Filmvilág blog

Led Zeppelin koncertfilm az Urániában

Csak akkor, csak ott

2012. október 18. - filmvilág

led-zep-plakat.jpgA legendás blues-rock együttes 27 év szünet után fergeteges élő koncertet adott 2007-ben Londonban. A milliók által várt eseményről HD koncertfilm készült, mely Celebration Day címmel most világ körüli turnéra indul, 40 ország több mint ezer filmszínházában vetítik. Október 19-én az Uránia Nemzeti Filmszínház közönsége láthatja és hallhatja John Paul Jones, Jimmy Page és Robert Plant legnagyobb slágereit, újra, „élőben”.

Az 1980-ban, John Bonham dobos halálát követően feloszlott blues-rock banda – melyet a Mojo, a világ egyik legnevesebb zenei magazinja a rock'n'roll történelem legnagyobb bandájának nevezett - 2007. december 10-én lépett a londoni O2 Aréna színpadára, hogy tisztelettel adózzon kedves barátjuk, egyben az Atlantic Records megalapítója, Ahmet Ertegun emléke előtt. Fergeteges, több mint kétórás koncertet adtak, mely nyomban a Led Zeppelin mítosz részévé vált. Az alapító tagokat, John Paul Jones-t, Jimmy Page-et és Robert Plantet Jason Bonham, a néhai John Bonham dobos fia kísérte.

Bár 20 millió rajongó szeretett volna jegyet váltani az élő koncertre, melyre 27 év óta akkor került először sor, mindössze 18 000 jegyet sorsoltak ki azon szerencsések között, akik részt vettek az egész világot behálózó sorsolásban. Ezzel a produkció bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, mint a zenetörténelem legjobban várt eseménye.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (10.18.)

Bessontól Bánig

Káosz
Akciófilm a műfaj jeleseivel (Wesley Snipes, Jason Statham, Ryan Phillippe).
Vetítik: Film Mánia - 21:05

Utódomra ütök
Egy-egy motívum néha fáradt mosolyra derítheti ugyan a nézőt (ilyen a Keresztapa-párhuzam mozgóképi és dialógusokban megnyilvánuló felemlegetése, valamint a másik apóst alakító Dustin Hoffman megkapó találkozása a flamencóval), de egyébiránt a film megint nem lett több korrektül összerakott, közhelyektől hemzsegő iparosmunkánál. (Vörös Adél kritikája a 2011/1. Filmvilágban olvasható.)
Vetítik: TV2 - 21:20

B13 - A bűnös negyed
Akciófilm Luc Besson műhelyéből.
Vetítik: Viasat3 - 21:25

csendes otthon.jpg
Csendes otthon
Bán Frigyes filmje Zenthe Ferenc és Galambos Erzsi főszereplésével.
Vetítik: Duna - 21:25

A szállító
Jason Statham népszerű akciósorozatának első része.
Vetítik: RTL Klub - 21:30

Premierek a héten

Bemutató-cunami!

ASTERIX ÉS OBELIX – ISTEN ÓVJA BRITANNIÁTJulius Caesar és serege megszállja Britanniát, ami a britonoknak nem esik jól, ezért segítséget kérnek a címbéli két galltól. A filmet Anglia helyett Magyarországon forgatták. Blődlifaktor: magas. [előzetes]

PARAJELNSÉGEK 4Megint jönnek, kopogtatnak… Nem kellene végre kihívni a Szellemirtókat? [előzetes]

KERTVÁROSI KOMMANDÓAkiva Schaffer (Az örök kaszkadőr) filmjében négy kertvárosi polgár (Ben Stiller, Vince Vaughn, Jonah Hill, Richard Ayoade) polgárőrséget alakít munkakerülés céljából, de ehelyett egy idegen inváziótól kell megmenteniük a világot. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A humor elméletileg a karakterek közötti viszonyokból, a komikusok vicces alakításaiból származna, míg a filmet az önmagukra és egymásra találó figurák jellemfejlődései, illetve az idegen-rejtély vinné előre – a gyakorlatban azonban a móka, a feszültség és a szívmelengetés is elmarad. (Huber Zoltán kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

MAGIC BOYSKoltai Róbert hosszas viszontagságok után elkészült filmjében Pindroch Csaba és Szabó Győző bűnözők elől menekülő chippendale-fiúkat alakítanak. Londonban kötnek ki, ahol olyan súlyos arcokkal találkoznak, mint a Michael Madsen és Vinnie Jones által – nyilván meggyőzően – játszott gengszterek. [előzetes]

LORAX 3DAnimált adaptációja a nagy mesemondó, Dr. Seuss klasszikus történetének. Szinopszis:Egy fiú meg akarja hódítani egy lány szívét, amihez egy csodás ajándékra van szüksége: fát akar ültetni egy olyan világban, ahol a növények már régen kihaltak.” [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Lorax a térhatású CGI-animáció dömpingjében rutinmunka csupán, a fergeteges Grut jegyző Illumination Entertainment díszes, ám könnyen feledhető látványossága ezúttal hidegen hagy, hiába a nemes környezetvédő szándék. (Varga Zoltán kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

II. JÁNOS PÁL – A FEHÉR RUHÁS VÁNDORLengyel dokumentumfilm a közkedvelt vallási vezetőről. Megszólal benne többek közt a Dalai Láma, Lech Walesa és Plácido Domingo is. [előzetes]

CSAK A SZERELEM SZÁMÍTEgy Dániában élő angol, középkorú, magányos özvegy (Pierce Brosnan) találkozik egy rákból lábadozó, férje által megcsalt fodrásznővel (Trine Dyrholm). A szinopszis nem tűnik annyira ígéretesnek, az alkotók személye annál inkább: a rendező az Oscar-díjas Susanne Bier (Egy jobb világ, Testvéred feleségét), a forgatókönyvíró a többek közt az Ádám almáit és a Zöld henteseket jegyző Anders Thomas Jensen. [előzetes]

PARDONDán komédia Henrik Ruben Genz (Kínai szerelem, Borzasztó boldog) rendezésében. Szinopszis: „Helene egy gyönyörű, ám kissé zavart fiatal nő, aki meg van győződve róla, hogy édesapja - aki az ő születése előtt elhunyt - színházigazgató volt Koppenhágában. Helene mindent megtesz, hogy egy színházban dolgozhasson és ehhez édesanyja kutyája is a segítségére lesz.” [előzetes]

pardon.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szerda (10.17.)

Mifune és Molina

trespass.jpgVörös nap
Rendhagyó szamuráj- ÉS westernfilm a két műfaj 1-1 ikonja, azaz Toshirô Mifune és Charles Bronson főszereplésével. További szereplők: Ursula Andress, Capucine, Alain Delon. E nem feltűnően jó, de meglepően emlékezetes és érdekes művet Terence Young, az első James Bond-filmek rendezője dirigálta.
Vetítik: Film+ - 19:00

A cápavadász
Az eurotrash méltán népszerű darabja: akciódús tengeri kincsvadászat az Enzo G. Castellari -- Franco Nero rendező-sztár álompárostól.
Vetítik: Hálózat - 21:00

A Cég - A CIA regénye (2. rész)
Az Oscar-jelölt operatőr, Mikael Salomon (A mélység titka, rendezőként: Vízözön) rangos díjakra nominált minisorozata. Magyar koprodukció lévén Chris O'Donnell, Alfred Molina, Michael Keaton, Natascha McElhone és Ulrich Thomsen mellett láthatjuk benne többek között Rudolf Pétert, Marozsán Erikát, Törköly Leventét is. Producer: Ridley Scott.
Vetítik: Duna - 21:25

Trespass
Walter Hill akciófilmje Bob Gale és Robert Zemeckis forgatókönyve alapján, Bill Paxton, William Sadler, Ice-T és Ice Cube főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 22:40

