Minőségi alkotások, reprezentatív válogatás – a cseh filmek ismét jó eséllyel versenyeznek a magyar filmkedvelők kegyeiért. Megnyerő bizakodást sugall Adéla Gálová, a Cseh Centrum igazgatójának ajánlója is: a második évtized első éveként üdvözli a 11. Cseh Filmkarnevált. Az idei összeállítás a magyar és a cseh filmgyártás és -forgalmazás különbségeit is markánsan kirajzolja. (Facebook-esemény)
Az amerikás lány (Amerikánka, Viktor Tauš) számára az illúzió a túlélés eszköze. Mint a tallinni nemzetközi premieren elmondta, Tauš csaknem negyedszázados adósságot törlesztett az elkészítésével. A Kanarek (’Kanári’, 1999) kritikai sikere után drogfüggő lett, hatalmas adósságot halmozott föl, két évig az utcán élt. Ekkor találkozott a hajléktalan, drogos prostituált Zdenával. Alány Amerikában született, s Csehszlovákiába visszaköltözésük után, árvaházba, majd nevelőszülőkhöz került. A forradalmat követő zűrzavaros időkben lett nagykorú, a rendszer pedig kilökte a semmibe. Tauš számára a lányból áradó erő, akarat életmentőnek bizonyult. Megmosakodott a Moldvában, és jelenkezett egy reklámstúdióba. Két hónap múlva lakásba költözhetett, lassan megadta az adósságait, 2013-ban pedig elkészítette a szép nemzetközi karriert befutott Három bohócot.
Élete legfontosabb hőse, az „amerikás lány” történetének többször nekifutott, hogy minél több embernek mutathassa meg, a remény képes arra, hogy megváltoztassa a karaktert, a környezetet is A színpadi változatot 120 ezren látták, televíziós sorozat is készült belőle. A játékfilmverzió kidolgozása során nem kevés akadályt kellett megugrania, s ebből nem is a legjelentékenyebb volt a kovid. 18 forgatókönyv-változatot vetett el, míg ráébredt: a film erejét növeli, ha a karakter csak képzeli az ő privát Amerikáját. A már-már monomániás kapaszkodás erősebbé tesz, mint a nosztalgikus visszarévedés valami egykor jóba. A történet kaleidoszkópszerűen lineáris; emlékeket rekonstruál, melyeket az érzelmek logikátlanságára és ellentmondásosságára fűz föl. Látványvilága a Wes Anderson-i túltolt pasztell- és neonszíneket David Lynch-i rejtelmes kontrasztokkal vegyíti, amit Švankmajer ironikus, fantasztikus vízióira emlékeztető helyszínekbe helyez (látványtervezés: Jan Kadlec, art director: Daniel Tůma). Az elvesztett anya világát idéző 1960-as olasz világslágerek közhelyessége ironikus idézőjelezés, de az egyetlen érzelmi iránymutató is: a Non ho l'età például határozott figyelmeztetés, hogy nem elég idős még a szerelemhez.
A felnövéstörténet különböző korú Emmái alig hasonlítanak. A cserbenhagyott, álmodozó kislányból a traumák hatására bekeményítő túlélő (az elképesztő intenzitású Klára Kitto) Martin Douba dinamikus kézikamerája révén lesz még dacosabb és energikusabb. A serdülő (Julie Šoucová) rugalmasabban reagál, együtt kell működnie és szervezkednie társaival, hiszen a fiatalkorúak nevelőintézetében Hitlerka és Kis Hitlerka ellenében kell megmaradnia. Az örökbeadás kitépi a nehezen kialakított baráti hálóból, újra dacos, durva lesz, s visszaszökik az intézetbe. A felnőtt Emma (Pavla Beretová) sztoikus és rezignált, aki szembe tud nézni múltjával. Mindenkitől elszakadt: nemcsak nevelőcsaládjától, de a testvéreitől is, akiktől az intézetbe kerülés idején választották el. Megismételte ugyan anyja sorsát, ám neki sikerült, ami a drogos, gyereküket árvaházba adó prostituáltak közül keveseknek: talpraállt, szociális segítő lett, ahogy az igazi Amerikánka, Zdena is. Az asszony sorsa a sajtó érdeklődését is felkeltette, amikor 2024 októberében, a bemutató előtt Prága tele volt a becenevével feliratozott plakátokkal. Zdena tisztánlátását nem homályosította el a médiafigyelem. Nem lett bulvárhős, a személyére irányuló reflektorfényt arra a sok százezer gyerekre fordította, akiket senki nem hall meg. Tauš maga is minden alkalmat megragad arra, hogy a magukra maradt, árvaházi rendszerbe került gyerekek sorsára irányítsa a figyelmet.
A film kezdő Kafka-idézete („Olyan elhagyatottak vagyunk, mint az erdőben elveszett gyerekek") és mottója („Ha rám nézel, mit tudsz a bennem lévő bánatokról, és én mit tudok a tieidről?”) rögtön, direktben a néző arcába tol egy nagyon durva történetet, amit csak a túlzó, erős filmes eszközök, a kaleidoszkópszerű fantasystílus távolító hatása segít úgy-ahogy elviselni. Vonzóan kreatív és taszítóan szélsőséges ez a világ, ahogy a hétköznapin túllógó rendkívüli történetek. A film több kategóriában is esélyes a Cseh Filmkritikusok díjára a Hullámok / Rádió (Vlny, r: Jiří Mádl) mellett.
Az Egy történet – két film blokk a két ország filmkészítési praxisa különbözőségének iskolapéldája. A forgatókönyvíró Martin Horský 2019-es romkomja, a Nők, ha futnak (Ženy v běhu) nézőrekordokat döntött, több, mint másfél millió jegyet váltottak rá. Első nagyjátékfilm lévén nagy teljesítmény, bár nem meglepő. A filmek ezen fajtája méltán népszerű, mert a mindennapok nehezen vagy alig megoldható gondjait bensőséges humorral tárgyalják, s javarészt happy enddel zárulnak. Věra (Zlata Adamovská) és Jindřich (Bolek Polívka) boldog házasságban élnek, s mivel már nem fiatalok, bakancslistát írnak. Férje halála után Věra úgy dönt, a listán maradt maratont lányaival megosztva futja le. Mondjuk-e, addig legfeljebb a busz után futottak (ha egyáltalán).
Herendi Gábor 2002, a Valami Amerika óta sikerrendező, ám az utóbbi években sorra elutasították nagyjátékfilm-terveit. Producerei javaslatára független vállalkozásként hozta tető alá a cseh mozidarab magyar változatát, aminek megírásában Miklya Anna és a sikeres filmreceptek nagyasszonya, Divinyi Réka voltak partnerei. A múlt év novemberében debütált alkotás napjainkra az elmúlt 25 év legnépszerűbb mozifilmje lett, meghaladva Herendi saját nézőrekordjait is. Az a hír járja, hogy már készül a folytatás.
A Fivérek (Bratři, r: Tomáš Mašín) az ellentmondásos emlékezetű Josef és Ctirad Mašín emlékét eleveníti meg, akik 1951-53 között fegyveres ellenállási mozgalmat szerveztek a kommunista hatalom ellen. Apjukat, id. Josef Mašínt a legismertebb ellenálló szervezet, a Háromkirályok tagját a Gestapo elfogta, kegyetlen kínzások után 1942-ben kivégezték, feleségét hónapokra bebörtönözték. A háború után az apát posztumusz dandártábornokká léptették elő, 13 és 15 éves fiait „a háború alatti személyes bátorságukért” Beneš elnök kitüntette. A kommunista hatalomátvételt követően a családot mindenükből kiforgatták, kitelepítették. A Szabad Európa adását hallgatva úgy értesültek, hogy akinek sikerül megszöknie a vasfüggöny mögül, azt a szabad világ tárt karokkal várja. Josef (Oscar Hes) és Radek (Jan Nedbal) csapatot szervez, fegyvert és pénzt akarnak szerezni, halálos áldozatokkal járó támadásokat intéznek rendőrőrsök, majd egy pénzszállító autó ellen, és megpróbálnak nyugatra jutni. A forgatókönyvet Marek Epstein írta ifj. Josef Mašín Amerikában született lánya, Barbara Mašín Gauntlet című életrajzi írása alapján. A hidegháborús elhallgatások, kém- és fedősztorik ellentmondásai miatt a történet részletei nem kideríthetők, így a partizánfilmek dramaturgiájával és az amerikai patriótafilmek eszközeivel fölrajzolt filmes történet hézagait korhűen szcenírozott jelenetek, esetenként fiktív történetszálak hivatottak kitölteni. Elgondolkodtató dramaturgiai megoldás, hogy a hasonló filmeket szokásosan záró, a szereplők további sorsára vonatkozó információk között a feltehetően több egykori szereplőből összegyúrt, az ellenállócsoport tevékenységét vizsgáló nyomozó, Koller állambiztonsági tiszt (Stefan Konarske) adatai is szerepelnek. A film tavaly a Cseh Köztársaság hivatalos Oscar-nevezettje volt.
Glamouros felütéssel, What a difference a day makes slágerrel és reklámszerűen tökéletes, ínycsiklandó pezsgőbuborékolással indul az Egy alkoholista nő naplója (Zápisník alkoholičky, r: Dan Svátek), amit a pezsgőző fiatal nő kevéssé elegáns elvágódása követ. Michaela (Tereza Ramba) és Ondřej (Miloslav König) a kislányuk születésnapját ünneplik, de házasságuk már romokban. Döbbenten nézzük, hogy a férfi segítség helyett lefilmezi a kiszolgáltatott nőt – ezt az induló helyzetet árnyalja a történet. Pedig szépen indult: szerelem, házasság, kisbaba. Igen ám, de a kis család anyósékkal él, s lakrészüket nem csak jelképesen nem lehet becsukni, ajtó nincs ugyanis. Marta Fenclová forgatókönyve párhuzamosan mutatja az idill boldog képeit azzal az időszakkal, amikor már csak a „bűzlesz a piától” van, s Ondra egyre később jár haza. Micha mind nyomasztóbb rémálmait egyre súlyosabb valós balesetek követik, majd egy életveszélyes delíriumot követően a fiatal nő addiktológushoz fordul. A Styx mocsarán azonban nem egyszerű az átkelés. Némi javulás után Misha visszaesik, s ekkor kiderül, hogy babát vár. Ondra nem akar gyereket egy alkoholistától, a pár szétmegy. Az önálló életet kezdett, huzamos ideje absztinens Misha anonim blogírásba kezd. Az Egy alkoholista nő naplója mind népszerűbb, s a siker is segíti a kitartásban. Misha a boltban már megállás nélkül halad el az akciós piák mellett, de mögötte rá emlékeztető fiatal nőt látunk, aki éppen bort vesz. A film nem rejti véka alá, hogy célzottan a mára már az alkoholisták egyharmadát jelentő, alkoholproblémával küzdő nőkhöz akar szólni. Jelszava: „Nem mindenki veszett el végleg, aki utat tévesztett.” A filmkészítők elindították a Zeny s odvahou (‘Bátor nők’) projektet is, nem hagyják magukra azokat, akik eljutottak odáig, hogy képesek segítséget kérni. De, mint Misha és alkoholizmusba belehalt apja története is tanúsítja, a kezdő lépést az érintettnek kell megtennie.
Az Egy éjszaka (Jedna noc, r: David Laňka) már gyártója (a rendező cége), a No Stress Production felvezetőjével sem ígér sok jót: a Munch-festette sikolytól indítva mintha a filmtörténet sikolyait idézné, majd kiszínesedik, s a cég logója fogak és a nyitott száj formájából alakul ki. (Nem mellesleg a nyolcgyerekes Laňka a gyerekkönyvírás és a filmezés mellett 2020 óta nemzetközi No Stress Music Video Awardot is szervez.) Az Egy éjszaka a Jedna Noc zenekar énekes-gitárosa, Adam (Adam Ernest) pokoljárása. Egy jól sikerült koncert után a népszerű zenész részegen vezet, balesetet okoz, s alkalmi partnere életét veszti. A börtön után kétkezi munkásként dolgozik, nagyon nehezen élnek. Felesége, Eliška (Vanda Chaloupková) kisgyerekük mellett videoszex-szolgáltatással próbálja egyensúlyba hozni a költségvetésüket. Kapcsolatuk egyre feszültebb, mindketten áldozatnak érzik magukat, az okok számosak és jogosak. A folytonos pénzhiány, Adam elhatalmasodó alkoholizmusa, az asszony szexundora, a férj féltékenykedése, a kisgyerekkel járó napi teendők folyamatosan őrlik a viszonyukat. Amikor Adam rádöbben, hogy csak a keserves mindennapok maradnak, s nincs visszaút művészéletéhez, ámokfutásba kezd.
A Tor (Mord) pályakezdő rendezője, Adam Martinec az idei Karnevál legfiatalabb, nagy reményekre jogosító alkotója. Jól érti az új időket, s pontosan látja azt is, mi vész el. Kellő higgadtsággal és filmes tudással képes vászonra vinni azt a nehezen szétszálazható,
bonyolult viszonyrendszert, ami a kelet-közép-európai mindennapokat jellemzi. A kezdetektől együtt dolgozik a szintén nagyon fiatal producerrel, Matěj Paclíkkal, a beszédes nevű Breathless Films alapítójával. Már vizsgafilmjeivel (Cukr a sul, ‘Cukor és só‘, 2018, Anatomie ceského odpoledne, ‘Egy cseh délután anatómiája‘, 2020) cseh és nemzetközi fesztiválokon szerepelt eredményesen, utóbbi a legjobb rövidfilmért járó Cseh Oroszlánt és a legjobb vizsgafilm díját is elnyerte.
A rendező szülővárosa, az észak-morvaországi Krnov közelében forgatott alkotás a cseh új hullám (1960-as évek) és a román új film (2000-es évektől) legjobb eszközeit ötvözi. Szereplői javarészt amatőrök, szomszédok, rokonok, akik nagycsaládot, barátokat, ismerősöket alakítanak a hagyományos „zabijačka”alkalmából. A disznóölés, a család számára szükséges húsételek elkészítése nemzedékek óta összehozza a família apraját-nagyját, akik évszázadok óta azonos munkamegosztásban dolgoznak közösen azon, hogy télire megteljen a kamra. David Hofmann dokumentarista kamerája előtt a forgatókönyvíró-rendező azt a pillanatot ragadja meg, amikor a hagyományokat formálisan még megtartják, ám a gyakorlat azt jelzi, nem marad sokáig így. Karel (a rendező édesapja, Karel Martinec, amatőr) a próbálja betölteni a pater familias szerepét, s úgy irányítani a munkákat, hogy minden előírásszerűen történjen. Veje, Aleš (Aleš Bílík, színész) megpróbál a nyomdokaiba lépni, Lányai, Lucie (Pavlína Balner) és Romana (Karin Bílíková, mindketten színészek) ímmel-ámmal végzik a konyhai előkészületeket. Nemrég elhunyt édesanyjuk nem lelkesedett a hasonló munkákért, s nem tanította meg nekik, mi hagyományosan a nők szerepe disznóöléskor. Tele vannak indulattal apjuk, férjük, az egész disznóölés ellen, amit nem haboznak kifejezésre juttatni. A szokásos pálinka helyett teát (!) kínálnak a teremtés koronáinak, amit ők meghunyászkodva vesznek tudomásul. A disznóölést rövid távon az veszélyezteti, hogy Tonda (Antonín Budínský), a hentes kábítótöltényei eláztak, hosszabb távon pedig az, hogy a nagyszülők csak a megfelelő alkalmat keresik, hogy bejelentsék, jövőre nem lesz vágás, nincs már erejük a disznótartáshoz. A megkeseredett, magányos szomszéd is pont akkor jön át, amikor nem tudják kihozni a sivalkodó disznót az ólból. Január 1-jétől nem szabad disznót vágni, törvény van rá – jelenti be az elhanyagolt, torzonborz öreg, s rájuk hívja a rendőröket.
A disznónak persze így is vége, ám Karel elcsúszik a sárban a vérrel teli lavórral, így hát oda a véres hurka, az egyetlen étel, amit a nagyapa szeret. A mélyponton a társaság összezár. Fontossá válik, hogy rendben el tudják végezni a munkákat, s ebben apró meglepetések, már-már csodák (vegetariánus rendőr, újabb disznó, békekötések) segítik őket. A filmnek igazi mélységet az ad, amikor a nagymama elmeséli, milyen volt fiatal anyának lenni két nemzedékkel korábban falun. „ A lányomat a malacok közé tettem le, és takarítottam a trágyát. Jó, hogy vége azoknak az időknek.”
A film a színészvezetés mesterműve, amatőrök és hivatásos színészek hibátlan együttműködésének flow-ját látjuk. A látvány és párbeszédek energiái, a frissen megszülető gesztusok lebilincselik a nézőt, legyen szó a leghétköznapibb tevékenységről vagy intim lelkizésről. A(z eredeti és a nemzetközi) cím keltette várakozásra, hogy tudniillik ki öl meg kit/mit?, bővebb elemzésben többszintes válasz adható, ám a rendezőnek erre is van korszerű riposztja. „A film forgatása során állatnak nem esett bántódása.”
Boronyák Rita
