A lét egyetemes kérdéseit direkt módon, közvetlen eszközökkel boncolgató műalkotások törvényszerű önellentmondása, hogy hatalmas célkitűzésük ellenére leegyszerűsítő válaszokra bukkannak. Az élet eredete, a tudat mibenléte vagy a sors valósága nem olyan problémák, melyek egy-két jól irányzott példával feltörhetőek és néhány hatásosnak szánt tanulsággal simán megmagyarázhatóak. Ha így lenne, nem ezek lennének azok a rejtélyek, melyek már ősidők óta foglalkoztatják az emberiséget. A nagy művészek képesek megmutatni a titokban rejlő csodát és az örök kutatás szépségét - az önjelölt bölcselkedők nagy igazságokkal jönnek. Az origó sem kis dologra vállalkozott, egyenesen a tudomány és a vallás, a materialista és a spirituális világnézetek áthidalhatatlan különbségeit békítené ki - kevés sikerrel.

Mike Cahill könnyfakasztó nehéztüzérséggel, halállal és születéssel, szerelemmel és spirituális utazással vág neki a dolognak. Az amerikai függetlenfilmes második rendezése a Felettünk a Föld után ismét komoly dilemmákat vázol fel, ám nagy igyekezetében körülbelül olyan mély és új megállapításokra bukkan, mint a hangzatos vulgárbölcselkedés koronázatlan királya, Paulo Coelho. Az író-rendező legnagyobb melléfogása, hogy közhelyes érveit egy egyszerre kiszámítható és mesterkélt történetre fűzi fel. Cahill nem keres metaforákat, nem kétkedik, egyenesen a szívünket célozza meg. Az egészen bonyolult filozófiai és vallási problémákat egy határozott mozdulattal átvágja, de közben úgy tálalja a filmet, mintha nagy tanulságokra bukkanna.

Az origó hőse egy evolúciós témában kutakodó orvos, aki a tényekben hisz. Cahill egy igéző szempárral módszeresen zúzza szét a hős szilárd tudományos világképét, majd manipulatív fordulatokkal próbálja igazolni a tételét. A szerelmesek az ágyban a fizikai valóságon túli “valami” létezéséről és a hamvasztásról csevegnek: a nem kimondottan burkolt célzások után könnyedén kitalálható a folytatás. Mivel érintőlegesen a retina-szkennelés is többször előkerül, végül meg sem lepődünk, hogy a kutatásait is érintő tudományos anomáliák épp a hős családjában bukkannak fel. A bizonyítékok természetesen egyetlen irányba mutatnak, ezért az író-rendező legnagyobb eredménye az lesz, hogy a vaskos hatásvadászat ellenére filmje nem fordul önparódiába.

Cahill szép képekkel, hatásos jelenetekkel kelt életre egy végtelenül közhelyes mesét. A lekerekített jellemek, a nyílegyenes dráma, a panelekké egyszerűsített metafizikai és tudományelméleti fejtegetések működnek, a vaskos, könnyen érthető és szimpatikus tanulságok sokakat megérintenek. Az origó teátrális együttérzéssel erősíti meg a hitében mindazokat, akik biztosak a tapasztalati valóságon túli “dolog” létezésében. Cahill nem mondja ki, mi vár ránk a másik oldalon, így mindenki kedvére választhat vallásos világmagyarázatot, vagy egy mostanság divatos valláspótlékot. Valakinek biztosan jó hír, még másoknak rossz, megszületett az amerikai független film Alkimistája. A Cinefest közönsége szórványos tapssal jutalmazta: a teremből kifelé jövet néhányan a könnyeiket szárították, míg mások egyszerűen csak bosszankodtak.