Filmvilág blog

Dokumentmfilm a Charlie Hebdo-ügyről

2015. január 22. - filmvilág

csarli.jpgValószínűleg nem kell majd sokat várni arra, hogy a 9/11-es filmek mintájára a Charlie Hebdo szerkesztőségének lemészárlását és a(z európai) terrorizmus új formáit is feldolgozza a mozi. A francia szatirikus lap legnagyobb botrányáról azonban már készült egészestés dokumentumfilm, még 2008-ban. Mint ismeretes, a Hebdo újraközölte a Mohamedről készített dán karikatúrákat, mire a Párizsi nagymecset imámja beperelte Philippe Val főszerkesztőt vallási csoport elleni gyűlöletkeltés vádjával.

A Nem könnyű, ha hülyék szeretik az embert bemutatja a bírósági tárgyalás fontosabb mozzanatait, és közben az ügy összes szereplőjét megszólaltatja, beleértve az ügyvédeket és az ügyészeket is, de még Francois Hollande és Nicolas Sarkozy is véleményt mond. A film, mint a francia társadalom hagyományait és belső feszültségeit bemutató kordokumentum, önmagában is érdekes, hátborzongatóvá azok a pillanatok teszik, amelyekben a lap most meggyilkolt munkatársai – Charb, Cabu, Honoré, Tignous, Wolinski – az életveszély vállalásáról beszélnek.

A filmet az 5. My French Film Festival keretében az UniFrance február 16-ig elérhetővé tette a honlapján, ingyenesen, angol felirattal. Ajánljuk mindenkinek, akit a Charlie Hebdo-ügy a felszínes bulvárdiskurzusoknál egy kicsit jobban érdekel, és szeretné megérteni a francia kultúrának ezt a sajátos kinövését.

Tévéajánló - Csütörtök (01.22.)

A boldogság sosem jár egyedül
Elismert francia romantikus vígjáték. Főszereplők: Sophie Marceau, Gad Elmaleh.
Vetítik: m1 - 20:30

Szextúra
Tinivígjáték többek között James Marsdennel és Seth Greennel.
Vetítik: Story4 - 21:30

Családi karácsony
Vígjáték Loretta Devine , Delroy Lindo és Idris Elba főszereplésével.
Vetítik: TV2 - 02:45

A jó szemét - Zombeavers

zombeaver1.jpg

Hollywood súlyos összegeket költ reklámra, szakemberek százai tervezik a promóciós anyagokat, gondosan szivárogtatnak és a megfelelő helyeken posztolnak. A nagy stúdiók marketingesei néha vért izzadva próbálják felpiszkálni a közönség érdeklődését, a vírusként terjedő hype kirobbantásának tuti módszere manapság a reklámszakma Szent Grálja. Az Álomgyár árnyékában egyes rendezők még attól sem riadnak vissza, hogy egyenesen artpornóként próbálják eladni a portékájukat, de a legjobb eredmények még mindig a klasszikus exploitation-módszerek mai megfelelőivel érhetők el. A Zombeavers tökéletes címével és elmebeteg koncepciójával simán elérte azt, amire a nagyok dollármilliókat áldoznak. A pimasz B-kategóriás produkció előzetese valóságos szenzáció volt a videómegosztókon, de ami igazán szimpatikussá teszi a művet, hogy némi meglepetésre az elkészült film sem okoz csalódást. A zombihódos mókázás maximálisan teljesíti, amit a szaftos alapötlet és a vérbő beharangozó ígér.

Tovább

Érezni a hentes szagát - Gaspar Noé: Egy mindenki ellen

stand_alone1.jpg

Paul Schrader, a kultikus Macskaemberek rendezője, valamint a Taxisofőr írója jó pár évvel ezelőtt együtt ebédelt Gaspar Noéval, ahol Noé felvázolta neki első filmjének tervét. Ahogy Schrader meséli, a film váza tele volt „erőszakkal, pornográfiával, és minden hasonlóval”. Minderre ugyan elismerően bólintott, majd azt mondta Noénak, hogy szerinte ma már semmilyen közönség sem sokkolható. Noé 1998-as első egészestés alkotása mégis a kilencvenes évek egyik legmegrázóbb filmjévé vált, mely mai szemmel nézve sem veszített erejéből.

Mint mindegyik Noé által jegyzett film, az Egy mindenki ellen is pár mondatban körülírható cselekménnyel rendelkezik. A történet a nyolcvanas évek Franciaországában pereg, főszereplője egy öregedő, munkanélkülivé vált, lóhússal kereskedő hentes (Philippe Nahon), aki elkeseredetten keresi megélhetési lehetőségeit. E kutatásban pedig ellene feszül az ország lehetetlen gazdasági helyzete, szörnyű családi közege, valamint a saját magát apránként felemésztő őrült gyűlölete, melyet pontosan e szociális- és gazdasági kontextusba zártság iránt táplál. Egy napon pedig a harag felülemelkedik rajta.

Tovább

SCOPE50 - Megtalálták az ötven filmőrültet

scope_50_logo.jpgAz Európai Uniós program keretében meghirdetett SCOPE50 az európai szerzői filmek népszerűsítését támogatja és 50 olyan filmrajongót keresett, akik szívesen kipróbálnák magukat ezen filmek népszerűsítésében, és akik a kereslet katalizálásában is közreműködnének.

A felhívásra összesen 263-an jelentkeztek, 12 országból. Itthon a legtöbben Budapestről regisztráltak, további húsz másik településről is érkeztek pályázatok. A jelentkezők 45%-a nő, 55%-a férfi volt. Kor szerinti megoszlás tekintetében legtöbben a 25-35 év közötti korosztályt képviselték (44%); őket a 18-25 év közöttiek követték (36%), a 35 felettiek pedig a jelentkezők 20%-t képezték.

Tovább

Tévéajánló - Kedd (01.20.)

Ginger és Fred
Federico Fellini egyik kései munkája kedvenc színészei, Giulietta Masina-val (egyben feleség) és Marcello Mastroiannival.
Vetítik: Duna - 21:10

Csak tudnám, hogy csinálja
A walesi írónő, Allison Pearson bestselleréből kilenc évvel a megjelenése után készült film, amikorra a hasonló történetek (Bridget Jones naplója, Az ördög Pradát visel, Szex és New York) már megjárták a vásznat és a képernyőt. A főszereplő egy munkamániás vállalati menedzser (Sarah Jessica Parker), akinek hivatása mellett a családjára már nincs ideje. (BS) Rendezte: Douglas McGrath (A hírhedt). További szereplők: Pierce Brosnan, Greg Kinnear, Christina Hendricks, Kelsey Grammer.
Vetítik: Story4 - 21:30

drakula_dilemma.jpg
A Drakula dilemma
"A rendszerváltás után megjelentek Erdélyben a külföldiek, akik a világon leghíresebb erdélyinek, Drakulának a nyomait keresték. A helybéliek értetlenül pislogtak, az életrevalóbbak gyorsan utánanéztek, hogy honnan is "származott" Drakula, és a maguk félszeg módján igyekeztek kielégíteni a külföldiek elvárásait. Besztercén pl. egy leleményes polgár egy panelházat alakított át Drakula szállónak. A pincéjében magán-ijesztgetést is lehet rendelni, melyet jobb híján a vendéglő pincére hajt végre Drakula jelmezben. De várakat jelöltek ki a múlt helyszínének. Mára már egész iparág alakult ki a turizmus köntösébe öltöztetve, nem kis haszon reményében." (port.hu)
Vetítik: m1 - 23:05

Lockout - A titok nyitja
Sci-fi-akciófilm Luc Besson író-producertől, többek között Guy Pearce-szel, Maggie Grace-szel és Peter Stormare-rel.
Vetítik: Film+ - 23:10

süti beállítások módosítása
Mobil