"Dolgoztam egyszer valakivel, aki nagy sztár volt, mégsem idegesített senkit semmiféle allűrrel. Nagyon kedves, intelligens ember volt, kitűnő kolléga és művész. Úgy hívták: Jack Lemmon.” A nem mindennapi dicséret a kiváló olasz színésztől, Marcello Mastroiannitól származik. Mindössze egy alkalommal, 1985-ben, a Makaróni című filmben játszott együtt Lemmonnal, a közös munka után mégis, már-már közeli barátként váltak el egymástól. „Ő valahová Charlie Chaplin és Cary Grant közé sorolható…” – lelkesedett érte Billy Wilder, legnagyobb sikereinek rendezője is.
Az amerikai mozi cseppet sem sztárkülsejű, felejthetetlen művésze elsősorban komikusként lopta be magát rajongói szívébe. Már első filmjében ő volt a szolid, átlagos amerikai kisember, aki mindig komoly és szeretetre méltó, feltétel nélkül jószívű, csak kissé naiv és ügyetlen. Lemmon ebből a különös lelki egyvelegből alakította ki a testhezálló „antihős” típusát, amely az évek során valósággal védjegyévé vált.
A 89 éve, 1925. február 8-án született Jack már gyermekkorában eldöntötte, hogy ő bizony csakis színész lesz. Mint egész élete során mindenben, ebben is nagyszerű segítőtársra talált imádott édesapjában. „Szeretni kell, amit az ember csinál…- tanácsolta fiának.- Ez a legfontosabb… Akármit is dolgozol, a lényeg, hogy szereted-e, vagy sem. Mert ha szereted, akkor a tőled telhető legjobban fogod csinálni. Mindenkinek így kellene…”
A „kivándorló” magyarok életét dokumentáló 
A Metacritic.com, ahogy minden évben, úgy tavaly is készített egy 