Hitchcock szeretné, ha kikapcsolnád a mobilod

+ előzetes

Hitchcockposter.jpgA moziban, előadás közben telefonálni, sms-ezni, internetezni tömegsportnak számít - már amennyiben a mozik esetében még beszélhetünk tömegekről -, pedig kevés olyan módszer van, amivel jobban el lehetne rontani azon kisebbség szórakozását, aki valóban a filmre kíváncsi, és kibírja másfél óráig a Facebook státusza frissítése nélkül. Egy új közérdekű üzenetben Sir Alfred Hitchcock hívja fel rá a figyelmet, hogy az előadás közben megszólaló telefon nem a legideálisabb formája a suspense-nek. A horror mesterét egy másik Sir, bizonyos Anthony Hopkins személyesíti meg, aki a szimplán csak Hitchcock címre keresztelt film főszerepét játssza.

A blogon korábban már említett HBO-verzióhoz hasonlóan, ez a produkció is a rendezőzseni egyik filmjének, méghozzá a Psychónak a forgatását dokumentálja. Hitchcock feleségét Helen Mirren, míg Janet Leigh-t (a Psycho női főszereplőjét) Scarlett Johansson alakítja. Sacha Gervasi filmjét novemberben mutatják be Amerikában. Az előzetes illetve Hitchcock-Hopkins felhívása a tovább után tekinthető meg.

Tovább

Tévéajánló - Kedd (10.16.)

G. I. Joe: A kobra árnyéka
Stephen Sommers akciófilmje a korosztályomban egykor oly népszerű rajzfilm- és játéksorozat alapján. Szereplők: Dennis Quaid, Channing Tatum, Sienna Miller, Joseph Gordon-Levitt, Marlon Wayans, Said Taghmaoui, Christopher Eccleston, Arnold Vosloo.
Vetítik: TV2 - 21:20

Bilincs és mosoly
Stuart Rosenberg klasszikus börtöndrámája Donn Pearce regénye és Frank Pierson forgatókönyve alapján, Paul Newman legendás alakításával. További szereplők: George Kennedy (Oscar-díj legjobb mellékszereplő kategóriában), Strother Martin (ő adja elő a híres "What we've got here is failure to communicate."-monológot), Dennis Hopper, Harry Dean Stanton és Joe Don Baker.
Vetítik: Duna - 21:25

A gandzsa urai

Pályakezdő vadállatok

gandzsa-urai.jpgA Vadállatok karakterhármasa – egy poszttraumatikus stressztől szenvedő afganisztáni veterán, egy vérliberális, felettébb kiművelt neohippi és egy halmozottan sekély lelkületű bakfis – Don Winslow talán legizgalmasabb figurái, így kevéssé meglepő, hogy újrahasznosítja őket. A gandzsa urainak tétje inkább az, hogy vajon tud-e még valami érdekeset mondani róluk.

Utóbbi korántsem nehéz feladat, mivel a Vadállatokban vajmi kevés derült ki a figurák hátteréről: az idealizált archetípusok nem szorultak különösebb magyarázatra, és a regény kiinduló konfliktusa is világos volt, mint a kaliforniai nap. A srácok fenntartottak egy (állítólag) 99%-ban erőszakmentes fűbizniszt, ami megtetszett az egyik éppen terjeszkedő mexikói kartellnek, amely üzleti szándékának nyomatékosítása céljából elrabolja a fent említett hármasfogat nőtagját. A nyílegyenes ívben robogó cselekmény során mindenkiből előtör a vadállat, az erőszakmentes önmegvalósítás ideája éppoly vériszamos következményekkel bír, mint a ritkán kertelő kartell machinációi. A gandzsa urai ezt a képet árnyalja tovább, egyrészt bemutatva, hogyan lett a Vadállatok hőseiből a 2010-es évek elejére az, aki, másrészt történeti távlatot is ad a kaliforniai álom hajkurászásának.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil