudják.

Persze félreértés ne essék, a Tűzvonalban három évada közel sem volt hibátlan. Olykor érthetetlen, máskor több esetben is felháborító figyelmetlenségek borzolták a figyelmes és kitartó nézők kedélyeit. Olyan hibák, amelyek egyike egy jelentősebb és fejlettebb médiapiacon már bármikor egy sorozat végét jelenthette volna. Azonban a láthatóan minden cél nélkül bevágott (vagy még inkább „bent hagyott”) jelenetek, a lélegző hullák, a nem létező kijáraton távozó gyilkosok, vagy a kerületi rendőrörs főbejáratán rendszeresen ki-be mászkáló fedett ügynökök ellenére mégis volt valami nehezen megfogható bája e szériának. Valami, ami miatt rá lehetett kattanni. Talán a sokszor tényleg remekbe szabott és kikacsintásoktól sem mentes dialógok, vagy a színészi játék, netán a hazai átlagnál mindenképpen markánsabb karakterábrázolás. Vagy talán csak a Mátyás király téren, Csillagkúton, és Salgótarjánon egyaránt túlmutató dramaturgia. Valami, ami végre kevésbé steril.

Akik végigkövették e három évadot, láthatták, az alkotók folyamatosan próbáltak alkalmazkodni az egyre nyilvánvalóbb nézői elvárásokhoz. Pedig ez nem lehet könnyű egy olyan országban, ahol a befogadói oldal máris jobban ismeri a hasonló szériák működési mechanizmusait és lényegét, mint az évek szorgos munkájával szinte nullára redukált televíziós filmgyártás jeles képviselői. Az első két évad viszonylagos lassúságát már orvosolta a harmadik évad „2 in 1” jellege, amelyben a Különleges Műveleti Csoport (persze szigorúan egymás után, mintha két külön évadról volna szó) már két nagyszabású bűncselekmény felderítésére is vállalkozott. A közrendőrök mindennapi munkájának bemutatása továbbra sem volt kielégítő és elég érdekfeszítő, de ezt többnyire megfelelően ellensúlyozták a fajsúlyosabb – s a dramaturgia szempontjából is kiemelt – ügyek. A külföldi előképek mintájára bevont „népszerű” és aktuális témák (nemzetközi drogkartell, nukleáris fegyverek, szervkereskedelem) mellett jutott idő a „sajátos hazai termékekre” (rózsahegyi dokumentum) is. S a második évad túlzottan intellektuális, operakedvelő és keleti gondolkodóktól idézgető főgonoszaitól eltávolodva az utolsó évadban végre ismét hiteles bűnözök kerültek tűzvonalba.

A legújabb hazai televíziós sorozat még nem tudta maradéktalanul teljesíteni valamennyi vállalását, mégis meglehetősen messzire jutott. Megmutatta, hogy nem csak kellene, de lehet is nézhető televíziós sorozatot gyártani ma Magyarországon. Akár olyan egyenruhás főhősökkel is, akik amúgy már meglehetősen régóta széles körű közutálatnak örvendhetnek ebben az országban. Na meg zsáner-elemekkel, akció-betétekkel, sajátosan hazai humorral, és igazi színészekkel. Olyanokkal, akik végre nem csak főzni, táncolni, korcsolyázni vagy egzotikus szigeten túlélőtúrázni, de játszani is tudnak. Kár érte, s kár értük is. Jó volna, ha a minimálisan elvárható minőség innen indulna, s nem itt ért volna véget.


További olvasnivaló: Orosdy Dániel cikke az első évadról és a bűnügyi sorozatok hazai hagyományáról. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr841156259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

h492019 2009.06.01. 11:38:49

na ha valami, ez mehetne az index-címlapra

grat a cikkhez, szívemből szóltál...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.01. 14:39:18

@h492019: ott van, bár a cikk megállapításainak nagy részét már leírták a comment:com idevágó posztjaiban ill. kommentjeiben.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.01. 14:47:04

Való igaz, az elkaszálás gyanús körülmények között zajlott, az én speciális összeesküvés-elméletem szerint egyszerűen azért, mert kell a pénz az új tévészékház nem-piaci bérleti díjára.

Sokan vágynak arra, hogy valamelyik nagy kertévé vegye át a sorozatot. Nos, szerintem az még nagyobb halál lenne, hiszen ad egy: szép sorban becserélődnének az adott csatornák szerződéses állományban unatkozó celebjei, ad kettő: valamikor egyszer előzne be nézettségben a konkurencia, ott kapásból kasza lenne, ráadásul az évad közepén! Továbbá a színvonalra sincs garancia, látva az eddigi jóban-rosszban barátok közt készülő dilettáns baromságokat.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.01. 14:54:52

A teljes sorozatból másfél percet ha láttam, az is sok(k) volt.
Stohl úr szereplése meg végképp egyértelművé tette, hogy nem nekem való.

droidkiller 2009.06.01. 15:01:29

ha egy sorozatot kevesen néznek, akkor lekerül a műsorról. ilyen egyszerű ez.

Viktus 2009.06.01. 15:33:11

Volt ilyen sorozat? :D

atomantal 2009.06.01. 16:05:24

minden idők egyik legjobb magyar sorozata volt

everest 2009.06.01. 16:10:35

@droidkiller: látom nem sikerül megbirkóznod a poszt értelmezésével.

ha valamit rossz időpontra raknak, és nem promóznak, akkor esni fog a nézettség.

Viktus 2009.06.01. 16:13:23

@atomantal:

Jah ez a Stohl izés rettenet ... :D hagyjuk már sokkal jobb magya sorozatok voltak ennél ... főleg a szociban, amikor nem ilyen nyomi színészekkel dolgoztak. -

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.06.01. 16:39:10

"Jó volna, ha a minimálisan elvárható minőség innen indulna, s nem itt ért volna véget."
Totálisan egyetértek:)

juhaszcs 2009.06.01. 16:53:23

Jaj de hiányzik a Komlós Juci meg a Taki bácsi.:-))

dravidanyuszi 2009.06.01. 18:12:37

@Viktus: nem ismered, de nyilatkozol róla. Én nem lennék büszke magamra a helyedben.

wabel 2009.06.01. 19:03:11

Néha belenéztam... de nézhetetlen volt számonra... 24-ből nyúlt snittek... Stóóóól Buci, alúlmúlhatatkan. Pedig komolyan szeretném azt írni, hogy tényleg jó volt.... de nem volt az!

disfear 2009.06.01. 22:42:21

Hát én anno az elején néztem, és viccesnek találtam amikor a padlás felujitásárol volt szó osztott képernyőben.

Egyébként meg sajnálom, bár nem néztem, de tényleg megmutatja ez az egész hogy hol tart a magyar média, és az belül is a közszolgálatiságnak hivott csináljukafesztivált-tv.
Irgum-burgum.
Egyébként valami Nip/Tuck vagy 6feetunder stilusu sorozat kellene a magyar valoságról. Persze ha egy sima akciókrimi sorozatot is elkaszálnak...

mizrolist 2009.06.02. 21:37:41

@wabel: ahhoz képest, amit magyar tv-sorozat címen próbáltak eladni nekünk az utóbbi 15 évben, klasszisokkal jobb volt; sőt, szerintem az import sorozatoknak egy jelentős részét is simán verte.
Én sem szeretem Stohlt, de Bordásként teljesen hiteles és jó volt.
süti beállítások módosítása