Filmvilág blog

Tévéajánló - Szerda (10.01.)

2014. október 01. - Orosdy Dániel

Kontroll
Antall Nimród nemzetközi sikert arató filmje, avagy milyen lett volna Luc Besson Metrója, ha David Fincher rendezi meg a BKV közreműködésével. A főszerepben: Csányi Sándor és Aba Botond.
Vetítik: Film Mánia - 21:00

Szahara
Andrew V. McLaglen (A vadlibák, Tengeri farkasok) kalandfilmje Brooke Shields Arany Málna-díjas alakításával (a művésznőt főszereplőként is jelölték e filmért, de végül a "legrosszabb női mellékszereplő bajusszal" kategóriában nyert). Minden bizonnyal kihagyhatatlan.
Vetítik: TV2 - 01:30

Programajánló októberre: Hitchcock filmkoncertek

Sajtóközl.

hitchcockvert.jpgHitchcock zongora fantázia (vetítéssel) 2014. október 8. 19:30
Előadó: Oláh Dezső

Több mint ötven filmet átölelő karrierje során Alfred Hitchcock többszörösen is bizonyította hogy a legnagyobb rendezők között a helye. Amikor Jack Sullivan író 2008-ban Hitchcock’s Music címmel először foglalta össze a Hitchcock filmek zenéjét, nem kisebb dolgot állított, mint hogy a rendező olyan részletes instrukciókat adott zeneszerzőinek, mintha ő lenne a zenék szülőatyja. Habár ez a megállapítás talán túlzó egy kicsit, az kétségtelen hogy minden Hitchcock film ezen a téren is magán viseli a rendező kézjegyét. A Hitchcock zongora fantázia a világon először ad látványos összegzést a témáról egy filmvetítéssel kísért zongorakoncert formájában.

A fantázia programja a Mester legnagyobb filmjeinek zenei aláfestéséből készít egy összefüggő, Hitchcock karrierjének legnagyobb részét lefedő egyveleget. A programban szerepel az Alfred Hitchcock bemutatja morbid indulója, a Kötél bűntudatébresztő zongorajátéka, a Szédülés wagneri megszállottsága, a Hátsó ablak zenei játékossága, az Észak-északnyugat fandangója, a Psycho vonósainak zongoraátirata, a Madarak mondókára épülő borzadálya és még sok más klasszikus pillanat Hitchcock életművéből.

Tovább

Brigitte Bardot, a mozi királynője

Szerző: Lányi János

bardot.jpgBrigitte Bardot a hatvanas évek világcsodája volt. Aranyszőke hajával, bájos arcával, lélegzetelállító nőiességével örökre beírta a nevét a mozi aranykönyvébe. Minden idők leghíresebb francia személyisége – De Gaulle elnök mellett – 49 filmet forgatott. Fénykorában, a hatvanas évek elején, népszerűsége minden képzeletet felülmúlt: messze lekörözte Marilyn Monroe-t, Elizabeth Taylort, Gina Lollobrigidát.

A bűbájosan szép, elragadó egyéniségű világsztár akkoriban minden nő irigyelt példaképe, minden férfi legtitkosabb álma volt. A szexbálványból az évek folyamán ragyogó színésznő vált, aki szinte minden műfajban bizonyította színészi képességeit. A modern, öntudatos nő példaképeként vonult be a filmtörténetbe, alakja, filmjei örökéletűek. Feltűnése idején valóságos tömeghisztéria övezte: filmjeire hosszú sorokban órákig – sokszor napokig – álltak sorban az emberek, fotói hihetetlen összegekért cseréltek gazdát, öltözködése, frizurája, viselkedése divatot teremtett.

Tovább

Tévéajánló - Kedd (09.30.)

Német humor + svéd finomság

tökéletes katona.jpegA 23-as szám
"Dicséretes igyekvés és csúnya melléfogás érdekes elegye, egy ügyes fordulattal a VÉGE főcím előtt. Ha Woody Allen volt jelmeztervezője és Clint Eastwood egykori epizodistája egy újabb Angyalszívet vagy Jákob lajtorjáját akart leforgatni, csúnyán melléfogott. Ha csak a Batman mindörökkét próbálják elfeledtetni a kedves nézővel, már valamivel jobb a helyzet." Bővebben: itt.
Vetítik: Viasat3 - 21:15

Tökéletes katona
Roland Emmerich, Dolph Lundgren és Jean-Claude van Damme révén ebben az amerikai akciófilmben a német humor lép frigyre a svéd finomsággal és belga törékenységgel. A műfaj szerelmeseinek kötelező darab.
Vetítik: Film Mánia - 22:00

Tovább

Mi van az ajtó mögött? - Az origó

CineFest 2014

i-origins01.jpg

A lét egyetemes kérdéseit direkt módon, közvetlen eszközökkel boncolgató műalkotások törvényszerű önellentmondása, hogy hatalmas célkitűzésük ellenére leegyszerűsítő válaszokra bukkannak. Az élet eredete, a tudat mibenléte vagy a sors valósága nem olyan problémák, melyek egy-két jól irányzott példával feltörhetőek és néhány hatásosnak szánt tanulsággal simán megmagyarázhatóak. Ha így lenne, nem ezek lennének azok a rejtélyek, melyek már ősidők óta foglalkoztatják az emberiséget. A nagy művészek képesek megmutatni a titokban rejlő csodát és az örök kutatás szépségét - az önjelölt bölcselkedők nagy igazságokkal jönnek. Az origó sem kis dologra vállalkozott, egyenesen a tudomány és a vallás, a materialista és a spirituális világnézetek áthidalhatatlan különbségeit békítené ki - kevés sikerrel.

Tovább

Tévéajánló - Hétfő (09.29.)

Nem elég trendi

Kémjátszma
Tony Scott kémes krimije Robert Redforddal, Brad Pittel, Catherine McCormackkel, valamint a honi színjátszás színe javával (Bánfalvy Ágnes, Hegyi Barbara, Rékasi Károly, Benkóczy Zoltán, Oberfrank Pál, Papadimitriu Athina, Stohl András, Szervét Tibor).
Vetítik: Viasat3 - 21:15

A dolgok állása
Wim Wende... Ja nem, ő már nem elég trendi ehhez a csatorna-műsorsáv kombinációhoz. Ez valójában Kevin Macdonald "régivágású" poltikai thrillere kiváló színészekkel (Ben Affleck, Russell Crowe, Helen Mirren, Rachel McAdams, Robin Wright, Jeff Daniels, Jason Bateman).
Vetítik: TV2 - 22:05

Tévéajánló - Vasárnap (09.28.)

Antal, Reitman, Wright

A Nílus gyöngye
A smaragd románca szórakoztató folytatása.
Vetítik: Cool - 16:45

Pancser police
A televízió (A híres Ron Burgundy legendája) és az autóversenyzés (Taplógáz: Ricky Bobby legendája) után az Adam McKay-Will Ferrell páros a rendőrök, pontosabban a buddy cop filmek világába kirándult. Az akciókomédiában Ferrell partnerét Mark Wahlberg alakítja, de feltűnik még Dwayne Johnson, Samuel L. Jackson, Steve Coogan, Michael Keaton és Eva Mendes is. (BS)
Ami nem sikerült Kevin Smithnek a Két kopperrel, az sikerült McKay-nek és Ferrellnek; ráfért már a szubzsánerre egy ilyen tiszteletteljes és okos, delejes humorral felfegyverzett darab. (Alföldi Nóra kritikája a Filmvilág 2010/10. számában olvasható.)
Vetítik: RTL Klub - 19:55

Vaklárma
Gene Wilder és Richard Pryor talán legviccesebb közös komédiája (bár ma már nem minősülne kifejezetten "píszí"-nek).
Vetítik: Film+ - 21:00

A boldogság nyomában
Életrajzi dráma, melynek főszerepéért Will Smith-t Oscarra és Golden Globe-ra jelölték.
Vetítik: ATV - 21:10

Artúr király
Antoine Fuqua történelmi akciófilmje. Artúrt Clive Owen alakítja.
Vetítik: m1 - 21:50

Vaskabátok
Az Edgar Wright - Simon Pegg - Nick Frost méltán népszerű Cornetto-trilógiájának középső része, a zsarufilmek remek paródiája sok filmes utalással és ismert arccal.
Vetítik: Viasat3 - 22:00

vaskabátok.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása