Filmvilág blog

Jafar Panahi búcsúlevele

Pályán kívül

2011. február 20. - Baski Sándor

A tegnap véget ért Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjátadóján egy üres széket állítottak a színpadra, tiltakozásképpen az ellen, hogy a zsűri tagjai közé meghívott Jafar Panahi nem lehetett jelen. A rendezőt az iráni rezsim idén januárban 6 év börtönre és 20 év alkotástól való eltiltásra ítélte rendszerellenes tevékenység vádjával. Panahi nyílt levele, húsz éves szilenciuma előtti utolsó üzenete, a tovább után olvasható, magyarul.

Tovább

A vadnyugat hercege - bővített változat

Alamo és a Pokol tornácán

A februári Filmvilágban megjelent John Wayne portréból, annak terjedelmi korlátai miatt, több olyan film részletes taglalása is kimaradt, amelyek egyébként megérdemlik, hogy szó essen róluk. Ezt pótoljuk most három részre bontva.

John Wayne Alamo védőinek önfeláldozó harcában találta meg azt a történetet amelynek megfilmesítésével leginkább ki tudta fejezni elkötelezettségét a szabadság eszménye iránt. Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy minden ember számára kell hogy legyen valami, amiért hajlandó az életét áldozni; az Alamo védőinek ez a szabadság volt.

Tovább

Van mit nézni: mozikban A félszemű, Fekete hattyú

Premierek a héten

GAGYI MAMI – MINT KÉT TOJÁS – Martin Lawrence harmadszorra is nagymamának öltözve ripacskodik. Dőlünk a röhögéstől. [előzetes]

A NEGYEDIK – D.J. Caruso (Életeken át, Disturbia) Michael Bay produceri felügylete (!) alatt adaptálta James Frey ifjúsági sci-fi regényét, amelyből, ha sikeres lesz, további 5 folytatás is várható. A főhős egy idegen bolygóról idepottyant tinédzser, aki városról városra menekül ellenségei elől, akik három társát már megölték. [előzetes]

VISSZATÉRÉS – RETRACE – Elek Judit új filmjében egy holokauszt-túlélő svéd emigráns (Kathleen Gati) visszatér egy látogatás erejéig Erdélybe, gyerekkora színhelyére, ahol első kézből szembesülhet Ceausescu diktatúrájával.

A Filmvilág kritikusa szerint: A mázsás példázathoz meglepően konzervatív feldolgozás  társul, mintha nemcsak a történet játszódna 1980-ban, hanem maga a film is akkor készült volna. (Gorácz Anikó kritikája a márciusi Filmvilágban lesz olvasható.)

MÉDIAORSZÁG – A TV HATALMA – A magyar forgalmazó kiváló érzékkel időzítette ennek a 2009-es dokumentumfilmnek a bemutatóját a médiatörvény körüli felzúduláshoz. Erik Gandini az olasz médiaviszonyokat veszi górcső alá, azt próbálja bemutatni, hogy a (Berlusconi közvetett vagy közvetlen irányítása alá tartozó) szexista olasz tévéadók hogyan határozzák meg az olasz társadalom életét. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Médiaország nem oknyomozó riport, hanem videóesszé, amely –hasonlóan a brit Adam Curtis filmjeihez – egyetlen teória meggyőző kibontására vállalkozik. (Baski Sándor kritikája a márciusi Filmvilágban lesz olvasható.)

A FA – Charlotte Gainsbourg az Antikrisztus után ismét egy gyászoló nőt alakít, ezúttal Julie Bertucelli (Mióta Otár elment) ausztrál-francia koprodukcióban forgatott filmjében. Karakterének, Dawnnak férje tragikus halála után négy gyereket kell egyedül nevelnie. Kislánya úgy hiszi, hogy apja lelke beköltözött a farmjuk udvarán álló óriási fába. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A fa elvontabb, spirituálisabb meséje talán kevesebbekhez szól, mint a Mióta Otár elment visszafogott, finom szövésű realista története, de erős rendezői kvalitásokat mutat. (Forgács Nóra Kinga kritikája a márciusi Filmvilágban lesz olvasható.)

A FÉLSZEMŰ – A Coen testvérek megszokott precizitásukkal ezúttal a western műfaját keltették életre, a megszokottnál kevesebb coenes motívummal. Ugyanazt a Charles Portis regényt adaptálták, amelyből 1969-ben már készült egy film (A félszemű seriff) John Wayne főszereplésével, amiért a Herceg az Oscar-díjat is elnyerte. Reuben Cogburn békebírót ezúttal Jeff Bridges alakítja, vele szeretné elfogatni apja gyilkosát (Josh Brolin) egy 14 éves farmerlány (Hailee Steinfeld). A film összesen 10 Oscar-jelölést kapott. (A John Wayne-féle változatról, illetve a könyvről a februári Filmvilágban olvasható egy összeállítás.) [előzetes]

Tovább

A király, a futballmenedzser, meg a negatív tér

Eddig nagyjából 100 díjat, illetve jelölést (közte 12 Oscar-nominációt) gyűjtött be A király beszéde. A film sikere [kritika] sokféleképpen magyarázható, például a kulturális kontextusokból kiindulva, a legizgalmasabb kérdés talán mégis az, hogyan lehet a nézői érdeklődést fenntartani egy olyan történettel, amelynek csúcspontját egy rádióban felolvasott beszéd jelenti. A kiváló színészi játéknak természetesen nagy szerepe van ebben, de Tom Hooper rendező nem bízott mindent Colin Firth és Geoffrey Rush játékára. Klasszikus, mégis szokatlan eszközökhöz nyúlt.

