HÉTFŐ

Holdfényév
Romantikus dráma Dustin Hoffmannal, Jake Gyllenhaallal és Susan Sarandonnal.
Vetítik: Duna - 20:30

A tíz csapás
Stephen Hopkins (Ragadozó 2, Az ítélet éjszakája, Ragadozók, Meggyanúsítva) vallási témájú horrorja Hilary Swank, David Morrissey és AnnaSophia Robb főszereplésével.
Vetítik: Cool - 21:25

Semmittevők
Charles Chaplin börleszkje.
Vetítik: m1 - 01:45

Múlt héten került a mozikba a megtörtént eseményeken alapuló I Love You Phillip Morris, amelyben Jim Carrey és Ewan McGregor egy meleg szerelmespárt alakít. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy Piszkos12 rovatunkban összeszedjünk egy tucatot azokból a filmekből, amelyekben, így vagy úgy, de megjelenik a homoszexualitás témája. Mivel az I Love You Phillip Morris-ban egyenlő arányban keverednek a drámai és vígjátéki elemek, igyekeztünk mindkét műfajból válogatni. A lista ennek ellenére is meglehetősen eklektikusra és önkényesre sikeredett, a hiányolt címeket a kommenteknél lehet reklamálni.

1. Van, aki forrón szereti (Billy Wilder, 1959)

Eleinte nem tűnt különösebben izgalmasnak David Fincher új projektje: hogyan lehet egy közösségi hálózat születéséről a nagyközönség számára is érdekes filmet forgatni? Utólag aztán kiderült, hogy korántsem egy Facebook imázsfilm készülődik, a történet alapjául ugyanis az a dokuregény (Ben Mezrich: The Accidental Billionaires - A Tale of Sex, Money, Genius and Betrayal) szolgál, amelyben nem csak pozitív kontextusban esik szó a világ első számú közösségi oldalának alapítójáról, az egyetemistából milliárdossá váló, még mindig csak 26 éves Mark Zuckerbergről. A forgatókönyvet ráadásul az az Aaron Sorkin írta, akit többek közt Az elnök emberei és A színfalak mögött kreátoraként ismerhetünk.

Alejandro González Iñárritu legújabb melodrámáját már bemutatták Cannes-ban, de a nemzetközi előzetes csak most debütált. A főszereplő Javier Bardem, aki egy Barcelonában élő, illegális bevándorlókkal üzletelő férfit alakít. Többszörösen is sújtja a sors: felesége bipoláris zavarban szenved, ezért egyedül kell a gyerekeit nevelnie, ráadásul prosztatarákot diagnosztizálnak nála. Ez az első film, amelyet Iñárritu állandó forgatókönyvíró-társa, Guillermo Arriaga nélkül készített el. A cannes-i kritikusok nem aléltak el tőle, Bardem alakításától annál inkább. A forgalmazók mindenesetre nem ölik egymást a bemutató jogaiért, amerikai (pláne magyar) premierről még nincs semmilyen hír.

A Dialëktus Fesztivál egy hete alatt párszáz forintért lehetett világot látni, és találkozni rodeóbajnok gaucsókkal, pigmeusokkal és szociálisan érzékeny szuperhősökkel.

Financiális nehézségek miatt idén kora tavasz helyett júniusban rendezték meg a 6. Dialëktus Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. Talán a nyári szünet, vagy a zöld gyep rangadói vonták el a figyelmet a fehér vászonról, mindenesetre nemcsak az időjárás, hanem az érdeklődés is jóval enyhébb volt a megszokottnál. A záróünnepségen elégedett tapssal jutalmazott ezer feletti nézőszám valóban szépen cseng, ám aki ellátogatott a vetítésekre, tudhatja, hogy finoman szólva sem kellett tülekedni az üres helyekért.
Megközelítések, témák, kivitelezési módok sokszínűsége mellett helyenként a színvonal terén is akadt némi nem kívánt változatosság. A választott témát néhol kicsit sántikálva, megbicsakló léptekkel, túl komótosan, vagy éppen felesleges kerülőkkel járták körül az alkotók. Ám kevés kivétellel minden filmben ott rejlett valami olyan érték (érdekfeszítő téma, szokatlan megközelítés, szerethető karakterek, vagy az irántuk való lelkesedés), ami feledtette velünk az apróbb „félrelépéseket”.

Láthattuk a való világ utó- (Detroitban termett) és disztópiáit (Üdvözöljük Észak-Koreában!), lakberendezési ismeretterjesztőnek álcázott szociofilmet (Lekerekítés), és embereket, akik ahelyett, hogy ujjal mutogatnának saját kilátástalan helyzetükre, inkább élhetővé teszik azt, festészettel és diplomával (Hatszáz év után az első), zenével (Szevdah), vagy művészi szintű disznóvágással (Malaccal teljes). A mustra egy hete alatt párszáz forintért lehetett világot látni, és találkozni rodeóbajnok gaucsókkal (Gaucsók - aki nem száll fel, nem eshet le), identitásukért és életterükért küzdő pigmeusokkal (Bagyéli pigmeusok a világ peremén), telefonon elefántot rendelő hindi-német vallási vezetővel (Újjászületés Vesztfáliában), vagy közérteket fosztogató, szociálisan érzékeny szuperhősökkel (Szuperhősök). A fesztivál programjában nagy hangsúlyt kaptak a nők, akik a kormány mögött (Afgán nők a kormány mögött) vagy mikrofon előtt (Dzsungelrádió), egyedül egy kamerával (A Hold tebenned), vagy csapatban, egy hadosztálynyi plüssmacival (Bevállalós nénikék) küzdenek az elnyomás ellen.

KÉJJEL-NAPPAL – Romantikus akció-kémfilm Tom Cruise és Cameron Diaz főszereplésével. James Mangold rendező fajsúlyosabb filmek után (Copland, A nyughatatlan, Börtönvonat Yumába) rándult ki a nyári limonádé műfajába. [előzetes]

A hét bemutatója: SZELLEMÍRÓ

A svájci háziőrizetből a napokban szabadult Roman Polanski filmjéről, a felmelegített botránynak hála, valószínűleg már az is hallott, akinek a Rosemary gyermeke, a Kínai negyed vagy a Zongorista címek nem mondanak semmit. Őrizetbe vétele miatt az utolsó simításokat már távmunkában végezte el, de ez nem látszik meg a filmen, amelyben Robert Harris The Ghost címmel kiadott regényét adaptálta. A történet főhőse egy néger, azaz közéleti szereplők vagy sztárok megbízásából, az ő nevükben publikáló szellemíró (Ewan McGregor), akinek az angol ex-miniszterelnök (Pierce Brosnan) emlékiratait kell át fésülnie, miután elődjét, az előző szellemírót holtan találják. [magyar feliratos előzetes]

Gyorsabban cicamica, ölj, ölj! (Faster, Pussycat! Kill! Kill!) – amerikai, 1965. Rendezte és vágta: Russ Meyer. Írta: Russ Meyer és Jack Moran. Kép: Walter Schenk. Szereplők: Tura Satana (Varla), Haji (Rosie), Lori Williams (Billie). 83 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

Russ Meyer nevét az amerikai szexploitation megteremtőjeként ismerhetik a beavatottak, az általa forgatott Az erkölcstelen Mr. Teas (1959) volt az első olyan játékfilm, amely bevallottan a (nagy)közönség szexuális felajzását tekintette céljának. A következő két évtizedben ugyanezen recept alapján készítette filmjeit, és bár idővel a történetek komplexebbé és erőszakosabbá váltak, egy valami nem változott: meztelenkedő, dús keblű nők nélkül nincs Meyer-mozi. A thriller-elemekkel és noiros hangulatokkal átitatott Gyorsabban cicamica, ölj, ölj! (1965) mégis kilóg a vidám nudi-cutie-k közül, különleges testi adottságokkal felvértezett alfa-nőstények ugyan vannak benne (rögtön három is), de a ruhát végig magukon tartják. Talán éppen ezért nem lett belőle nagy siker a mozikban, kultuszfilmmé csak később vált.