Filmvilág blog

Az Art+ Cinemában látássérültek is mozizhatnak

2016. május 04. - filmvilág

A Vertigo Média és a társadalmi integrációs díjra jelölt 90 decibel Project együttműködést indít a látássérültekért.  

Május 29-től minden hónap utolsó vasárnapján a budapesti Art+ Cinemában (VII. kerület, Erzsébet krt. 39.) egy-egy film akadálymentesen, narrátor közreműködésével lesz megtekinthető vakok és gyengénlátók számára. A vetítések integráltak lesznek, tehát látók és látássérültek együtt ülhetnek a nézőtéren. Utóbbiak fülmonitor rendszeren keresztül hallhatják a narrátort, aki a film könnyebb megértését segíti elő számukra.

A Vertigo Média 2010-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a minőségi és szórakoztató európai art- és magyar filmek moziforgalmazója legyen. „A mozinézővel összeköt minket a film szeretete, s szeretnénk, ha ennek a látássérültek is részesei lehetnének" – mondta Kalmanovits Balázs, a Vertigo Média által üzemeltetett mozi, az Art+ Cinema vezetője. 

anyam_es_mas.jpg

A 90 decibel hat éve zászlóshajója a színházi előadások professzionális akadálymentesítésének látás- és hallássültek számára. Tevékenységük országos, több mint 12 színházzal dolgoznak együtt. 2013-ban a bécsi székhelyű Erste Foundation nemzetközi zsűrije 13 ország közel 2000 szervezete közül választotta ki és jelölte társadalmi integrációs díjra a 90 decibel Projectet.

Az együttműködés nyitányaként május 29-én 16 órától Fekete Ibolya rendezését, az Anyám és más futóbolondok a családbólt tekinthetik meg a látássérült érdeklődők narrátor közreműködésével.

Fekete Ibolya filmje november óta látható a magyar mozikban, eddig már több mint 35 ezer néző látta. A film január végén a magyar kritikusok éves díjátadóján három díjat nyert: Fekete Ibolya a legjobb forgatókönyv, Básti Juli a legjobb színésznő, Gáspár Tibor a legjobb férfi mellékszereplő elismeréseit kapta meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr888686494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása