Az Európa Filmdíjat nyert Anna Zamecka dokumentumfilmje, a Communion (Az én vérem) is látható lesz a január 23-tól 28-ig tartó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, a Cinema City Aréna moziban.

Az idei legjobb európai dokumentumfilm a Communion (Az én vérem), és két Oscar-jelölt, I am not your negro (Nem vagyok a rabszolgád), Watani, my Homeland (Hazám, Watani), valamint 7 Európa Filmdíjra jelölt film is szerepel a fesztivál programjában.

A világ közel 30 országából érkező 50 különleges, fesztiváldíjas, Magyarországon először vetített alkotás közül válogathat az emberi sorsok, problémák és a társadalmi kérdések iránt érzékeny néző.

TOP 5 alulértékelt FILM 2017-ből

5. The Lost City of Z (James Gray)

A hazájában kevéssé megbecsült, de Franciaországban korunk nagy művészeként tisztelt James Gray a túlfinomult drámák után egy megnyerően régivágású kalandfilmet rendezett, amelyből hiányzik az előzmények különös intenzitása – viszont van benne egy baromi nagy őserdő és egy jóképű konkvisztádor! Ez a mívesen kimunkált és szolidan szépelgő eposz méltósággal eleveníti újra Hollywood hőskorának egyik legnemesebb hagyományát.

2017 egyik magyar kasszasikerének az Ambrus Attila életét feldolgozó A Viszkis bizonyult, amelyre már a második hétvégén több mint 145 ezren voltak kíváncsiak. A Viszkis népszerűsége kapcsán nem árt elgondolkodni azon, miért is van mindnyájunkban, vagy legalábbis majdnem mindnyájunkban bizonyos fokú megértés a törvényen kívüliek iránt. Miért történhetett meg, hogy annak idején egy fél ország szurkolt a Viszkis rablónak? És miért szeretik a rendezők filmvászonra vinni a törvényen kívülieket?

A filmművészet, éppúgy, mint az irodalom, vonzódik a törvényen kívüliekhez. Az igazságtevő „nemeslelkű bandita” alakját, bizonyos népi előzményekből merítve, a romantika teremtette meg. A történettudomány pedig megalkotta a „társadalmi bandita” fogalmát, akinek tevékenysége a magukat elnyomottnak érző társadalmi csoportok ellenérzéseit fejezi ki a fennálló renddel szemben. A mozi buzgón merített mindkét hagyományból. Emellett voltak olyan időszakok és területek, amikor és ahol a banditák akár politikai szerepet is játszhattak.

Ma hajnalban átadták a Golden Globe-díjakat a kaliforniai Beverly Hillsben. Íme a nyertesek listája.

You Were Never Really Here

Tudatdrámaként is bivalyerős impresszionista thriller az intézményesített és a privát szférát is érintő nemi válságról. Gyermekek verekszik ki magukat a saját poklukból Lynne Ramsay legújabb mozijában. Kitchen sink dráma (Patkányfogó), szexuális kilengésről regélő nemzedéki közérzetmű (Morvern Callar) és családi melodrámával nászra lépő személyiséghorror (Beszélnünk kell Kevinről) után a skót direktornő a Taxisofőr, az Elrabolva és a Drive formajegyeit áldozza fel a vizuálisan és hangtechnikailag szuggesztív cinéma pur oltárán, urbánus rémálmokkal kokettálva. Íme a legjobb kortárs rendezőnő újabb szárnyalása (plusz egy újabb fantasztikus Joaquin Phoenix-karakterbravúr) és besorolása Lucile Hadzihalilovic elé.

TECHNIKA ÉS MÁGIA
A spirituálisan kiüresedett, digitális eszközökben tobzódó modern fogyasztó öntudatlanul is éhes a mindennapi életéből hiányzó spirituális élményekre, ám ilyen jellegű tartalmak a hollywoodi filmekben rendre a számítástechnikai virtualitás jegyeivel felruházva és eszközeivel ábrázolva jelennek meg. 

Borbíró András: Digitális délibábok (Technokrata mágia)
Hirsch Tibor: Sejtfal kontra műszerfal (Fantasztikus tudomány)
Huber Zoltán: Zsugorfóliás csomagolás (Alexander Payne: Kicsinyítés)

FILMEMLÉKEZET

Pápai Zsolt: Janus-arcú boldogság-iparos (Bánky Viktor elfeledett filmjei – 1. rész)
Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe (részlet)
Vajda Judit: Ocsúból a tiszta búzát (Mark Cousins: A filmművészet története)

ÚJ RAJ
Yorgos Lanthimos nem arról híres, hogy könnyen emészthető filmeket készít: egyedülálló ötleteivel hamar megragadja a nézők fantáziáját, hogy aztán alaposan próbára tegye a teherbírásukat. Napjaink egyetlen világszerte ismert görög rendezője ráadásul karrierje első koprodukciós munkájánál is megőrizte egyéni látásmódját, és bravúrosan elkerülte a csapdát, hogy europudingot készítsen.

Roboz Gábor: A hiányzó másik (Yorgos Lanthimos)
Varró Attila: Trójai faló (Yorgos Lanthimos: Egy szent szarvas meggyilkolása)

FILM/KÉPREGÉNY
Ádám Péter: Tintin én vagyok (Hergé papírmozija) 

BALKÁN EXPRESSZ
Titoszlávia – ahogy Jugoszláviát a 60-as években bizonyos értelmiségi körökben nevezték – arra a nemzeti vagy inkább állami és pártmítoszra épült, hogy az országot a partizánok minden segítség nélkül szabadították fel. Ezt a mítoszt tépázza meg a rebellis Makavejev harmadik játékfilmje, az 1968-as Védtelen ártatlanság. 

Szíjártó Imre: Szerelmi ügyek (Dušan Makavejev pályakezdése)
Balázs Attila: A magányos szervezet titka (Makavejev, a rebellis)

MAGYAR MŰHELY

Soós Tamás Dénes: Az ember, akit háromszor is meg lehet ölni (Beszélgetés Szász Jánossal)
Zalán Vince: Csataterek (Rózsa János doku-trilógiája)
Tóth Klára: „Miért ne legyek tisztességes…?” (Tóth Péter Pál: A Gulyás testvérek)
Kornis Anna: Élet-minta (Kármentő Éva: Muszter)

FESZTIVÁL
Kovács Patrik: Képekbe fojtva (Verzió)
Baski Sándor: A nő megfizet (Sitges)
Bartal Dóra: A kapitalizmus határai (Jihlava)

TELEVÍZIÓ
Huber Zoltán: Jóban, rosszban (Vince Gilligan: Better Call Saul) 

KRITIKA
Kránicz Bence: A mi fiunk (Antal Nimród: A Viszkis)
Vincze Teréz: A miniszter asszony félrelép (Sally Potter: A vendégek)
Huber Zoltán: Erre tovább (Túri Bálint Márk: Legjobb úton)
Beretvás Gábor: Légembólia (Pólik József: Életem legrosszabb napja)
Barkóczi Janka: A társalgás logikája (Claire Denis: Jöjj el napfény!)

A címlapon: Andrej Zvjagincev: Szeretet nélkül (Maryana Spivak) – Mozinet Kft.

Az idei év kedvenceiről és nagy slágerekről már beszélgettünk szóban, úgyhogy afféle kiegészítőnek, szigorúan sorrend nélkül következzék tíz olyan cím, melyekbe nem nagyon, vagy csak igen elvétve lehetett belefutni a különféle évösszegzőkben. Az alábbiak nem feltétlenül hibátlan filmek, ilyen-olyan okokból mégis érdemes megemlékezni róluk, mert mindenképpen érdekes pótolnivalók. 

A kairói eset (The Nile Hilton Incident)

A Cirko szeptember végén mutatta be itthon ezt az ínyenc krimit, ami ugyan skandináv finanszírozásban készült, de végig Egyiptomban, arab nyelven játszódik. A nagy dobás mégsem ez, hanem a rendező azon döntése, hogy a kairói környezetben klasszikus amerikai noirként képzelte el a sztorit. A poros nagyvárosi dzsungeltől, a végzet asszonyán és a szörnyű hatalmasokon át a szomorú szemű, sodródó hősig (Fares Fares remek a főszerepben) minden kötelező elem adott, ahogy az egzisztencialista sodródás és a kilátástalanság is. A műfaj rajongóinak kötelező, a többieknek csak erősen ajánlott.