A kortárs közönségfilmek többségében a képek pusztán arra szolgálnak, hogy elmeséljék a történetet, lehetőleg minél kevesebb vizuális flik-flak bevetésével, a megszokott vágás-ellenvágás módszerrel. Illusztrációként akadhat ugyan egy-egy beszédesebb beállítás, de kevés rendező meri és tudja kreatívan használni a képkivágatokat - úgy hogy segítségükkel plusz jelentéssel gazdagodjon az adott jelenet.

királybe.JPG

Tovább

Magyarok a Berlinálén

Néznivaló

Jelenleg is tart a Berlinale, ahol a magyar színeket Tarr Béla (A torinói ló) mellett Kárpáti György Mór rövidfilmje (Erdő) is képviseli.  A Daazo rövidfilmes portál ennek az apropóján összegyűjtötte és elérhetővé tette azokat a magyar rövidfilmeket, amelyek az elmúlt évtizedekben megjárták a Berlini Filmfesztivált. Ilyen M. Tóth Géza egyik korai munkája (Ikarosz), Kárpáti György Mór előző filmje (Éjfél), illetve Czakó Ferenc, Nyitrai Márton, Varga Csaba és Sántha László alkotásai.  Az Éjfél a tovább után is megtekinthető, a többi film itt.

 

Tovább

Heti tévéajánló

Verhoeventől Verhoevenig

HÉTFŐ

Szerelemben, háborúban

Richard Attenborough sokadik életrajzi filmjének középpontjában "Ernie" Hemingway (Chris O'Donnell) és Agnes von Kurowsky (Sandra Bullock) szerelme áll, amely többek között a Nobel-díjas író Búcsú a fegyverektől című regényét is ihlette.
Vetítik: Viasat3 - 10:55

Tiszta égbolt

Grigorij Csuhraj (Ballada a katonáról) díjnyertes háborús filmje.
Vetítik: Duna II. Autonómia - 20:55

Kill Bill 2.

Quentin Tarantino remekének második fele. (Vágvölgyi B. András spoileres cikke)
Vetítik: Cool - 21:20

Bolondos vakáció

Makk Károly magyar-román koprodukcióban készült vígjátéka.
Vetítik: m1 - 21:40

Kythéra

Mészáros Péter filmszemlén elismert műve.
Vetítik: Duna II. Autonómia - 03:15

Tovább

Sorskönyv

Szekeres Csaba: Örvény

ÖRVÉNY – magyar, 2010. Rendezte: Szekeres Csaba. Kép: Szekeres Csaba. Vágó: Kiss Sándor. Hang: Zalányi László, Kiss Sándor. Producer: Sándor Pál. Gyártó és forgalmazó: Hunnia Filmstúdió. 75 perc.
Vetítik: Művész, Uránia


Szekeres Csaba kamerája a nyomor legmélyéről küld képeket: a bihari Told a legszegényebb magyar falvak egyike.

Nem könnyű a mélyszegénységről filmet készíteni, mert a téma olykor maga alá temeti a mozgóképet. Bármennyire is igyekszik a rendező távolságtartó lenni és „csak” megmutatni, óhatatlanul bevonódik érzelmileg, és ha ezzel az érintettséggel nem tud mit kezdeni, a legnemesebb szándék ellenére félrecsúszik a film. Szekeres Csaba meg sem próbált kívülálló maradni, a forgatás idejére a terepre költözött, hogy minél alaposabban megismerhesse az egyik legszegényebb magyar település, Told lakóit. Filmjében sorjáznak a nehezebbnél nehezebb sorsok; a nincstelenség, a nyomor a faluszéli cigánysoron élőket sújtja leginkább. Az Örvényben megismert három család a közös problémákon túl egyéni gondokkal is küzd. Az elbeszélést keretező történetben a tizenegyből hat kiskorú gyerekét egyedül nevelő Mária legnagyobb otthonélő lányát próbálja visszatartani az állandó iskolakerüléstől és csavargástól, amivel a kistinédzser Lulu azt kockáztatja, hogy testvéreivel együtt elveszik anyjától, és állami gondozásba kerül. A másik családban a szegénység mellett a rákos gyerek rendszeres kórházi gyógykezelésének nehézségével, míg a harmadikban az ötévesen sem beszélő kisfiú értelmi visszamaradottságával kell szembenézniük az iskolázatlan, munkanélküli szülőknek.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil