Filmvilág blog

Charlton Heston, az örök Ben Hur

Szerző: Lányi János

2014. október 04. - filmvilág

heston.jpgCharlton Hestont ma is mindenki leghíresebb szerepével, a Ben Hurral azonosítja. Hiába játszott megszámlálhatatlanul sokféle karaktert, a bibliai hős örökre eggyé vált a nevével. Legotthonosabban bibliai,- és kosztümös szuperprodukciókban mozgott, de markáns, férfias külsejének köszönhetően a westernekben is rengeteg feladatot kapott. Csaknem félévszázados karrierje alatt jó hatvan filmben személyesítette meg az ideális, határozott, erős, kemény férfit.

Charles Carterként 1923 október 4-én, Evanstonban született és már gyermekkorától színész akart lenni. Chicagói rádióbemondóként kezdte a pályafutását, majd három évig szolgált a légierőknél. 1944-ben, leszerelése után megnősült, Lydia Clarkot vette feleségül. 1947-ben mutatkozott be a Broadway-n, az Antonius és Cleopatra egy kis szerepében. Karrierjét tévéfilmekben folytatta, majd a Jane Eyreben megformált szerepe felkeltette a híres hollywoodi filmcézár, Hal Wallis figyelmét, aki az álomgyárba szerződtette. 1950-ben, a Sötét városban debütált, közben színházban és TV-ben is játszott. A Paramount filmgyárban találkozott a legendás, idős rendezővel, Cecil B. De Mille-lel, s annyira összebarátkoztak, hogy Heston főszerepet kapott a rendező A világ legnagyobb látványossága (1952) című filmjében.

Tovább

Tévéajánló - Szombat (10.04.)

Keleti, Spielberg, Scott

Édes Charity
Avagy Cabiria New York-i éjszakái. Valaha ilyen volt egy Fellini-film remake-je: nem tökéletes, de a saját jogán is értékes. Ez konkrétan Bob Fosse musicalje Shirley MacLaine-nel.
Vetítik: Duna - 13:05

Mint-a-kép
Glenn Gordon Caron romantikus vígjátéka Jennifer Aniston, Kevin Dunn, Illeana Douglas, Kevin Bacon, Jay Mohr és Olympia Dukakis főszereplésével.
Vetítik: RTL Klub - 15:50

Történelmi magánügyek
Keleti Márton filmje remek színészek tömegével.
Vetítik: Duna - 16:30

Minden végzet nehéz
Nancy Meyers romantikus vígjátéka Jack Nicholsonnal és Diane Keatonnal. További szereplők: Amanda Peet, Keanu Reeves, Frances McDormand, Jon Favreau, Paul Michael Glaser, Rachel Ticotin.
Vetítik: Cool - 18:35

Szerelmes Shakespeare
1999 nem volt túl erős év. 7 Oscar, 3 Golden Globe, 3 BAFTA, halovány emlékek.
Vetítik: m1 - 20:20

Harmadik típusú találkozások
A Cápa váratlan, de végül mindent elsöprő anyagi sikere pillanatok alatt addig sosem látott magasságba repítette fiatal direktorát. Spielberg többé nem ismert lehetetlent. A folytatást sürgető stúdióra és a lábai előtt heverő, jobbnál jobb forgatókönyveket szorongató producerekre egyaránt fittyet hányva szinte azonnal visszatért fiatalkori álmaihoz, s elkészítette első professzionális science fiction filmjét. A fő téma az idegenekkel történő földi kapcsolatteremtés, valamint az ahhoz vezető út, de a rendező ezúttal is az átlagember nézőpontjából meséli el nagyszabású történetét. Spielbergnél a különös kinézetű, de barátságos űrlények – akik érkezésükkel egy időben több történelmi rejtélyről is fellebbentik a fátylat – nem csak hogy szeretik a zenét, de még a Kodály-féle kézjeleket is pontosan ismerik. A kelleténél talán hosszabb az út, míg a kisvárosi villamossági szakember az első észleléstől eljut a nagy találkozás színhelyéig, ám a – többek között Richard Dreyfuss és Francois Truffaut nevével fémjelzett – nagyszerű színészgárda mellett Zsigmond Vilmos (Oscar-díjjal jutalmazott) fényképezése, John Williams fülbemászó kísérőzenéje, valamint Douglas Trumbull vizuális megoldásai is jócskán ellensúlyozzák az egyenetlen ritmust. (KCS)
Vetítik: ATV - 20:40

Goldfinger
Minden idők egyik legnépszerűbb és legsikerebb Bond-filmje. Író: Ian Fleming. Rendező: Guy Hamilton. Bond: Sean Connery. A kultusz tárgyai: (minimum) Oddjob és az aranyfestékkel bevont bőrű áldozat. Címszereplő: Gert Fröbe. M: Bernard Lee.
Vetítik: Duna - 21:00

goldfinger.jpg

Tovább

Életünk napjai - Sráckor

Még a mozikban

boyhoodtime_resize.jpg
A film a fénykép fagyott pillanatait nyitja, azaz képes akár magát az időt felmutatni. Aki kamerát vesz a kezébe, az óhatatlanul találkozik az örök jelen és a mulandóság ellentmondásaival, de csak igen kevés rendező akad, aki képes megszelídíteni és saját szolgálatába állítani a mozgókép és az idő különleges kapcsolatát. Richard Linklater rendkívül színes és szerteágazó életművében a kiragadott életpillanatok vizsgálata fontos központi motívum, melyhez a rendező a különböző műfaji kirándulások után mindig visszatér.

A Henyék és a Tökéletlen idők körpanorámás tablói után a Mielőtt-trilógia egymás mögé rendezi a pillanatfelvételeket és kirajzolja egy hosszú kapcsolat távlati ívét. A tizenkét éven keresztül forgatott Sráckor logikus továbblépés az életműben, hisz az önmagukban jelentéktelennek tűnő momentumokkal és hétköznapi lenyomatokkal már nem egy adott létállapotot, hanem ennek változását képes rögzíteni. A közérzet, a korszellem letapogatása után azt keresi, vajon kamerával megragadható-e ezen minőségek lassú evolúciója. Linklater lenyűgöző mozgóképes kísérlete elsősorban a felnőtté válást szerette volna dokumentálni, de közben tetten éri azt a láthatatlan folyamatot, ahogyan az átlagos pillanatokból összeáll az életünk története.

Tovább

Tévéajánló - Péntek (10.03.)

Taviani, Boorman, Hark

Borban az igazság
A Váltság-Nobel-díj rendezőjének vígjátéka erős színészgárdával (Alan Rickman, Chris Pine, Bill Pullman, Dennis Farina, Freddy Rodríguez, Eliza Dushku, Joe Regalbuto...).
Vetítik: Film Mánia - 18:55

Columbo: Végzetes gyakorlat
Larry Cohen története nyomán, Robert Conrad és - természetesen - Peter Falk főszereplésével.
Vetítik: Duna - 21:15

Nyerő páros
Tsui Hark akciófilmje Jean-Claude Van Damme, Dennis Rodman, Mickey Rourke és Paul Freeman főszereplésével. Az egyik író Don Jakoby (Kék villám, Életerő, Arachnophobia - Pókiszony, Evolúció).
Vetítik: TV2 - 22:05

Elveszett
Thriller Amanda Seyfrieddel.
Vetítik: Story4 - 22:05

elveszett.jpg

Tovább

Itt az októberi Filmvilág!

Eastploitation, Sötét bűnök, Kamasz-disztópiák

fv1410.jpgMAGYAR HOLOCAUST
A holocaust egyszerre veti fel az ábrázolhatóság lehetetlenségének és szükségszerűségének kérdését; sajátossága és egyedisége éppen ebben a paradoxonban rejlik. Ehhez a Kádár-kor is hozzátette a maga politikai paradoxonját, mivel saját genezisével nem tudott szembenézni, a magyar történelem 1945 előtti traumáit sem tudta, akarta feltárni. A kollektív amnéziát a kor irodalma és filmművészete törte meg.

Gelencsér Gábor: Láthatatlan történet (A magyar film és a holocaust)
Báron György: Egyszer volt... (Magyar dokumentumfilmek a holocaustról 

MAGYAR MŰHELY
Harmat György: Ha a szellem szabad (Első és utolsó filmek)

Varga Balázs: Hét az egyben (Pálfi György: Szabadesés)
Erdélyi Z. Ágnes:Az új hullám édes könnyűsége(Beszélgetés Török Ferenccel)
Sipos Júlia: Riksaláz (Beszélgetés Somogyvári Gergővel

EASTPLOITATION
Sághy Miklós: Eastploitation (Kelet-európai leánykereskedelem)
Margitházi Beja: Lassú gyors (Men Lareida: Viktória – A zürichi expressz

SÖTÉT BŰNÖK
Highsmith még nem volt harminc, amikor Hitchcock filmet forgatott első regényéből, az Idegenek a vonatonból, de ezt a figyelemreméltó indulást nem követte gyors áttörés. Az ötvenes évektől folyamatosan aktív írónő munkái elsikkadtak az olyan sikerszerzők árnyékában, mint Mickey Spillane vagy Donald Westlake, de a hipermaszkulin, akciódús hard-boiled krimikkel szemben Highsmith írásai eleve közelebb állnak James M. Cain fatalista bűntörténeteihez. 

Baski Sándor: A lazaság romantikája (Elmore Leonard-bűnregényei)
Varró Attila: A negatív tér (Hard-boiled képregények)
Kovács Marcell: Az örök város (Frank Miller-Robert Rodriguez: Sin City: Ölni tudnál érte)
Roboz Gábor: Orvos a műtőasztalon (Ann Biderman: Roy Donovan)
Sepsi László: Elveszve Európában (Hossein Amini: Kétarcú január

SZÉP ÚJ VILÁGOK
A young adult disztópiák (Az emlékek őre, Éhezők viadala, Burok, Az útvesztő), bár lehetőséget adnak a társadalomkritikai reflexiókra is, Huxley, Orwell, Bradbury, Gilliam anti-utópiáival szemben inkább az egyén útjára, kiemelkedésére és fejlődésére koncentrálnak. A disztópia embertelen, rettenetes világa csupán közeg, extrém mesei akadály, ami a fiatal hősök fejlődéstörténetét, beérését előidézi és teszteli. 

Sándor Anna: Szép új világ – ősi hagyomány (Tini-disztópiák)
Jankovics Márton: Sokadik nekifutás (Wes Ball: Az útvesztő)
Andorka György: Belső űr (Terry Gilliam:A zéró teoréma

BACALL
Horeczky Krisztina: A szövetséges (Lauren Bacall 1924-2014)
 

TÖRÖK FILM 100
Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei (100 éves a török film – II. rész)
Kránicz Bence: Játszd újra, Semih! (Török remake

FESZTIVÁL
Simor Eszter: Brit szellem (Edinburgh)
Kovács Bálint: A kísérletek száma (Wroclaw

FILM/REGÉNY
Vajda Judit: Lemenni a térképről (Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása)
Alföldi Nóra: Szelíd teremtés (Jean-Pierre Jeunet: T. S. Spivet különös utazása) 

KRITIKA
Báron György: A jólét peremén (Jean-Pierre Dardenne-Luc Dardenne: Két nap, egy éjszaka)


A címlapon: Pálfi György: Szabadesés (Nagy Zsolt) – A Vertigo Média bemutatója.

Tévéajánló - Csütörtök (10.02)

Üvegtigris 3
"Szakállas a vígjátéki alapszituáció, nem is tartogat semmi újdonságot, de nem is férnének nagy úttörések a koncepcióba. Marad tehát a könnyeden lengedező sztori és az erre kényelmesen felfekvő, jól méretezett poénok." (Alföldi Nóra kritikája a Filmvilág 2011/01. számában olvasható.)
Vetítik: Duna - 21:50

Közeli ellenség
Peter Hyams rendező-operatőr és Jean-Claude Van Damme megasztár újra együtt! Szintén a vásznon: Tom Everett Scott, Orlando Jones.
Vetítik: RTL Klub - 22:05

"Nyomasztó, trash-underground-punk hangulat" - Interjú Szombath Mátéval, a Feketerigó rendezőjével

+ trailerpremier

Filmművészetis háttér és állami támogatás nélkül, 400 ezer forintból forgatta le első játékfilmjét Szombath Máté, aki Robert Musil novellájából, és olyan filmekből merített ihletet, mint a Trainspotting, a Control, az If… és a Kell egy dobos! Interjú a rendezővel + trailerpremier.

feketerigo_plakat_v9.jpgMilyen diploma nélküli filmesként ma, és hátrány-e, hogy nem végezted el az SZFE-t [Színház- és Filmművészeti Egyetem] vagy a BKF-et [Budapesti Kommunikációs Főiskola], mielőtt filmet forgattál?

Valószínűleg hátrány, de mivel még nem volt alkalmam megtapasztalni, milyen diplomás filmesnek lenni, csak sejthetem. Én azt látom, hogy főleg azok tudnak játékfilmes lehetőséget kapni, akik az SZFE-n végeztek, vagy van valamiféle korábbi média-elismertségük. De valószínűleg minden a szkripten múlik, hogy mit írsz meg, és arra ki ad pénzt. Csak ezt ugye ügyesen kell produceri munkával menedzselni, hogy a te nagyon jó szkriptedet kihez viszed, mondjuk a Filmalaphoz, vagy akár cégekkel szponzoráltatod meg.

Hol és milyen tanulmányokat végeztél?

Egyetlen filmes-tévés szakmai képzésre jártam eddig, a Szent György médiaiskolába. Ott főleg egymástól, az osztálytársaktól tanultunk, és a közös munkából, illetve az segített nagyon, hogy az első félévben jött két filmrendező tanár, Lóth Balázs és Schwechtje Mihály. Abba az osztályba elég sokan úgy jöttünk, hogy filmesek akarunk lenni, rendezők, operatőrök, stb., és nem tévés műsorszerkesztők. Lóthék ezt észrevették és a film felé irányítottak minket, és főleg a filmhez kapcsolódó dolgokat, feladatokat csináltunk.

Tovább
süti beállítások módosítása