Filmvilág blog

Nyitott szemmel - Kezdődik a 11. Verzió!

Programajánló

2014. november 10. - Bilsiczky Balázs

Nyílt társadalom kontra elnyomás, az egymástól elvben teljesen eltérő kultúrák között fellelhető párhuzamok, reményeink és csalódásaink, vagy a digitális robbanás hatása mindennapi életünkre, szabadságjogainkra – néhány téma a sok közül, amit a közelmúlt (hazai és nemzetközi) dokumentumfilm-termésének színes palettájáról immár sokadik alkalommal tárnak elénk a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál szervezői, alkotói, illetve, a bemutatott munkák szereplői, javarészt hétköznapi emberek, akiknek közös vonásuk, hogy a szkeptikus vagy beletörődő attitűd helyett tenni akarnak valamit az őket sújtó körülmények ellen.

verzio.PNG

Tovább

Hangoskodás a Nevem: Senki kapcsán

Audiokommentár

mst3kLOGO1.jpgÚjra szól a blog! A Vörös zsaru VHS-kedvence és az Alkonytájt vámpíros kult-klasszikusa után ismét audiokommentár készítésébe fogtunk, ám ezúttal elhagytuk a nyolcvanas éveket és földrészt váltottunk. Orosdy Dániel és Schreiber András kollégáimmal a legjobb spagettiwesternek között számon tartott, itthon is méltán népszerű Nevem: Senki megtekintése mentén beszélgettünk a műfajról, az alkotókról, illetve alaposan kitárgyaltuk magát a filmet is. A korábbi felvételeink tanulságait levonva nem próbáltuk videómegosztókon fellelhető másolatokhoz illeszteni a szöveget. Aki szeretné a jelenetekkel együtt követni a beszélgetést, az a magyar kiadású DVD-vel párhuzamosan megteheti, a huszadik másodperc környékén jelezzük, mikor kell megnyomni a play gombot. A mű ismerete természetesen előfeltétele az itt elhangzottak megértésének, de a hanganyag igény szerint letölthető, azaz bárhol, bármikor meghallgatható. Akit érdekelnek a filmmel kapcsolatos tudnivalók és érdekességek, illetve kíváncsi arra, miért kerül szóba többek között Odüsszeusz vagy Miki egér, az tartson velünk!

(Letölthető itt [regisztrációval] -- És itt [regisztráció nélkül])

Figyelem! Bár a szavak emberei vagyunk, filmekről elsősorban írásban szoktunk értekezni, az élő szó varázsa néhol a megszokottnál nyersebb megfogalmazásokhoz, elégtelenül kifejtett gondolatokhoz, tárgyi tévedésekhez vezetett. Büszkén vállaljuk, kezdő kommentátorok vagyunk, ám a felvétel készítése közben kitűnően szórakoztunk. Ha ebből az élményből sikerült átadnunk valamit az érdeklődőknek, a célunkat elértük!

Folytassuk vagy hagyjuk abba?! Kommentben várjuk a megjegyzéseket és észrevételeket, illetve az esetleges javaslatokat, mely filmmel, rendezővel, műfajjal kapcsolatban hangoskodjunk legközelebb!

Tévéajánló - Hétfő (11.10.)

Amerikai história X
Tony Kaye amerikai neonácikról szóló, kultikus botrányfilmje. A fajsúlyos színészgárda tagjai: Edward Norton, Edward Furlong, Beverly D'Angelo, Stacy Keach, Fairuza Balk, Elliott Gould, Ethan Suplee.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Mikor a Fal leomlott - A Schabowski-irat
Florian Huber és Marc Brasse dokumentumfilmje.
"Nem szándékosan, nem parancsra, nem hibából: egy véletlen nyomán szűnt meg a Berlini Fal 1989. november 9-én. Azon a napon Günter Schabowski Politbüro-tag és szóvivő feljegyzést kapott Egon Krenz Politbüro-vezetőtől, melyet olvasatlanul vitt magával sajtótájékoztatójára. Ott élő közvetítésben felolvasta azt a sajtó összegyűlt képviselőinek. A hír körbeszárnyalta a világot. Valami különös dolog történt: az önkényuralmi hatalom néhány órára tehetetlenné vált, a kelet- és nyugatnémet emberek pedig spontán módon saját kezükbe vették a sorsukat. Egy elsöprő forradalom és szinte véletlenségből, a világ legkeményebb határának eltörlése. A dokumentumfilm izgalmas stílusban, ugyanakkor pontosan és hitelesen követi a főszereplők útján e meghatározó napon át, óráról órára. Első ízben szólal meg az ember, aki a feljegyzést írta. Megszólal Tom Brokaw is, az NBC riportere, aki élő közvetítésben követte az eseményeket a berlini falnál aznap este, továbbá az amerikai és a francia elnök, a német kancellár és az angol miniszterelnök tanácsadói is. És természetesen maga Schabowski, akinek fogalma sem volt, mit olvas fel azon a történelmi napon." port.hu
Vetítik: Duna - 22:15

Tévéajánló - Vasárnap (11.09.)

Newman, Mortensen, Bán

Kincsem
Tévéjáték (esetleg színházi felvétel) a híres csodalóról Bereményi Géza műve nyomán, Bereményi Géza és Márton István rendezésében. Szereplők: Gáspár Sándor, Gubás Gabi, Molnár Piroska, Szombathy Gyula, Mohai Tamás, Pindroch Csaba.
Vetítik: m1 - 14:25

Damb és Damber - Dilibogyók (egykor Dumb és Dumber - Dilibogyók)
A Farrelly-testvérek kultikus prosztóvígjátéka Jim Carrey-vel és Jeff Daniels-szel.
Vetítik: RTL Klub - 15:45

A király összes embere
Steven Zaillian drámája Robert Penn Warren Pulitzer -íjas regénye és Robert Rossen azon alapuló, Oscar-díjas filmje nyomán, Sean Penn, Kate Winslet, Jude Law és Anthony Hopkins főszereplésével.
Vetítik: ATV - 20:40

Az ifjúság édes madara
Richard Brooks drámája Tennessee Williams műve nyomán, a rendező második Williams-adaptációja a jóval sikeresebb Macska a forró bádogtetőn után. Szereplők: Paul Newman, Geraldine Page (Oscar-jelölt alakítás!), Shirley Knight (Oscar-jelölt alakítás!), Madeleine Sherwood, Ed Begley (Oscar-nyertes alakítás!), Rip Torn.
Vetítik: Duna - 21:30

ifjúság édes madara.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szombat (11.08.)

Levinson, Boyle, Scott

Isten hozta Délen!
Dany Boon nagysikerű vígjátéka, az Isten hozta az Isten háta mögött rangos díjakra jelölt olasz remake-je.
Vetítik: m1 - 13:05

Élni és halni hagyni
És már itt is van Roger Moore! Író: Ian Fleming. Rendező: Guy Hamilton (már megint). Főgonosz: Yaphet Kotto. M: Bernard Lee. Q: igazoltan távol. Miss Moneypenny: Lois Maxwell. Híres betétdal (egyben az első "igazi" popszám a sorozatban): Live and Let Die (Paul McCartney & Wings).
Vetítik: Duna - 20:55

Tökéletes bűnözők
Akciófilm Matt Dillon, Idris Elba, Jay Hernandez, Paul Walker, Hayden Christensen, Zoe Saldana és Chris Brown főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 21:00

Száguldó bomba
Tony Scott utolsó rendezése, akciófilm kedvenc színészével, Denzel Washingtonnal. További szereplők: Chris Pine, Rosario Dawson, Kevin Dunn, Ethan Suplee.
Vetítik: TV2 - 21:10

száguldó bomba.jpg

Tovább

A látogató - Egy elvetett élet

A nap filmje

- Élni akarok.
- Sajnálom uram, nincs rá engedélye.

A látogatóban a Scherer Péter által alakított bürokrata meglepő indokkal keresi fel a középkorú kisembert (Gáspár Sándor): a hivatal végre helyt adott anyja abortuszkérelmének. A Tasnádi István által írt abszurd rövidfilm a tovább után meg is nézhető.

A Filmvilág kritikusa szerint: Az ötven éve benyújtott abortuszkérelem kései elbírálása és könyörtelen végrehajtása egyfelől veszettül vicces, másfelől roppant nyomasztó. Épp ezek a nézőben kavargó ellentmondásos érzések jelzik azt, hogy sikerült a filmnek rátapintania egy mélyen bennünk élő kollektív tapasztalatra. Nemcsak a dialógusok hibátlanok, a látványvilág és a zene is kiválóan szolgálja a hangulatot, Fonyó Gergely pedig mindvégig biztos kézzel vezeti színészeit. Gáspár Sándor meggyőzően hozza a sorsába beletörődő, nagybetűs Kispolgárt, Scherer Péter pedig valósággal lubickol az akkurátus Népegészségügyi Ellenőr szerepében. (Jankovics Márton írása a Magyar Filmhéten vetített rövidfilmekről a Filmvilág decemberi számában lesz majd olvasható.)

Tovább

Tévéajánló - Péntek (11.07.)

Damon, Gibson, Murray

A Bourne-csapda
A Paul Greengrass (Véres vasárnap, A repülés elmélete) rendezte folytatás Doug Liman A Bourne-rejtélyéhez. Továbbra is Robert Ludlum regénye nyomán, Matt Damon főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A sötétség határán
A leginkább a James Bond-rendezéseiről ismert Martin Campbell saját, 80-as években készített, azonos című sorozatát dolgozta fel, Mel Gibson főszereplésével (...). A hidegháborús paranoia-krimiből, amelyben egy apa nyomoz lánya gyilkosai után, és kormánykörökig vezető összeesküvésre bukkan, a papírformának megfelelően egyszerű akció-thriller lett. (BS)
Martin Campbell, akarva-akaratlanul, egy régimódi – bár helyenként kifejezetten stílusos – thrillert forgatott; ebben rejlik filmjének bája, de ez egyben a legnagyobb hibája is. (Baski Sándor kritikája a Filmvilág 2010/03. számában olvasható.)
Vetítik: Story4 - 22:05

A temetésem szervezem
Elismert dráma Robert Duvall, Bill Murray és Sissy Spacek főszereplésével.
Vetítik: m1 - 22:50

Káosz 2. rész
Luigi Pirandello novelláinak feldolgozása Paolo és Vittorio Taviani rendezőktől. A szereplők között feltűnik az itthon kevésbé ismert Franco-Ciccio komikuspáros is (Franco Franchi és Ciccio Ingrassia).
Vetítik: Duna - 22:50

süti beállítások módosítása