Filmvilág blog

A csodálatos Kim Sisters

Előzetes

2012. augusztus 22. - filmvilág

kim sisters.jpgAz Ed Sullivan Show házigazdája 1958-ban levelet kapott Szöulból, amelyben 30 amerikai katona arra kérte, hogy szerepeltesse a tévéműsorában azt a három fiatal, koreai lányt, akik énekükkel szórakoztatták az amerikai hadsereg katonáit. A koreai háború poklát megtapasztaló Sook-ja, Ai-ja és Mia Kim alig néhány évvel korábban még egy tábla csokoládéért énekelt Szöulban az amerikai katonáknak, az 1960-as években viszont már – köszönhetően az Ed Sullivan Show-ban szerzett ismertségüknek – headlinerként heti 13 000 dollárért tették ugyanezt Las Vegasban. A több mint húsz hangszeren játszó Kim Sisters lett az első ázsiai zenekar, amely befutott az Egyesült Államokban: végigturnézták az országot, cikkezett róluk a Newsweek és a Life magazin és olyan tévéműsorokban szerepeltek, mint a The Hollywood Palace, a Dean Martin Show és az Ed Sullivan Show (utóbbiban több mint húsz alkalommal).

Az együttes egyik tagja, Mia Kim 2006 óta Budapesten él magyar zenész férjével, Tommy Viggel, aki annak idején olyan előadókkal lépett színpadra mint Frank Sinatra, Sammy Davis Jr., Miles Davis és Diana Ross. Teszár Dávid Korea-szakértő, a Filmvilág rendszeres szerzője többször is meginterjúvolta Mia Kimet (először a The Korea Times majd a Quart számára), jelenleg pedig dokumentumfilmet forgat a Kim Sisters történetéről. A film várhatóan 2014-ben kerülhet a közönség elé, addig még egy szöuli és Las Vegas-i forgatás is vár a stábra. A trailer azonban már el is készült, a tovább után tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr404726337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása