Filmvilág blog

Hangoskodás az Alkonytájtról

Audiokommentár

2013. december 07. - Huber Zoltán

mst3kLOGO1.jpgIsmét megszólal a blog! A Vörös Zsaru című VHS-klasszikushoz készült kísérleti audiokommentárunk után (egyben meghallgatható/letölthető itt) Orosdy Dániel kollégámmal ismét mikrofon elé ültünk, és az Alkonytájt (Near Dark) kapcsán beszélgettünk vámpírokról, westernről, Kathryn Bigelow munkásságáról, illetve természetesen magáról az alkotásról is. Az első próbálkozás tanulságait leszűrve ezúttal nem próbáltuk meg videómegosztókon fellelhető másolatokhoz illeszteni a szöveget. Aki ennek ellenére szeretné a filmmel együtt követni a beszélgetést, az a magyar kiadású DVD-vel párhuzamosan megteheti - a negyvenedik másodperc környékén jelezzük, mikor kell megnyomni a play gombot. Reményeink szerint kommentárunk a mű párhuzamos megtekintése nélkül, önállóan is megállja a helyét. A film ismerete természetesen előfeltétele az itt elhangzottak megértésének, ám ezúttal nem követjük szigorúan a képen zajló eseményeket, illetve ha fontos jelenethez érünk, nagy vonalakban ismertetjük azt. Szövegelésünk igény szerint letölthető, így bárhol, bármikor meghallgatható. Az Alkonytájt elemzése mellett szóba kerülnek még a női rendezők, a drogok, az Alkonyat-széria és a Reagan-korszak ideái is - sőt, még arra is fény derül, a stáb mely tagja árul ma extra méretű melltartókat. Aki kíváncsi, milyen összefüggés van az űrhulladék keringési iránya és az adrenalinfüggőség között, mindenképpen tartson velünk!

Figyelem! Bár a szavak emberei vagyunk, filmekről elsősorban írásban szoktunk értekezni, az élő szó varázsa néhol a megszokottnál nyersebb megfogalmazásokhoz, elégtelenül kifejtett gondolatokhoz, tárgyi tévedésekhez vezetett. Büszkén vállaljuk, kezdő kommentátorok vagyunk, ám a felvétel készítése közben kitűnően szórakoztunk. Ha ebből az élményből sikerült átadnunk valamit az érdeklődőknek, a célunkat elértük!

Folytassuk vagy hagyjuk abba?! Kommentben várjuk a megjegyzéseket és észrevételeket, illetve az esetleges javaslatokat, mely filmmel, rendezővel, műfajjal kapcsolatban hangoskodjunk legközelebb!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr995670119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása