Kszenyija Szimonova egy 24 éves ukrán homokanimátor, aki a Got Talent műsor (egy Ki Mit Tud jellegű televíziós vetélkedő) ukrán verzióját nyerte meg idén az alábbi produkcióval.

Traffic - amerikai, 2000. Rendezte: Steven Soderbergh. 147 perc.
Vetítik: Film+2 - 22:45

Steven Soderbergh napjaink Hollywoodjának talán egyetlen értelmiségije, mindenesetre egyik legintelligensebb alkotója, akinek általában sikerül kiverekednie, hogy filmjeiben a történetet leginkább szolgáló képi világgal kísérletezhessen, és aki csak akkor dolgozik a maga vagy mások által leamortizált ötletekkel, ha megkötik a kezét. Bár érték már kudarcok (Pusztító szenvedélyek) és haknizott is (Erin Brockovich; Tripla vagy semmi), legjobb munkái – a Szex, hazugság, videó, a Mint a kámfor vagy az Amerikai vérbosszú – azt bizonyítják, hogy képes rendre megújulni, és többé-kevésbé sikerül megvalósítania elképzeléseit.

A Traffic Soderbergh eddig vizuális kísérleteinek csúcspontját jelenti. A film három szálon futó cselekménye az amerikai drogháborúba kalauzol. A meseszövés bravúrjai – melyek nyomán a lehető legtermészetesebb módon zárulnak egymásra a különböző történetrétegek – oly erőteljes kiállítású epizódokkal párosulnak, hogy a képi világ a dramaturgia egyik pillérévé lesz, és a helyszínek „főszereplőkké” lépnek elő. A tavalyi rendezői Oscar persze nem csupán a pazar képkezelés miatt tűnik megszolgáltnak, hiszen nem hiányzik a filmből egyfajta népnevelői póz, illetve a narráció néhány kevéssé motivált megoldása – különösen a happy endbe taszajtott zárlat – is azt jelzi, hogy Soderbergh főszerepre készült a díjkiosztón. Ahogy halad előre a történet, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy a direktor a vizualitás feletti teljes kontroll megszerzéséért cserébe a cselekményvezetés részbeni ellenőrzésének jogát átadta producereinek: a végig kézikamerával operáló és dokumentarista „ellesettséget” imitáló anyagmegmunkálás, valamint az elbeszélt eseményekkel szembeni hűvös távolságtartás attitűdje ekképpen sajátos feszültségbe kerül a film utolsó harmadában előretolakodó moralizáló gesztusokkal, és ez – a mű erényeinek elismerése mellett is – némi csalódást kelt.

Pápai Zsolt

Ezennel új rovat indul a blogon: minden héten kiválasztok egy olyan videoklippet, amit egy (el)ismert filmes készített. Nem a műfajban dolgozó híresebb auteur-öket akarom felsorolni - nem lesz Fincher, Cunningham, sőt, McG sem -, hanem olyan klippeket akarok bemutatni, amiket egy abszolút játékfilmes rendező készített hobbiból, megrendelésre vagy akár kihívásként. Már elkészült egy masszív lista a jelöltekről, de minden javaslatot szívesen várok komment formában.

A rovat első szereplője Rian Johnson klipje, amit az amerikai Mountain Goatsnak készített. A Mountain Goats agya, John Darnielle, egy igazi grafomán, aki a dalszerzéshez hasonlóan áll hozzá, mintha novellákat írna: szövegeinek elsődleges szerepe a történetmesélés, a főleg akusztikus gitárral működő projekt zeneileg csak az utóbbi években kiadott albumokra (Get Lonely - 2006, Heretic Pride - 2008) teljesedett ki.

Rian Johnson neve Magyarországon csak az amerikai indie-filmek rajongóinak lehet ismerős. Ő készítette a 2005-ös Bricket, ami könnyen beférhetett volna a mozikból kimaradt filmek listájára: egy gimnáziumban játszódó neo-noir, ami nem kacsintgat és utalgat, hanem fapofával és teljes komolysággal hozza a noirok eszköztárát, legyenek azok magánnyomozók vagy femme fatale-ok - persze mindezt középiskolás környezetre alkalmazva. Johnson második filmje, a Brothers Bloom valószínűleg a következő hasonló listánkra fog felkerülni, a beszámolók szerint a megannyi híres rendező és film előtt fejet hajtó alkotás magyarországi premierjéről nincsen hír.

Johnson a Brick kisköltségvetését nagyon érzékletes vizualitással dúsította, a Woke Up New klipjéhez pedig egészen elvadult ötletet használt fel: a képernyőkön és televíziókon váltakozó képeket a szóbeszéd szerint összesen két vágással rögzítette. Mintha Jancsó nyolcvanas évekbeli videókísérleteit látnánk, az MTV-re fazonírozva. Míg egy átlagos kliprendező egyszerűen mozgóképre adaptálta volna Darnielle szavait, Johnson erőszakosan ráirányítja a figyelmet, és így válik tökéletes kiegészítőjévé.

A klip jobb minőségben letölthető Johnson hivatalos honlapjáról.

Paranoid Park - amerikai-francia, 2007.  rendező: Gus Van Sant. 85 perc
Vetítik: Duna TV - 23:50

Gus Van Sant legújabb filmje hamisítatlan érzelmi portré, a Paranoid Park az „elveszett fiúk” Bűn és bűnhődése.

Skateboarding is not a crime, azaz: gördeszkázni nem bűn – állítja a sport és szubkultúra egyik (életfilozófiai) jelszava. Blake Nelson regényében, a Paranoid Parkban mégis egy gördeszkából lesz gyilkos szerszám, egy ártatlannak induló deszkás kalandból lesz véres haláleset. A hányatott sorsú fiatalok életét gyakran megidéző Gus Van Sant nem véletlenül nyúlt Nelson írásához. Hiszen mi fejezhetné ki jobban az amerikai tinédzserek, az eltaszított generáció mindennapjait, mint a gördeszkázás. Több mint 50 éves múltja alatt a sport nem pusztán az elsőszámú szabadtéri elfoglaltsággá vált az amerikai tizenévesek körében – egy felmérés szerint az Egyesült Államokban minden tizedik fiatal aktívan nyüstöli a négy kerékre rögzített falapot – de mint minden valamire való amerikai sporthoz, a deszkázáshoz is hamar életfilozófia, a fiatalok szabadságeszménye társult. Talán az sem véletlen, hogy a kamaszlét sötét oldalának bemutatására szinte teljes életművét áldozó Larry Clark legtöbb munkájában is feltűnik a skating-szcéna.

A filmnapló, akárcsak az olvasónapló, hasznos találmány, főleg egy rutinos filmfanatikus számára. Előnyei számosak, az év végi „best of” vagy „worst of” listák készítésekor is jól jön, de évek távlatából sem érdektelen rákeresni egy-egy címre, hogy lássuk, annak idején hogyan értékeltük a filmet. A Filmvilág blog szerzői közül többen is vezettek / vezetnek ilyen naplót, a továbbiakban viszont ezt nyilvánosan fogjuk tenni, azaz az oldalsávban olvasóink is követhetik, hogy mely filmeket láttuk legutóbb, illetőleg hogyan tetszettek. (Az ötlet eredeti formájában a Geekztől származik, mi viszont nem külön-külön, hanem közös twitter feedben naplózzuk a filmes élményeinket.)
 

A Taxidermiához készült amerikai előzetes igazán profi munka, más kérdés, hogy épp annyira félrevezető, mint az amerikai trailerek általában.

Gangster No. 1 - brit, 2000. rendezte: Paul McGuigan. 103 perc
Vetítik: RTL Klub - 23:20

Az elmúlt másfél évtizedben a brit gengszterfilm hirtelen támadt neoreneszánsza izgalmas művek sorát hajtotta be a szerencsésebb országokban a mozikba: az egekig magasztalt Guy Ritchie munkái mellett a Fast Food, a Circus, a Kiss Kiss Bang Bang, a Sexy Beast mind-mind figyelemre méltó darab.

Valamennyi közül a 2000-ben készült, nálunk csak videón terített Gengszterek gengsztere az egyik legsikeresebb. A film a hatvanas évek végén játszódó, kacifántosan alakuló karriertörténet a főnöke hatalmára éhes, ambiciózus és leleményes, eszközeiben nem válogatós maffiózójelöltről. A most debütáló Paul McGuigan klasszikusokon iskolázott rendező, aki úgy forgatta minden ízében modern művét, hogy közben nem ült fel a legújabb trendeknek. A direktor a nagy múltú brit gengszterfilm hagyományából két kulcsműre támaszkodik: Mike Hodges Get Carterével az önnön korlátoltságukba szédült hősök galériája, Peter Medak Kray fivérekével pedig a precíz és aprólékosan rekonstruált miliőrajz rokonítja opusát. McGuigan fél szemmel persze az amerikai mozira is figyel, azonban – ellentétben annyi kortársával – az ottani minták közül nem Tarantino, inkább John Boorman és Brian DePalma klasszikusai ihletik meg: A játéknak vége és A sebhelyesarcú néhány motívuma és történetépítkezésének fordulatai félreérthetetlenül jelen vannak a Gengszterek gengszterében.

A vizuális csemegékkel (nagylátószög, többszörösen osztott vászon, többszörös expozíció stb.) megtalpalt film igazi erénye, hogy a trükkök nem telepszenek rá az építményre, a rendező kizárólag akkor él a finom formalista megoldásokkal, amikor a struktúrát nem sérti velük. A Gengszterek gengsztere így nem szimpla formamutatvány, sokkal több annál: alapvetően színészközpontú munka, melyben a parádés alakításoknak jut a főszerep. A mozi talán egyetlen hibája csöppet elnagyolt, a második felében felhíguló szerkezete. McGuigan meséje a bűnről azonban e hibáival együtt is az év egyik meglepetésfilmje lehet nálunk. A Gengszterek gengsztere aprócska gyöngyszem, de valódi.

Pápai Zsolt