ASTERIX ÉS OBELIX – ISTEN ÓVJA BRITANNIÁT – Julius Caesar és serege megszállja Britanniát, ami a britonoknak nem esik jól, ezért segítséget kérnek a címbéli két galltól. A filmet Anglia helyett Magyarországon forgatták. Blődlifaktor: magas. [előzetes]

PARAJELNSÉGEK 4 – Megint jönnek, kopogtatnak… Nem kellene végre kihívni a Szellemirtókat? [előzetes]

KERTVÁROSI KOMMANDÓ – Akiva Schaffer (Az örök kaszkadőr) filmjében négy kertvárosi polgár (Ben Stiller, Vince Vaughn, Jonah Hill, Richard Ayoade) polgárőrséget alakít munkakerülés céljából, de ehelyett egy idegen inváziótól kell megmenteniük a világot. [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A humor elméletileg a karakterek közötti viszonyokból, a komikusok vicces alakításaiból származna, míg a filmet az önmagukra és egymásra találó figurák jellemfejlődései, illetve az idegen-rejtély vinné előre – a gyakorlatban azonban a móka, a feszültség és a szívmelengetés is elmarad. (Huber Zoltán kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

MAGIC BOYS – Koltai Róbert hosszas viszontagságok után elkészült filmjében Pindroch Csaba és Szabó Győző bűnözők elől menekülő chippendale-fiúkat alakítanak. Londonban kötnek ki, ahol olyan súlyos arcokkal találkoznak, mint a Michael Madsen és Vinnie Jones által – nyilván meggyőzően – játszott gengszterek. [előzetes]

LORAX 3D – Animált adaptációja a nagy mesemondó, Dr. Seuss klasszikus történetének. Szinopszis: „Egy fiú meg akarja hódítani egy lány szívét, amihez egy csodás ajándékra van szüksége: fát akar ültetni egy olyan világban, ahol a növények már régen kihaltak.” [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Lorax a térhatású CGI-animáció dömpingjében rutinmunka csupán, a fergeteges Grut jegyző Illumination Entertainment díszes, ám könnyen feledhető látványossága ezúttal hidegen hagy, hiába a nemes környezetvédő szándék. (Varga Zoltán kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

II. JÁNOS PÁL – A FEHÉR RUHÁS VÁNDOR – Lengyel dokumentumfilm a közkedvelt vallási vezetőről. Megszólal benne többek közt a Dalai Láma, Lech Walesa és Plácido Domingo is. [előzetes]

CSAK A SZERELEM SZÁMÍT – Egy Dániában élő angol, középkorú, magányos özvegy (Pierce Brosnan) találkozik egy rákból lábadozó, férje által megcsalt fodrásznővel (Trine Dyrholm). A szinopszis nem tűnik annyira ígéretesnek, az alkotók személye annál inkább: a rendező az Oscar-díjas Susanne Bier (Egy jobb világ, Testvéred feleségét), a forgatókönyvíró a többek közt az Ádám almáit és a Zöld henteseket jegyző Anders Thomas Jensen. [előzetes]

PARDON – Dán komédia Henrik Ruben Genz (Kínai szerelem, Borzasztó boldog) rendezésében. Szinopszis: „Helene egy gyönyörű, ám kissé zavart fiatal nő, aki meg van győződve róla, hogy édesapja - aki az ő születése előtt elhunyt - színházigazgató volt Koppenhágában. Helene mindent megtesz, hogy egy színházban dolgozhasson és ehhez édesanyja kutyája is a segítségére lesz.” [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Pardon nem szól akkorát, mint a Borzasztó boldog parádés zsánerjátéka, viszont van annyira zavarba ejtő, hogy ne sorolhassuk be vállrándítással a túl jól ismert dán vígdrámák közé. (Roboz Gábor kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

PARADISE: LOVE – SZERELMET A FEKETE PIACRÓL – Ulrich Seidl filmjei nem a gyenge gyomrúaknak vagy azoknak készülnek, akik szerint a tragikomikus emberi nyomorúságok nem valóak a mozivászonra. Seidl ráadásul nem elégszik meg a nyers képekkel, ő szándékosan provokálni akar – hozzá képest honfitársa, Haneke könnyed délutáni matinékat készít. Legújabb munkája, amely egy trilógia első része, egy Afrikában (Kenyában) (szex)turistáskodó ötvenkörüli osztrák asszony kalandjait rögzíti a szokásos (ál)dokumentarista stílusban, sok meztelenkedéssel és nem kevés groteszk humorral. [előzetes]

SZESZTOLVAJOK – Ken Loach, az egyik legnevesebb brit rendező a Nevem Joe, az Édes kamaszkor és a Még egy csók után ismét visszatért Glasgow-ba. Dramedy-jének, amely az idei cannes-i fesztiválon a zsűri díját nyerte el, egy közmunkára ítélt problémás srác a főszereplője. Robbie szeretne jó útra térni, már csak barátnője, és születendő fia kedvéért is, de munkát nem talál. Kiderül viszont, hogy különösen jó orra van a whiskey-hez.

A Filmvilág kritikusa szerint: A Szesztolvajok a remény és az optimizmus filmje, ugyanez a történet egy vegytiszta zsánermoziban mégis joggal minősülne naiv és életidegen mesének. Loach azonban, mint mindig, ezúttal is megkérdőjelezhetetlenül hiteles miliőt és karaktereket teremtett. (Baski Sándor kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

A TEMETÉSEM SZERVEZEM – Három évvel az elkészülte után jut el a magyar mozikba Aaron Schneider első rendezése, amely megtörtént eseményeken alapul. Egy negyven éve remeteként élő idős férfi (Robert Duvall) még azelőtt szeretné megtartani a temetési ceremóniáját, hogy meghalna, ezért felbérel egy temetkezési vállalkozót (Bill Murray). [előzetes]

A Filmvilág kritikusa szerint: A Temetésem szervezem bizonyosan nem hoz paradigmaváltást a mozgókép történetében, de míves, szép film. A befejezése pedig annyira szívhez szóló, hogy a néző még a krimiszál – részleges – elvarratlanságáról is megfeledkezik. (Pápai Zsolt kritikája az októberi Filmvilágban olvasható.)

A hét bemutatója: MINDENKI A MENNYBE MEGY 

Marius harmincas éveiben járó fogorvos, nemrég vált el feleségétől; közös kislányukat a bíróság a nőnek ítélte. A Mindenki a mennybe megy Radu Jude előző (és első) filmjéhez, A legboldogabb lány a világonhoz hasonlóan egyetlen nap leforgása alatt játszódik. Marius vakációzni vinné Sofiát a tengerhez, de a felesége és új barátja azt állítják, hogy a lány beteg. A férfi, aki amúgy is ritkán láthatja lányát, nem hajlandó lemondani a jó előre eltervezett kirándulásról. A patthelyzet üvöltözéshez, a régi sérelmek felhánytorgatásához vezet, majd Marius végképp bekattan.

A blog kritikusa szerint: Radu Jude filmjével kapcsolatban a legnagyobb dicséretet talán az jelenti, ha kijelentjük, hogy semmivel sem lóg ki az új hullámos román filmek élmezőnyéből. A realizmus maximális fokát, mind a helyszíneket, mind az alakításokat és dialógusokat illetően, így már ki sem érdemes külön emelni, Jude mégis meg tudja lepni nézőjét. Hétköznapi drámája egy ponton tragikomédiába fordul át, de úgy, hogy amit a vásznon látunk, az a legkevésbé sem nevetséges. Sikerül emellett azt is elkerülnie, hogy bármelyik fél oldalán állást foglaljon, a banális alaphelyzet ellenére nem közhelyekben és klisékben gondolkozik. (Baski Sándor)