A Saul fia és a Mindenki Oscar-díja után sorban harmadszorra van esélye egy magyar filmnek arra, hogy elnyerje a legfontosabb hollywoodi díjat. A Testről és lélekről a tavalyi Berlinalén Arany Medvét kapott, azóta több mint 100 ezren látták a mozikban idehaza.
Jelölések a fontosabb kategóriákban:
Idegennyelvű film
Testről és lélekről
A Fantastic Woman
The Insult
Szeretet nélkül
A négyzet
„Az ausztrál The Babadook a műfaj legnemesebb hagyományaihoz nyúl és kétségtelenül az utóbbi évek egyik legkiválóbb pszichológiai horrorja. Még az sem kizárt, hogy idővel klasszikusként hivatkozunk majd rá” – dicsérte még 2014-es premierje idején Jennifer Kent filmjét Huber Zoltán kollégánk.
A Rotten Tomatoes kritikagyűjtő portálon jelenleg 98%-os értékelésen álló, a műfaji fesztiválokon több mint 50 díjat begyűjtő horror a magyar mozikat annak idején elkerülte, de a Pannonia Entertainment most pótolja a hiányosságot, és február 1-jén bemutatja, eredeti nyelven, magyar felirattal.
Ha szeretnél páros jegyet a premier előtti díszvetítésre (január 31., 19:30, Pólus Mozi), akkor írd meg a blog.filmvilag@gmail.com címre a kedvenc horrorfilmed címét. Sorsolás: január 29-én délelőtt.
Az idei Berlini Filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén lesz Lichter Péter és Máté Bori két filmjének, a játékfilm hosszúságú The Rubnak és a 2016. október 8. című rövidfilmnek a bemutatója.
A Cannes-i és a Velencei Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok Szövetsége indította el négy évvel ezelőtt, a Berlinale párhuzamos programjaként. A vetítéssorozat célja, hogy a filmek köré vitákat, beszélgetéseket szervezve dialógust indítsanak a filmesek, kritikusok és a nézők között – a szervezők ezért csak kevés filmet válogatnak a programba, idén 7 játékfilmet és 3 rövidfilmet.
A tavalyi esztendőben méltatlanul kevés best of listán szerepelt a norvég Thelma [nálunk igen - a szerk.], noha bőséggel kiszolgálta mind a látványközpontú, izgalmas műfajkevercsek (pszicho-thrillerbe oltott leszbikus románc) iránt lelkesedő nézőket, mind pedig a kínzó belső vívódásra épülő, gazdag szimbólumkészlettel megtámogatott karakterdrámákra fogékony artsy-fartsy közönséget. A figyelemreméltóan magas színvonalon dolgozó Joachim Trier (Oslo, augusztus; Hétköznapi titkaink) új munkája január 18-tól látható a magyar mozikban. További laudáció helyett egy masszívan spoileres elemzés következik a Thelmáról, amelynek elolvasását a filmélmény intaktsága érdekében kizárólag e remekbe szabott alkotás megtekintése után ajánljuk.
74 éves korában elhunyt az író-rendező, akinek a magyar (tévé)nézők is köszönhetik egyik nagy kedvencüket, a Rendőrakadémia-sorozatot. Hugh Wilson ugyan az első (egyben legjobb és legsikeresebb) epizód után más vizekre evezett, a vígjáték műfajához szinte végig ragaszkodott (fontos kivételt csak John Milius mini-sorozata, a díjnyertes Önkéntes lovasság jelent).
A főleg paródiákból és szatírákból álló életműnek része többek között Az éneklő cowboy (kultstátuszba került westernparódia), a Betörő (Lawrence Block-adaptáció Whoopi Goldberggel), Az öreg hölgy és a testőr (a címszereplőket Shirley MacLaine és Nicolas Cage alakítja), a Tűz a víz alá! (David S. Ward rendezése kb. féltucatnyi jeles komikussal), a Csapás a múltból (okos szatíra többek között Christopher Walkennel), és természetesen a zajos sikert aratott Elvált nők klubja (Bette Midler, Goldie Hawn és Diane Keaton jutalomjátéka).
Wilson karrierje nem volt mentes a bukásoktól, egységesnek sem mondható, hatása viszont jelentős, ahogy tehetségét sem érdemes vitatni (bár elismeréseket csak a mozis pályájával legalább egy szinten álló televíziós munkássásért kapott).
Béke poraira.
Soldivision néven új filmforgalmazó lép be a magyar filmes piacra.
A Soldivision – mely mögött a hagyományos és az alternatív filmterjesztésben egyaránt jártas szakemberek állnak – célja, hogy az eddig bevett módszerekkel kissé szembe menve, projektalapú működéssel egy izgalmas, újító szellemű forgalmazást honosítson meg Magyarországon.
Carpenter munkásságát nem lehet a horror vagy a fantasztikum zsánerére leszűkíteni. Filmjeit a látással és az észleléssel kapcsolatos kérdések kötik össze.
Vékony, bajuszos férfi, cigarettával – megjelenésében John Carpenter nem is különbözhetne jobban attól a rendezőtől, akinek legismertebb filmjével (Psycho) az ő leghíresebb munkáját (Halloween) szokták összefüggésbe hozni. A Carpenter és Hitchcock közötti távolság azonban a legkevésbé sem csak a külsőre vonatkozik; annak ellenére, hogy némely filmjük valóban mutat rokonságot, nem az angol mester szolgált példaképként Carpenter számára, hanem egy nála sokkal nehezebben megragadható, ám nem kevésbé szerzői alkotó: Howard Hawks. Carpenter valójában Hawks egyetlen igazi örököse: a „láthatatlan stílus” és a műfaji változatosság eminens követőjeként nincs olyan filmje, amelyben előtérbe tolakodna bármiféle személyesség, miközben a professzionalizmus és a zsánerhagyományokból való – hol rendhagyó, hol tradicionális – építkezés az összetéveszthetetlen rendezői univerzum lehetőségét sem zárja ki. A legkorábbi rövidfilmeket leszámítva mintegy négy és fél évtizeden ível át Carpenter eddigi munkássága, bár az alkotó mostanság inkább egyes műveinek érdektelen remake-jei révén került reflektorfénybe, mintsem saját teljesítményével. Carpenterről gyakran hallani, hogy „a horror nagymestere”, alapvetően fantasztikus műfajokban érzi otthon magát, s tevékenysége a nyolcvanas évek dereka óta már nem az igazi: a rendező tehetsége megfakult, filmjeinek színvonala drasztikusan csökkent, s kezdeti sikerei óta csak halmozza az egymásra licitáló csalódásokat. Ha van is igazság ezekben a kritikai megjegyzésekben, mindenképpen korrigálásra szorulnak.