Filmvilág blog

Az Art+ Cinemában látássérültek is mozizhatnak

2016. május 04. - filmvilág

A Vertigo Média és a társadalmi integrációs díjra jelölt 90 decibel Project együttműködést indít a látássérültekért.  

Május 29-től minden hónap utolsó vasárnapján a budapesti Art+ Cinemában (VII. kerület, Erzsébet krt. 39.) egy-egy film akadálymentesen, narrátor közreműködésével lesz megtekinthető vakok és gyengénlátók számára. A vetítések integráltak lesznek, tehát látók és látássérültek együtt ülhetnek a nézőtéren. Utóbbiak fülmonitor rendszeren keresztül hallhatják a narrátort, aki a film könnyebb megértését segíti elő számukra.

A Vertigo Média 2010-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a minőségi és szórakoztató európai art- és magyar filmek moziforgalmazója legyen. „A mozinézővel összeköt minket a film szeretete, s szeretnénk, ha ennek a látássérültek is részesei lehetnének" – mondta Kalmanovits Balázs, a Vertigo Média által üzemeltetett mozi, az Art+ Cinema vezetője. 

anyam_es_mas.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szerda (05.04.)

Viszontlátásra, drága
Maár Gyula tévéfilmje Tersánszky Józsi Jenő műve nyomán, többek között Bánsági Ildikóval, Csákányi Lászlóval, Jordán Tamással, Dunai Tamással, Izsóf Vilmossal, Pathó Istvánnal és Pártos Erzsivel.
Vetítik: Duna World - 11:20

Tök állat
Vígjáték Rob Schneider és John C. McGinley főszereplésével. (Nyilván előbbi színész a "lényeg", viszont utóbbi tényleg majdnem mindig vicces.)
Vetítik: TV2 - 21:20

Napló gyermekeimnek
Mészáros Márta többek között Arany Pálmára jelölt (a zsűri nagydíját ki is érdemlő) műve, a Napló-sorozat nyitófilmje. Szereplők: Czinkóczi Zsuzsa, Anna Polony, Jan Nowicki, Szemes Mari, Zolnay Pál, Bánsági Ildikó.
Vetítik: Duna - 21:35

A harag tüze
Az Őrült szív rendezőjének elismert (Huber kollégánk által is!) bűnügyi filmje kiváló színészekkel (Christian Bale, Forest Whitaker, Zoe Saldana, Woody Harrelson, Casey Affleck, Willem Dafoe, Sam Shepard).
Vetítik: Film+ - 23:10

harag_tuze.jpg

Tovább

Velünk élő múlt - A lakás

poster_1_300.jpgBármilyen vonatkozásban is vizsgálja egy film a holokausztot, a drámai hatás elkerülhetetlen. A feldolgozás hangvétele ugyanakkor a filmkészítő attitűdjétől vagy a konkrét témától függően már eltérő lehet, gondoljunk csak Roberto Benignire és Az élet szépre, mint a fenti állítás legszélesebb körben ismert bizonyítékára. A komédiások című bemutatkozó dokumentumfilmjével már Benigni-módra hangolt húrokat pengető Arnon Goldfinger második munkája, a 2011-ben készült és a többek közt a 2012-es Tribeca Filmfesztiválon is díjazott A lakás úgy bogozza ki egy megrázó történet szálait, hogy közben kifejezetten humoros, szórakoztató hangvétellel vezeti végig a nézőt bő másfél órás játékidején.

Az izraeli filmes példaértékű hozzáállásával kapcsolatban további elismerésre ad okot az a körülmény, hogy Goldfinger nem egy általános kérdésről, hanem egy abszolút személyes, anyai felmenőit érintő történetről beszél könnyedén, mentesen bárminemű gyűlölettől vagy ítélkezéstől. A nyomozás a rendező anyai nagyanyja halálát követően veszi kezdetét, amikor a német származású, a holokauszt miatt Berlint férjével együtt maga mögött hagyó asszony tel-avivi lakásában a család elkezdi feltérképezni és szelektálni a hátramaradt ingóságokat. Van, akit nem különösebben érdekel a múlt, Arnont és anyját viszont annál inkább. Míg az unoka egy könyvszakértő barátja segítségével szembesül annak abszurditásával, hogy az újgazdagok manapság már méterre veszik az antik Shakespeare köteteket a frankfurti árveréseken, addig anyja nagyfokú alapossággal vizsgálja át a hátrahagyott iratokat, dokumentumokat, paksamétákat.

Tovább

Tévéajánló - Kedd (05.03.)

Párterápia
Shawn Levy akcióvígjátéka Steve Carellel és Tina Fey-jel. További szereplők: Mark Wahlberg, Ray Liotta, James Franco, Mila Kunis, Mark Ruffalo.
Vetítik: TV2 - 21:20

Szép kis fürdőhely
Yves Allégret drámája Madeleine Robinson és Gérard Philipe főszereplésével.
Vetítik: Duna - 01:35

Lora
Herendi Gábor romantikus filmje. A címszerepben: Lucia Brawley.
Vetítik: TV2 - 03:00

Itt a májusi Filmvilág!

1605.jpgMAGYAR MŰHELY
A történelmi emlékezetet nem csak a politikai tilalmak, a tabutémák miatt sérülhet, megteszi a magáét a finom részleteket gyorsan kiradírozó amnézia is. Ahogy megyünk visszafelé az időben, minden korszak más ábrázolási próbatételt, más csapdát tartogat, a múlt más és más, filmvászonra soha nem kerülő fehér foltjait rejtegeti.  

Hirsch Tibor: Múltunk a beton alatt (Magyar film, magyar idő – 1. rész)
Kelecsényi László: És akkor a Psota… (Psota Irén 1929-2016)
Babiczky László: Összhangzat és intuíció (Beszélgetés Zányi Tamással)
Soós Tamás Dénes: 80 év derű (Beszélgetés Csukás Istvánnal)

 

ANDRZEJ ZULAWSKI
Varga Zoltán: Lázas szerelmek balladái (Andrzej Zulawski démonai)

BRIT BŰNÖK
„A különböző vallások sikertelenül próbálták századokon keresztül megfékezni az eredendő ösztöneinket, sőt, esetenként csak rontottak a helyzeten. Úgy tűnik, nem lehet kordában tartani az erőszak iránti vonzódásunkat. A mesemondóink hogyan hagyhatnák figyelmen kívül ezt a tagadhatatlan tényt?”

Győri Zsolt: „Nem fröcsög a vér” (Beszélgetés Mike Hodges-szal – 1. rész)
Roboz Gábor: Antihősök krónikái (Ruth Rendell a moziban)

TÁVOL-KELET
Az 1990-es évek legvégén katapultáló dél-koreai filmipar igazán figyelemreméltó eredményeket mondhat magáénak: mindenekelőtt hazai pályán két vállra fektette Hollywoodot (a koreai filmek piaci részesedése 2011 óta folyamatosan meghaladja 50%-ot) és kitermelte a maga világszerte elismert sztárszerzőit.

Teszár Dávid: Kistigrisből nagy tigris (Dél-Koreai film 2010-2015)
Géczi Zoltán: Renegátok sötét öltönyben (Koreai gengszterfilmek)
Varró Attila: Nyolc milliméteres tűzerő (Japán punkfilmek)

FESZTIVÁLOK
Soós Tamás Dénes: Az unokák mozija (Magyar filmhét: kisjátékfilmek)
Orosz Anna Ida: A pálya szélén (Magyar Filmhét: animációs filmek)
Csiger Ádám: A nagy shortolás  (Friss hús Fesztivál)
Pintér Judit: Ciao Annamaria! (Trieszt)

FILM/REGÉNY
Vajda Judit: Egy bunkó újságíró naplója  (Daniel Kehlmann: Én és Kaminski)
Forgács Nóra Kinga: A múltam helyett a múltadban (Wolfgang Becker: Én és Kaminski)

KRITIKA
Sepsi László: Putyin kedvenc videójátéka (Ilya Naishuller: Hardcore Henry)
Soós Tamás Dénes: Két gyerek, négy kerék (Till Attila: Tiszta szívvel)
Baski Sándor: Kitörési kísérlet (Madarász Isti: Hurok)

FILMKRITIKA
Kárpáti György: Szemmérték (A FIPRESCI 90 éve)

A címlapon: Kim Han-min: Az admirális (Choi Min-shik)

Tévéajánló - Hétfő (05.02.)

A tetovált lány
David Fincher hiánypótló Stieg Larsson adaptációja Rooney Mara, Daniel Craig és Stellan Skarsgard főszereplésével. Szinopszis: „Negyven évvel ezelőtt egy családi ünnepség közben eltűnt a nagyhatalmú Vanger-klán egyik tagja, Harriet. Az idős milliárdos meg van róla győződve, hogy unokahúgát meggyilkolták, ezért felbérel egy állás nélkül maradt újságírót, hogy járjon utána az ügynek. A férfi (Daniel Craig) nyomozni kezd, és segítséget is talál egy tehetséges komputerhacker (Rooney Mara) személyében. Közös kutatásuk túl sok érdeket sért és rég eltemetett titkot fenyeget, és újabb gyilkosságra derít fényt.” (BS)
Szükség volt-e rá vagy sem, jobb a túlértékelt skandináv verziónál -- IMHO.
Vetítik: Cool - 21:10

Cápa 2.
Egy újabb nézhető Cápa-koppintás, csak éppen ez hivatalosan is az (mivel folytatás) és tulajdonképpen egész korrekt (valószínűleg mert Spielberg stábjának nagy része visszatért a leforgatására, beleértve az egyik főszereplőt, Roy Scheidert is).
Vetítik: Viasat6 - 22:00

A zsaru szava
Gyakorlatilag az utolsó igazán sikeres Alain Delon-film (a forgatókönyvön természetesen dolgozott a sztár is).
Vetítik: Duna - 23:55

Tévéajánló - Vasárnap (05.01.)

Szegény Dzsoni és Árnika
Sólyom András népszerű mesefilmje Lázár Ervin műve nyomán. Főszereplők: Puskás Tamás, Nyertes Zsuzsa, Bujtor István, Balázsovits Lajos, Törőcsik Mari, valamint a focista szerepében maradandó alakítást nyújtó Orbán Viktor.
Vetítik: m2 - 11:20

Sarki fény
Romantikus dráma Joshua Jackson, Donald Sutherland, Louise Fletcher és Juliette Lewis főszereplésével.
Vetítik: Duna - 13:25

Robotzsaru
Padilha a robotzsaru-sztorival voltaképpen karcsúbb formában szintetizálhatta az Elit halálosztók-filmpáros ívét, amelyben a politikai elit, az erőszakszervezetek és a média háromszögének összetett viszonyrendszerébe vetett egyén lehetőségeit vizsgálata. (..) A korábbi filmek védjegyének számító reklámspotok ugyan hiányoznak, de az eredeti szelleméhez híven időnként itt is átkapcsolunk a Fox News-beütésű tévécsatornára: ezúttal Samuel L. Jackson fontos mellékszereplővé előlépett, imádni valóan demagóg műsorvezetője foglalja keretbe a filmet, bőszen agitálva a robofóbiás jogvédők és a liberális washingtoni „galambok” ellen. (...) Az apró hommage-ok sokasága ellenére a két verzió valójában nehezen értékelhető egymás mellett: az új modell „punk” felmenőjénél jólneveltebb, áramvonalasított termék, amelynek gerincét a gátlástalan humor és vérbő hatásesztétika helyett a mélyebb emberi dráma alkotja, és éppen ezzel sikerül kilépnie az előd árnyékából. (...) Puccos, helyenként konfekció-megoldásokat használó (ál)ruhája mögött az új Robotzsaru ismét szerteágazó társadalmi, politikai, morális problémákat rejteget (Andorka György)
Szereplők: Joel Kinnaman, Gary Oldman, Samuel L. Jackson, Abbie Cornish, Michael Keaton, Jay Baruchel, Jackie Earle Haley, Jennifer Ehle.
Vetítik: RTL Klub - 19:50

Anyád lehetnék
Romantikus vígjáték Michelle Pfeifferrel és Paul Rudd-dal.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A holnap markában
Aki visszatér: Brosnan! Karakterek: Ian Fleming. Rendező: Roger Spottiswoode. Főgonosz: Jonathan Pryce. Bond-csajok: Michelle Yeoh, Teri Hatcher, Cecilie Thomsen. M: Judi Dench. Q: Desmond Llewelyn. Miss Moneypenny: a jónevű Samantha Bond. További szereplők: Ricky Jay, Götz Otto, Joe Don Baker. Betétdal: Sheryl Crow.
Vetítik: Duna - 21:00

holnap_markaban_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil